Blogolj!

Soros örökkötvényeiről is szó lesz a nemzeti konzultáción

Összesen tizenhárom kérdésre vár választ a kormány a magyar lakosságtól.

Illusztráció: MTI/Szigetváry Zsolt

A nemzeti konzultáció kérdőívén tizenhárom kérdés lesz – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán kiemelte: a koronavírus az európai országok gazdaságaira is komoly hatással van. Sok terv létezik a hatások kivédésére, Európa jövőbeni gazdasági lépéseire. Ezek közé tartozik Soros György terve is. Az ő elképzelése szerint az országoknak olyan örökkötvényeket kellene kibocsátaniuk, amelyek után generációkon keresztül, „gyakorlatilag végtelenségig” fizethetnék egyes országok, illetve azok lakosai a kamatokat. Mindenképpen szeretnék megkérdezni a magyar embereket arról, hogy mit gondolnak erről az előterjesztésről, erről a tervről, „hiszen mindannyiunk jövőjéről van szó” – mondta az államtitkár.

Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány következtében sok vállalkozás, vállalat került csőd közeli állapotba. Szeretnék megkérdezni a magyar embereket arról is, hogy miként lehet fellépni az ellenséges felvásárlási szándékokkal szemben. Hiszen tőkeerős külföldi vállalkozások és befektetők magyar vállalkozásokat vásárolhatnak fel.

A konzultációban szó lesz az Európai Bíróság azon határozatáról is, mely szerint jogellenes a tranzitzónákban ideiglenesen feltartóztatni azokat, akik az Európai Unióba igyekeznek. Megkérdezik a magyarokat arról is, hogy továbbra is fenn kell-e tartani a magyar határ szigorú védelmét és őrizetét, mivel nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió biztonságának megőrzéséről is szó van.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: a koronavírus-járvány nem mulasztotta el a migráció által jelentett veszélyeket, sőt azt látni a Balkánról és az útvonalakról érkező hírek alapján, hogy a kettő egymásba is kapcsolódik. Ezzel összefüggésben szintén szeretnének kérdéseket feltenni. Mindenkit arra kérnek, hogy – ahogy az elmúlt nyolc alkalommal –, most is ossza meg gondolatait, meglátásait, juttassa vissza a kérdőívet. Akinek pedig erre nincs módja, a későbbiekben webes felületen is kitöltheti a kérdőívet – idézi az MTI.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/95896/pics/lead_800x600.jpg
fertőzés,járvány,koronavírus,migráció,nemzeti konzultáció,Soros György
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Orbán: A kvóta átnevezve is kvóta marad

2020.09.24. 14:35
Az Európai Bizottság szerdán bemutatott új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjában hiába nevezik át a kvótát másnak, attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi – jelentette ki Orbán …

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Afgán migránsok egy csoportja próbált a zöld határon Romániából Magyarországra jutni

2020.09.23. 15:40
A román határrendészet közlése szerint afgán illegális bevándorlók 27 fős csoportja próbált kedd este a zöld …

Müller Cecília: a használt maszkok nem minősülnek veszélyes hulladéknak, de 48 órára el kell különíteni

2020.09.23. 12:05
A tiszti őforvos a szülők fokozott figyelmét kérte, mielőtt közösségbe - óvodába, …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Operatív törzs: a korlátozások a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják

2020.09.21. 12:15
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország és a …

Koronavírus: 876 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.21. 09:45
876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt három krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

Ezeket a cikkeket olvastad már?