Blogolj!

Kövér László: a magyarság nem veszítheti el a 21. századot!

Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság új megoldást kínál szomszédainak, a térség országainak: vagy összefognak, együttműködnek, és közösen lesznek győztesek, vagy együtt süllyednek el a globalizáció tengerében. Hangsúlyozta: Magyarország célja, hogy a nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé tegyék. Mindez lehetőséget nyújthat a külhoni magyarság alapvető jogainak biztosítására.

Fotók: MTI/Illyés Tibor

Az Országgyűlés trianoni emlékülésén a magyarság százéves sorstragédiájára emlékeztek. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából egy politikai nyilatkozatot tárgyalt a Ház, mely lélekben egyesíti a magyarságot határon innen és túl. Beszédet mondott Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök is.

Elhangzott: az elmúlt tíz évben 1 millió 100 ezer magyar nemzettársunk vált szavazati joggal is rendelkező honfitársunkká a kettős állampolgárság, az egyszerűsített honosítás jogintézményének bevezetése révén. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma felhívására, „A nemzeti önazonosság védelméről” címmel benyújtott, Kövér László, Semjén Zsolt, Potápi Árpád János, Pánczél Károly, Harrach Péter és Kocsis Máté által jegyzett politikai nyilatkozat szövegét, tizenkét pontját Szűcs Lajos jegyző ismertette. A nyilatkozat teljes szövege a Parlamenti honlapján, IDE KATTINTVA olvasható el. 

A nyilatkozat tárgyalásához kapcsolódó beszédében Kövér László azt mondta, több nyomós oka van az előterjesztésnek. A trianoni diktátum által okozott tragédia nemcsak lezárt múlt, de velünk élő jelen is, mely adott esetben fenyegető jövővé is válhat. A magyar jövő csak akkor lehet biztonságos, ha gyermekeink, unokáink és valamennyi nemzedék szívébe vési, mindig csak az lehet az övé, amit meg tud védeni. Mi, mai magyarok a múltat megváltoztatni nem tudjuk, csak annak legfájóbb következményeit tudjuk enyhíteni, ha tanulunk a múltból – fogalmazott, három tanulságra felhívva a figyelmet.

A magyar nemzet nem létezik, csak magyar urak vannak – idézte a francia békeküldöttség egy tagját az 1920-as békekonferenciáról. Akit ki akarnak fosztani és fel akarnak számolni, annak puszta létét, önazonosságát kell felszámolni. Így van ez ma is azon gazdasági és politikai érdekcsoportok részéről, akik Európa valamennyi nemzetének létét is megkérdőjelezik, melyek ki akarják rabolni gazdaságilag, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát. A nemzettagadás mérgező virága kinőtt a nemzettagadás sírján, és egyre jobban veszélyezteti az öreg kontinenst és Magyarország, ennek tudatában kell lennünk, ennek megfelelően kell dolgoznunk – mutatott rá.

A másik tanulság, hogy mindig súlyos ára lehet, ha nem figyelünk kellőképpen arra, mi történik körülöttünk a nagyvilágban, figyelmen kívül hagyjuk a geopolitikai látószöget. Ez lett a magyarság veszte az első világháború korszakában is, melynek végén felszabdalták az országot. A politikai felelőssége szigorú eredményfelelősség, nincs mentő vagy magyarázó körülmény – fogalmazott. Trianon nemcsak a múltbéli igazságtalanság és a jelen kollektív lelkiismeret-furdalásának fájdalma, de parancs a jövőre: ez még egyszer nem történhet meg velünk – mondta.

