Blogolj!

Gulyás Gergely: a kormány nem ért egyet a budapesti parkolási díjak emelésével

A járványügyi készültség nem múlt el, ezért továbbra is mindenkinek be kell tartania a szabályokat. A csütörtöki Kormányinfón a koronavírus-járvány mellett szóba került a gazdaság, a Lánchíd és a tömegrendezvények ügye is.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nem szűnt meg a járványügyi készültség Magyarországon, ezért továbbra is mindenkinek be kell tartania a biztonsági szabályokat, annak ellenére, hogy a különleges jogrend és a veszélyhelyzet megszűnt - kezdte a csütörtöki Kormányinfót Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető elmondta, ennek értelmében a nagy rendezvények megtartására augusztus 15-ig így továbbra sincs lehetőség, minden további rendezvényről - így az augusztus 20-i ünnepségsorozatról is - júliusban dönt a kormány. Hozzátette, a gazdaság újraindítása szempontjából is fontos lenne, hogy meg tudják rendezni a nemzeti ünnep rendezvényeit, hiszen a szolgáltató- és zeneipar, valamint a rendezvényszervezés szenvedte el a legnagyobb veszteségeket a koronavírus-járvány miatt.

A miniszter ismét kiemelte, a kormány célja továbbra is az, hogy amennyi munkahelyet megszüntetett a koronavírus-járvány, ugyanannyit sikerüljön létrehozni, ennek érdekében hozták létre a Gazdaságvédelmi Operatív Törzset. A munkavállalók számának csökkenésével kapcsolatban elmondta, a kevésbé pesszimista forgatókönyv vált valóra, nagyjából 120-130 ezer ember veszthette el az állását a járvány miatt. A tárcavezető hozzátette, a kisadózó vállalkozások tételes adójára (KATA) vonatkozó szabályok jövőre változnak, ennek megfelelően módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén - ha ugyanaz a számlák kibocsájtója -, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.

Ezzel a kormány célja, hogy csökkentse a katával történő visszaélések számát és megszüntesse a bújtatott foglalkoztatást.

Hozzátette: az iparkamara véleménye is az volt, hogy a kisvállalkozóknak adott adókedvezményekkel a nagyvállalkozások élnek vissza, ezt pedig meg kell szüntetni és eredeti rendeltetésének megfelelően kell alkalmazni a katát. Megjegyezte, több száz vagy akár tízezer fős foglalkoztatotti létszámot meghaladó cégek is a katát vették igénybe, ami azzal is járt, hogy a munkavállalók munkaügyi védelme is megszűnt. Beszámolt arról, hogy a 2020-as költségvetést jövő pénteken fogadhatja el az Országgyűlés.

Jövő év július elsejétől emelkedik a csecsemőgondozási díj, az első hat hónapban a korábbi jövedelem száz százaléka lesz, így ha valaki gyermeket vállal, akkor az édesanyának a fizetése nem csökken, sőt, egyenesen növekedik, ugyanis nem kell tb-t fizetni.

Gulyás Gergely ismertette, elindult a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése, amelynek legfőbb témája a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos szabályok, illetve a kormány által hozott védelmi intézkedések lesznek. Leszögezte, a konzultációs ívek eltulajdonítása bűncselekménynek, a személyes adattal való visszaélésnek számíthat, utalva arra, hogy Hadházy Ákos és Szél Bernadett független parlamenti képviselők az ívek begyűjtésébe kezdett Hadházy Ákos alapítványán keresztül. 

"Az, hogy valaki alapítványt hoz létre és annak gyűjt, lehet jogszerű, a személyes adatok felhatalmazás nélküli felhasználása viszont jogellenes"

- tette hozzá.

Arra kell készülni, hogy a járványnak ősszel lesz egy második hulláma, ezért fontos, hogy a kormány a lehető legszélesebb körben, a gazdaság újraindításától a járványügyben hozott védelmi intézkedésekig megismerhesse a magyar polgárok véleményét.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kitért a budapesti parkolódíjak megemelésére is, amellyel kapcsolatban kifejtette, a kormány nem ért egyet ezzel, hozzátéve, azok az intézkedések, amelyeket a főváros meghozott az elmúlt időszakban, azok környezetvédelmi szempontból is károsak, ebből a szempontból a parkolás drágítása nem hoz változást. Természetesen szóba került a Lánchíd ügye is, amellyel kapcsolatban Gulyás Gergely újfent leszögezte, hogy a felújításához a kormány nyújtott támogatást, de a városvezetés semmit sem tett a híd felújításának érdekében, holott a főváros számláján hatszor annyi pénz áll rendelkezésre, mint amennyi ehhez szükséges lenne.

"Olyan veszély nem áll fenn, hogy a Lánchíd összeomlik, de statikai problémák vannak. Törmelékek lehullanak róla, ezt el kell kerülni, hiszen autók és hajók is járnak alatta"

- fogalmazott a tárcavezető.

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő fővárost érintő Facebook-bejegyzéséről, amelyben úgy fogalmazott, "ha harc, akkor legyen harc", azt mondta: Gyurcsány Ferenc kormányzása a rendszerváltozást követően a legsikertelenebb, legkárosabb, leghaszontalanabb időszak volt Magyarországon.

2010-ben 85 százalékos államadóssággal, gyakorlatilag csődben lévő országban, szétvert államigazgatás, elképzelhetetlen mértékben meggyalázott nemzetpolitika mellett kezdték meg a kormányzást - mutatott rá Gulyás Gergely. Ehhez képest Tarlós István főpolgármester úgy adta át a hivatalát, hogy a főváros éves költségvetésének mintegy 70 százaléka tartalékként rendelkezésre állt. Ezek után felettébb arcátlannak tűnik a volt miniszterelnök bármilyen megjegyzése - mondta.

