950-el nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is átlépte az azonosított betegek száma. Elhunyt 12 beteg.
Blogolj!

Blogstar kávéház

Kapcsolat

Orbán Viktor szívélyes köszöntése.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte Donald Trump amerikai elnököt az Egyesült Államok szövetségi ünnepe, a függetlenség napja alkalmából – olvasható a Magyar Hírlap Online-on.

„A kormányfő 'nagy örömmel' idézte fel a Fehér Házban tavaly május 13-án tartott csúcstalálkozó emlékeit, valamint a legutóbbi, idén május 6-án lefolytatott telefonbeszélgetésüket, amikor lehetőségük volt véleményt cserélni rendkívül fontos kérdésekről. Ennek kapcsán levelében Orbán Viktor biztosítja Donald Trumpot, hogy 'továbbra is megóvjuk határainkat és kiállunk az illegális migráció ellen'. 'Kormányom erősíteni kívánja az Önökkel kialakított szoros kétoldalú kapcsolatrendszert, és továbbra is az Egyesült Államok elkötelezett szövetségesei maradunk. Személy szerint azt várom, hogy a jövőben is folytathatom Önnel a közös munkát. Jó egészséget és sok sikert kívánok rendkívül felelősségteljes feladatainak elvégzéséhez' '–zárta ünnepi köszöntő levelét a magyar miniszterelnök.”

Orbán Viktor levélben köszöntötte Donald Trumpot

A világméretű járvány kihívásokkal teli időszakában rendkívül fontos, hogy megemlékezzünk történelmünk kiemelkedő eseményeire, amelyek megerősítik nemzeti egységünket - írta Orbán Viktor, hozzátéve: az amerikaiak és a magyarok egyaránt különös ragaszkodást és odaadást mutatnak a közösen osztott értékek, így a szabadság, a szuverenitás és a függetlenség iránt.

Stróman

A baloldal vörösbáróinak dőzsölése.

Baloldali bankár, a dolgozóit kisemmiző sajtómágnás, bukott miniszterelnök és egykori munkásőr. Az Origo.hu bemutat tizenhárom olyan baloldali gazdasági-politikai szereplőt, akik hatalmas vagyon felett rendelkeznek.

„Veres János, Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere a mai napig befolyásos baloldali közszereplő. Politikai karrierje a rendszerváltás előtt indult, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) nyírbátori városi bizottságának gazdaságpolitikai titkára lett. A szocialista politikus Medgyessy Péter bukása után kormányzati pozícióhoz jutott: az új miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kabinetfőnökének nevezte, ahonnan Draskovics Tibor miniszteri székét örökölte meg. Csúfos bukása ellenére a mai napig elmondja a véleményét a közéleti kérdésekről. Áprilisban például arról beszélt egy televíziós interjúban, hogy a koronavírus-járvány miatt teljes gazdasági összeomlás jöhet Magyarországon. Vagyonát többek között egy svájci adóparadicsomba bejegyzett offshore-cégen keresztül szerezte, melyet egy stróman képviselt a hatóságok előtt. Amikor emiatt a sajtóban offshore-lovagnak nevezték, Veres perelt, de vesztett. (Gyurcsány maga is szerepelhetne listánkon, vagyona és annak tisztázatlan eredete miatt is, de mivel még aktív, vezető pártpolitikus, így őt most kihagytuk.)”

Baloldali bankár, a dolgozóit kisemmiző sajtómágnás, bukott miniszterelnök

Bemutatunk tizenhárom olyan baloldali gazdasági-politikai szereplőt, akik hatalmas vagyon felett rendelkeznek. Alaposabb bemutatásukra, vagyonszerzésükre, elnyert közbeszerzéseikre részletesen visszatérünk. "Az Önök emberei, a vörösbárók is kapnak támogatást. Nem az alapján hozok döntést, hogy kinek milyen színe van, mert a gazdaságot nem lehet pártalapon építeni.

Erőszak

A szélsőbaloldal randalírozása.