A nemzetközi porondon magányosan semmire sem lehet jutni – említette harmadik tanulságként. Mi, magyarok ezer éve egyedül érezzük magunkat a germán és szláv népek tengerében. Ugyanakkor a többi közép-európai népre is rá-rátört az egyedüllét az utóbbi száz évben, elég, ha csak arra gondolunk, hogy vetette oda a térséget a Nyugat koncként Sztálinnak. A magyar állam mára képessé vált a határokon átívelő nemzetegyesítésre – magyarázta. Hozzátette, a Kárpát-medencei népek viszonyában sokáig az volt a főszabály, hogy ha valaki sírt, a másik nevetett. A globalizmus ezt megváltoztatta: a régió nemzetei vagy együtt lesznek nyertesek, vagy együtt süllyednek el. Vagy együttműködnek nyelvük, kultúrájuk megőrzésével, vagy alávetik őket. Mi, magyarok, akik elveszítettük a 20. századot, nem veszíthetjük el a 21.-et. De azt sem akarjuk, hogy a szomszédaink elveszítsék – hangsúlyozta. Kiemelte, a térség államaival való szoros szövetségünk kétmillió külhoni magyar honfitársunk sorsáról szól. Nem lehet más célunk, mint hogy rendezzük közös dolgainkat, azaz új megoldást kezdeményezzünk, ehhez szövetségeseket találjunk a szomszédos nemzetekben és államokban. A külhoni magyarok önazonosságáért való küzdelem azonban európai ügy, vagyis további európai szövetségeseket is keresünk. Hamarosan ugyanis – mondta Kövér – valamennyi európai nemzetállam ugyanúgy fog küzdeni önazonosságáért, identitásáért, mint most a határon túli magyarok. A kétezer éves keresztény normarendszer és a több száz éves nemzeti kultúrák, nyelvek nélkül nincs Európa – figyelmeztetett.

A magyar állam nevében háláját fejezte ki a határon túli magyarok helytállásáért, nemzethez való hűségéért!

Nem az állami határok, hanem az állampolitikák megváltoztatásával lehet megváltoztatni a kisebbségek helyzetét. Ezért cél, hogy a nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé tegyük. Ez az ügy egyidejűleg szolgálja a magyar nemzet, a szomszédos nemzetek és Európa jövőjét – ismertette a házelnök.

Ezt követően Áder János államfő ünnepi beszéde következett. A köztársasági elnök emlékeztetett, száz éve ezen a napon Magyarország gyászolt. 1920-ban Magyarország elveszítette területe kétharmadát, 3 millió magyar került az országhatárokon kívülre. Csak Románia nagyobb részt hasított ki, mint a megmaradt terület. Trianon a gazdasági gyarapodást is derékba törte. Ugyanakkor az embereket közvetlenül is súlyos veszteség érte, már a Trianont megelőző évektől kezdve háború utáni háború dúlt a Kárpát-medencében – idézte fel.

Az igazságtalan trianoni döntés kapcsán szerinte immár a negyedik generáció teszi fel ugyanazokat a kérdéseket. Úgy vélekedett, az első világháború előtt mindenki békéről beszélt, de valójában háborúban gondolkodott, ugyanakkor abban bízott, lokális konfliktusokkal meg lehet úszni. A világégés végén ugyanakkor Magyarország mint vesztes nem kerülhette el a súlyos büntetést. Ennek hátterében az állt, hogy az antant a semleges országok hadba lépését komoly területi ígéretekkel tudta elérni, ehhez pedig a vesztesek teljes katonai összeomlását kellett elérni. Az első világháború így három, történelmileg meghatározó monarchia szétesését hozta el. Ez lett Magyarország veszte is – mondta.

Felhívta a figyelmet, az öt vesztes ország közül a legsúlyosabban és legigazságtalanabbul Magyarországot büntették meg a győztesek. Érveinket, álláspontunkat ráadásul nem hallgatták meg a béketárgyalásokon. A népek önrendelkezésére vonatkozó wilsoni alapelveket is csak a magyarok kárára alkalmazták. Magyarország sorsáról nem 1920-ban, hanem jóval korábban döntöttek: sunyi háttértárgyalásokon, felkészületlen politikusok, fizetett ügynökök, elfogult, részben korrumpált szakértők és magyargyűlölő újságírók közös munkájaként – szögezte le.

Úgy folytatta, Trianon nem hozott békét és fejlődést a térségben, csak újabb viszálykodások magvát vetette el, táptalajt teremtett a nácizmus és a kommunizmus terjedéséhez. Nemcsak mi, magyarok tartjuk igazságtalannak a döntést, de számos külföldi politikus is egyetért ezzel.

Arra is kitért, Magyarországnak a saját háza táján is söprögetnie kell. A belpolitikában a konzervatív tehetetlenség, a liberális tehetségtelenség és a bolsevik utópia adott randevút egymásnak Trianon előestéjén, ami a nemzet sírba eresztő kötelének bizonyult. Pedig fontos lett volna a határvédelmi képesség biztosítása, de legalább az etnikai határok elismertetésére való törekvés.