A dél-pesti kerékpárút megépítésének elhalasztásáról azt mondta: azt várják, hogy a főváros gondolja meg magát, és remélik nem politikai bosszú áll a döntés mögött. Megjegyezte: azt látják, hogy előkészített, megtervezett, részben uniós forrásokból megvalósuló értelmes projekteket húzott ki a főváros az elmúlt hetekben.

Arról, hogy baloldali kerületek a járvány okozta veszteségek megtérítését kérik, közölte : a koronavírus-járvány az államnak okozta a legnagyobb veszteségeket, az önkormányzatok vesztesége arányait tekintve szerény volt.

Közös kármegosztás van, és az embereket is jelentős kár érte - fűzte hozzá.

Gulyás Gergely az Index "veszélybe kerülésével" kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta, Magyarországon a sajtószabadságot a médiatörvény biztosítja, ezen kívül a kormány nem avatkozhat bele médiaügyekbe. Itthon - Nyugat-Európával ellentétben - sokszínű a tájékoztatás, tette hozzá.

A lélegeztetőgépek beszerzéséről közölte: indokolt volt a nem invazív gépek beszerzése is, mert a betegek jelentős részénél alkalmazható volt. Az elmúlt hónapokban a piacon mindenki örült, ha tudott rendelni lélegeztetőgépet, de nem volt garancia, hogy a rendelés meg is érkezik. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tapasztalatai alapján a piacon most is jelentős az érdeklődés, mert az új fertőzöttek száma nagyon magas - mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: a cél az, hogy amire nincs szükség, azt adják el.

Magyarországon ki lehet mondani, hogy van kapcsolat a terrorizmus és a migráció között. Amíg az a demokratikus döntés, hogy a Fidesz-KDNP által vezetett többség alakíthat kormányt, elutasítják a migrációt, és az európai szerződések világosak abban a tekintetben, hogy ez a kérdés nemzeti hatáskörbe tartozik

- jelentette ki.

A trieszti kikötő ügyéről Gulyás Gergely közölte, hogy a külkereskedelmet segíti, ha a magyar cégek a termékeiket minél könnyebben el tudják juttatni a piacokra, ezért fontos, hogy legyen magyar kikötő. Korábban Szlovéniában próbálkoztak, de ott nem jártak eredménnyel, ezért döntöttek úgy, hogy egy 32 hektáros területet vesznek 31 millió euróért Triesztben. Kevés hasonlóan jó beruházás van, mint kikötőhöz jutni. A területért 25 millió eurót fizettek ki eddig - mondta a miniszter.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/96801/pics/lead_800x600.jpg
Gulyás Gergely,Kormányinfó
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Augusztus 15-e után se lesznek zenés nagyfesztiválok

2020.07.30. 10:55
Marad az 500 fős létszámkorlát a zenés-táncos rendezvényeknél. 5,3 milliárd forintos programot indít ugyanakkor a kormányzat a könnyűzenészek megsegítésére.

Elmaradnak a Szent István napi-rendezvények

2020.07.16. 10:25
Idén nem lesz tűzijáték augusztus 20-án Budapesten, elmarad a légi parádé és minden nagy tömeget vonzó rendezvény is - erről számolt be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a …

Visszatér a szigorú határellenőrzés

2020.07.12. 11:30
A környező országokban, Európában és a világban tapasztalt koronavírus-helyzet miatt szerda éjféltől szigorodik a határellenőrzés Magyarország határain. Hazai korlátozó intézkedések egyelőre nem várhatóak …

Gulyás: hamarosan szigorúbb járványügyi intézkedések jöhetnek

2020.07.09. 10:55
A térségben ugyanis drámaian romlik a járványhelyzet. A magyar kormánynak lépnie kell, ha meg akarjuk őrizni a viszonylag nyugodt és békés életet.

Gulyás Gergely: unjuk a méltatlan és kicsinyes vitákat

2020.06.18. 12:55
Csütörtök reggel hellyel-közel visszatért az élet a normál kerékvágásba, így a Kormányinfóra is visszatérhettek az újságírók. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető …

Kormányinfó: Orbán Viktor június 6-án Sátoraljaújhelyen mond beszédet

2020.06.04. 10:25
Gulyás Gergely árulta el, hogy a miniszterelnök melyik Trianon-centenáriumi programon vesz részt. A Citadellán létrejön A magyar szabadság múzeuma, …

Zöld lámpát adott a kormány a trianoni megemlékezéseknek

2020.05.28. 11:35
Június 3. és 7. között a veszélyhelyzet ellenére is lehet rendezvényeket szervezni a békediktátum centenáriuma kapcsán, de természetesen a szigorú szabályok, …

A kormánynak fel kell számolnia a tranzitzónákat

2020.05.21. 12:05
Magyarország jól teljesített az új típusú koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Vasárnap éjféltől Budapest is újraindul – mutatjuk a szabályokat!

2020.05.16. 16:35
Gulyás Gergely nemcsak a friss fővárosi intézkedéseket részletezte, de megerősítette: ha nem változik a járvány tendenciája, akkor a kormány május …

Hamarosan Budapesten is enyhülhetnek a korlátozások, vidéken újabb lazítás jön

2020.05.14. 12:40
Vidéken kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső terei is, de nyithatnak a szabad területen lévő vidéki játszóterek és parkok, a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?