Ismét tüntetést szerveztek Bécsben, ezúttal szélsőbaloldalinak tartott szervezetek vonultak az utcára – tudósít a Hirado.hu.

„Az M1 stábja követte az eseményeket, a helyszínről tudósítójuk jelentkezett be, aki elmondta: a tüntetést szervező baloldali csoportok a férfiak elleni erőszakra szeretnék felhívni a figyelmet. Hozzátette: nem véletlenül választották a tüntetés helyszínének a Kepler Platzot, hiszen egy héttel korábban szerdán a nők elleni erőszak ellen vonultak ki a térre a kurdok, illetve a baloldali pártok. Akkor több tüntetés is erőszakba torkollott, zavargások törtek ki, miután török nacionalistának tartott csoportok rátámadtak a demonstrálókra. A tüntető csoportok testi épségére ezúttal több száz rendőr vigyáz.”

Szélsőbaloldali szervezetek vonultak utcára Bécsben

Ismét tüntetést szerveztek Bécsben, ezúttal szélsőbaloldalinak tartott szervezetek vonultak az utcára - hangzott el az M1-en. Az M1 stábja követte az eseményeket, a helyszínről tudósítójuk jelentkezett be, aki elmondta: a tüntetést szervező baloldali csoportok a férfiak elleni erőszakra szeretnék felhívni a figyelmet.

Sérelem

A szabadstrandok elsüllyedése.

Rohamosan csökken az ingyenes fürdőhelyek száma a Balatonnál, idén már csak 64 olyan partszakasz akad, ahol belépődíj nélkül lehet mártózni. Az ellenzék a helyzet megváltoztatásáért küzd – vázolja a Népszava Online.

„A szűkülő ingyenes tér egyre inkább elérhetetlenebbé teszi a tavat a kispénzű családok számára, a nyaralók kiadásait pedig tovább növeli. Egy ellenzéki törvénymódosítás előírná: minden balatoni településen legyen legalább egy szabadstrand. Az önkormányzatok azt panaszolják: a kormányzati elvonások miatt kevés a pénzük, miközben nekik nagyon is sokba kerül az ingyenes strand. 'A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet parti településein – ha a településrendezési eszközben erre kijelölt terület nem áll rendelkezésre – ki kell jelölni legalább egy közhasználatú játszóteret, sportpályát vagy közkertet (városokban közparkot), ezen túlmenően legalább egy ingyenesen igénybe vehető strandot vagy egyéb fürdőhelyet, amennyiben a kijelölés természetvédelmi érdeket nem sért' – olvasható a DK-s Arató Gergely által benyújtott törvénymódosításban, amellyel a Demokratikus Koalíció azt szeretné elérni, hogy minden balatoni településen legyen legalább egy szabadstrand. A tó körül ugyanis rohamosan csökken az ingyenes fürdőhelyek száma, a Balatontipp gyűjtése szerint az idén már csak mindössze 64 olyan partszakasz akad, ahol belépődíj nélkül lehet strandolni. A negyven, tóparttal rendelkező önkormányzat közül húsz egyáltalán nem biztosít ingyenes strandot, s csak fél tucat településen, Balatonkeresztúron, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron, Balatonszemesen, Zamárdiban és Örvényesen nem kell sehol fizetni a parthasználatért. Az északi parton Örvényes mellett már csak Tihanyban akad néhány hely, ahol ingyen lehet fürdeni.”

Szabadstrandok a süllyesztőben

Az ötéves Alex ölni tudott volna egy szelet kenyérért. Áldja az eszét, amiért tizennégy évesen úgy döntött, hogy intézetbe megy. A miskolci gyermekotthonban tanulta ki a pékszakmát, ma már egy patinás cukrászdában dolgozik Miskolcon. De a járvány alatt bezárt a cukrászda, így Alex nekilátott, hogy megvalósítsa régi álmát: egy közösségi sütödét mélyszegénységben élő gyerekeknek.

Megállás

Soltész Rezső várva várt visszatérése.