Kijelentette, Magyarországot rendre hamisan vádolják a határok megváltoztatásának szándékával. Mi tiszteletet adunk szomszédainknak, de azt kérjük, ők is tiszteljenek minket és az országukban élő magyarokat. Amit a nagyhatalmak elrontottak, nekünk, együtt kell kijavítanunk, hogy lekerüljön rólunk a trianoni átok. Ugyanakkor kiemelte: nem leszünk partnerek az elhallgatásában, a történelemhamisításban, a határon túli magyarok megtagadásában, csak az őszinte párbeszédben és együttműködésben.

Hangsúlyozta, az elmúlt tíz év kormányzása komoly eredményeket ért el a lelki és közjogi nemzetegyesítésben. "Száz év elteltével, két világháború után, Trianontól és gazdasági válságoktól gyötörten, egy több mint négy évtizedes kommunista-szocialista vargabetű után, egy levert forradalmat követően, többször is az államcsőd szélére jutva itt vagyunk, élünk" - hangoztatta, hozzátéve: senki nem vitathatja el tőlünk a jogot, hogy azért dolgozzunk, a nemzet lelki határai változatlanok maradjanak, ha már a nemzet földrajzi határai megváltoztak.

Beszédét úgy zárta: a jövőben bizakodva mondhatjuk, a magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is!

A politikai nyilatkozat vitájára a későbbiekben kerül majd sor.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/95882/pics/lead_800x600.jpg
Áder János,határon túli magyarok,Kövér László,magyarság,nemzet,nemzetállam,országgyűlés,történelem,Trianon
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A Fidesznek kedvez, ha egy listán „gyurcsányozódik össze” az ellenzék

2020.07.09. 12:35
Végleg elveszthetik identitásukat, sőt, el is tűnhetnek egyes pártok, ha mindenki mindenkivel gátlások nélkül összefog.

Aláírta a köztársasági elnök a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt

2020.06.17. 16:05
Áder János szerdán aláírta a veszélyhelyzet megszüntetéséről, és a járványügyi készültségről szóló törvényt, …

Gulyás: Szerda éjfélkor megszűnhet a rendkívüli jogrend

2020.06.16. 15:20
A mai napon megszavazta a parlament a veszélyhelyzet megszüntetését, az Országgyűlés döntése után Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető …

Beszámoló készült Áder János elmúlt hároméves munkájáról

2020.06.13. 10:45
Beszámoló jelent meg Áder János államfő második megbízatásának első három évéről. Az internetes évkönyv a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapjára …

Orbán Viktor: sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot

2020.06.06. 14:25
Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk - jelentette ki …

Kormányinfó: Orbán Viktor június 6-án Sátoraljaújhelyen mond beszédet

2020.06.04. 10:25
Gulyás Gergely árulta el, hogy a miniszterelnök melyik Trianon-centenáriumi programon vesz részt. A Citadellán létrejön A magyar szabadság múzeuma, …

Orbán Viktor a Trianon-centenáriumon: Hazám, hazám!

2020.06.04. 06:20
A magyar miniszterelnök az összetartozás dalával köszöntötte a Nemzeti Összetartozás Napját.

Grezsa István: Trianon centenáriumának a jövőről kell szólnia

2020.05.31. 09:30
Történelmi kiegyezésre van szükség a magyarság és Kárpát-medencei szomszédai között. Ez a záloga a magyarság megerősödésének és annak, hogy térségünk …

Június 20-án szűnhet meg a járványügyi veszélyhelyzet

2020.05.26. 14:55
A kormány kedd délután nyújtja be az Országgyűléshez azt a törvényjavaslatot, amellyel az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy szüntesse meg a koronavírus-járvány miatt …

Rendkívüli: kivágná a parlamentből egyik képviselőjét a Jobbik

2020.05.20. 20:25
Folytatódik a leszámolás a balliberális oldalra sodródó pártban: a korábbi patrónus, Simicska Lajos bizalmasaként emlegetett Varga-Damm Andrea lett a bűnbak, hogy …

Ezeket a cikkeket olvastad már?