Blogolj!

Kovács Zoltán: a nemzeti konzultáció a magyar emberek érdekeit szolgálja

A nemzeti konzultációk arról szólnak, hogy a kormány olyan jövőképet vázoljon, amely egyezik a magyarok elképzeléseivel, és az intézkedések a lehető legtöbb ember érdekében történjenek - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kovács Zoltán a nemzeti konzultációk alapötletét és szellemiségét vázolva azt mondta: a nemzeti konzultációk sorozatának célja, hogy olyan politikát, intézkedéseket és jövőképet vázoljanak, amely találkozik a magyar emberek jövőről alkotott elképzeléseivel, a változások pedig a lehető legtöbb magyar ember érdekében és javára történjenek.

Kovács Zoltán kiemelte:

az illegális migrációval kapcsolatos nemzeti konzultáció sokat segített abban, hogy a 2015-ös kihívásokat a kormány sikeresen tudta kezelni, illetve úgy kezelte, hogy "egész Európa és a világ számára is példát mutatott".

Az elmúlt években az gondolták, hogy az illegális migrációs nyomás lesz a legnagyobb probléma, most azonban kiderült, hogy a koronavírus-járvány talán a legnagyobb kihívást jelenti a rendszerváltás óta, hiszen az utóbbi 10 év eredményei és intézkedései is veszélybe kerültek - mondta.

Hangsúlyozta: akár európai, akár világszintű összehasonlításban Magyarország kormánya képes volt arra - az elmúlt tíz év eredményeit és tapasztalatait is figyelembe véve -, hogy kellő időben kellő intézkedéseket hozzon.

Úgy fogalmazott: némi büszkeséggel is mondhatják, hogy a járvány első hulláma elleni védekezésben sikert érte el, győzelmet arattak. Ez közös siker, ehhez szükség volt a kormány döntései mellett arra is, hogy a magyar emberek rendkívül fegyelmezetten vettek részt a védekezés folyamatában - tette hozzá.

Nyilvánvalónak nevezte, hogy a járvány nemcsak az egészségügyet, hanem a gazdaságot is próbára tette. Ezért van szükség arra, hogy a nemzeti konzultáció a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a védekezés esetleges további hullámairól és gazdasági intézkedésekről is szóljon - mondta.

A nemzeti konzultációról Kovács Zoltán közölte: az első kérdések a koronavírus-járvány elleni intézkedésekre vonatkoznak, majd - látva, hogy az egészségügyi rendszer sok helyen még Nyugat-Európában is szinte pillanatok alatt omlott össze a terhelés alatt -, azt is megkérdezik, hogyan lehet fenntartani a járványügyi készültséget, hogyan tud Magyarország még hatékonyabban felkészülni. Tesznek fel kérdést a készletgazdálkodásról, illetve a digitális oktatásról is.

Kikérik a magyarok véleményét arról is, Brüsszel, illetve az EU járványügyi szervezete szerintük miért késlekedett - sorolta.

Egy sor gazdasági intézkedésről is meg kell kérdezni a magyarokat, különös tekintettel az esetleges ellenséges felvásárlási szándékokra, valamint azokra a tervekre - köztük Soros György tervére - amely örök kötvények formájában az uniós tagállamokat hosszú időre, akár generációkra eladósítanák.

Van miről beszélni, különös tekintettel arra, hogy a Balkánon a koronavírus-járvány terjedése összekapcsolódott az illegális migrációval is, az ottani táborokban és menekültközpontokban tömeges fertőződések és betegségek jelentek meg - emelte ki Kovács Zoltán. Arról is beszélt: a konzultáció során megkérdezik újra a magyarok véleményét arról, hogy az illegális migrációval kapcsolatban mit gondolnak a 2015 óta tapasztalható fejleményekről.

(MTI, Borító:kormány.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/95996/pics/lead_800x600.jpg
koronavírus,Kovács Zoltán,Magyarország,migráció,nemzeti konzultáció,Soros György
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Október elseje után is marad a határzár

2020.09.28. 15:15
Bár a határátlépésre vonatkozó korlátozó intézkedések továbbra is fennmaradnak, a visegrádi országok polgárai számára még mindig élnek a könnyítések.

Müller Cecília: most az egyéni felelősségvállalás a legfontosabb

2020.09.28. 11:45
Az operatív törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket ismertették.

702 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.28. 08:10
Ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak.

Orbán: ha egyszer sikerült, újra sikerül legyőzni a járványt

2020.09.27. 20:20
Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag - erről Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények …

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Minden egészségügyi feltétel adott a védekezéshez Magyarországon

2020.09.26. 11:10
Rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, egészségügyi eszköz és személyzet Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a …

Tizenkét koronavírusos beteg meghalt, 950 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.26. 09:10
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is …

Félő, hogy megemelkedik a halálozások száma Magyarországon

2020.09.25. 11:25
Az országos tisztifőorvos ezért az operatív törzs pénteki tájékoztatóján figyelmeztetett: a társadalomnak, különösen a fiataloknak most nagyobb a felelőssége, mint …

927 fővel emelkedett a hazai fertőzöttek száma

2020.09.25. 08:55
Újabb kilenc halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Magyarországon.

Orbán: A kvóta átnevezve is kvóta marad

2020.09.24. 14:35
Az Európai Bizottság szerdán bemutatott új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjában hiába nevezik át a kvótát másnak, attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi – jelentette ki Orbán …

Ezeket a cikkeket olvastad már?