Már készül a visszatérésre Soltész Rezső (75)! A koronavírus-járvány miatt elrendelt koncertstop miatt az egész hazai zenésztársadalom várja már, hogy újra találkozhasson a közönséggel, de a dalszerző-énekesben talán mindenkinél nagyobb várakozás gyűlt fel – számol be róla a Blikk Online.

„Rezső folyamatosan figyeli a híreket, és azt is, mi történik a környező országokban. Szeptemberben ráadásul Berlinbe készül egy nagyszabású koncertre. Hozzátette, ha idén 10-15 fellépése megvalósul, akkor ő már boldog embernek mondja magát. Úgy érzi, a betegség már a múlté, újra ereje teljében van, és már énekelne. – Teljesen jól érzem magam! Voltam kontrollon, ahol mindent rendben találtak, minden bajom elmúlt, ami megállásra kényszerített egy időre. Most már csak előre, alig várom, hogy újra ostorral csaphassak a lovak közé – mondta bizakodva. Az énekes a karantén alatt sem unatkozott, lapkiadóként volt munkája bőven, készül az Akit szeretnek című lemeze, és végre a családdal is kellő időt tudott eltölteni. – Az összes elmaradt szülinapot, ünnepséget bepótoltuk. Az én 75. születésnapom volt a zászlóshajó, a két testvéremet is ünnepeltük, a két unokám születésnapja is mostanában volt, ott voltak az unokatestvérek, voltunk vagy húszan. A lányaim szép kerti partit rendeztek Csobánkán, ami a nyaraink színtere. Volt, aki nem jött el, mert tartott a vírustól, de jól éreztük magunkat – mesélte Soltész Rezső.”

Már több mint fél éve nem állt színpadon Soltész Rezső: most kész a visszatérésre

Az az igazság, hogy már több mint fél éve nem álltam színpadon - mondta a Vasárnapi Blikknek Soltész Rezső, aki annak idején közleményben tudatta, szívproblémái miatt minden fellépését le kell mondania. ( A legfrissebb hírek itt) - Nagyon hiányzik már a közönség.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/97226/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.09.26. 04:00
A fővárosi fürdők csoportos leépítése, Fekete-Győr András nemzetárulása, a kötelező kvóta vörös vonala, a koronavírus-járvány generációs háborúja és a nyitott házasságok instabilitása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.25. 04:55
A Hajógyári-sziget megmenekülése, a Jobbik eredendő rasszizmusa, az európai túlélés kézikönyve, Demcsák Zsuzsa nudizmusa és Tóth Andi dekoltázsvillantása pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.24. 03:05
Von der Leyen migrációs pakkja, Orbán Viktor felbukkanása, Dobrev Klára álhírcsomagja, Pataky Attila zokogós vallomása és Alföldi Róbert coming outja csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.23. 05:15
A fideszes városok szemételtakarítása, Brüsszel politikai boszorkányüldözése, a magyar egészségügy leterhelődése, Dzsudzsák Balázs maradonai tömeghatása és Völgyi Zsuzsi lázas kattogása szerdai online lapszemlénkben.

Több mint kétszázan jelentkeztek a Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra

2020.09.22. 18:30
A pályázatra - amely a "2020 az erős magyar közösségek éve" része - 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését – …

Sokat késhetnek a vonatok a maszkviselés hiánya miatt

2020.09.22. 15:15
Bár már sajnos bőven volt időnk megszokni, hogy a maszkot viselni kell, vannak, akik még mindig elfelejtik felvenni. Ez egy hét alatt pedig 172 perc késést okozott a MÁV-nál.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.22. 03:10
A Belarusz-szankciók bukása, Gyurcsány szánalmas színháza, a Jobbik borsodi kálváriája, a magyarok maszkkötelezettsége és Palvin Barbi fehérneműrejtélye keddi online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

Blogstar kávéház

2020.09.21. 05:15
Lukasenko csapdahelyzete, Gyurcsány Ferenc fröcsögő fenyegetőzése, a színészhallgatók megnyomorítása, Barta Sylvia koronavíruskínjai és Rónai Egon családi tragédiája hétfői online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?