Blogolj!

Feloszlatta magát Mohács képviselő-testülete

Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban - közölte a település jegyzője hétfőn.

Kovács Mirella elmondtda: a polgármesterrel együtt tizenkét tagú testület hétfői ülésen jelen lévő mind a tizenegy tagja megszavazta a feloszlásról szóló előterjesztést, amelyet Pávkovics Gábor alpolgármester (Fidesz-KDNP) nyújtott be.

A jogszabályok értelmében - ismertette a jegyző - a helyi választási bizottság dönt új választás kiírásáról, amelyet a hétfői testületi üléshez képest százhúsz napon belül kell megtartani. A szavazás napjának a kitűzést követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé kell esnie.

A jelenlegi képviselő-testület és a polgármester az új testület megalakulásáig és az új városvezető megválasztásáig ellátja feladatát, gyakorolja hatáskörét.

A választópolgárok az új választásokon polgármester- és önkormányzatiképviselő-jelöltekre is voksolnak majd, utóbbiak közül nyolcat közvetlenül, egyéni választókerületben választanak meg, míg három képviselő a kompenzációs listáról juthat be a testületbe.

Mohácson a 2019-es őszi önkormányzati választásokon Csorbai Ferenc (MSZP) azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember végén elhunyt; az őt indító szervezet mást nem jelölhetett az idő rövidsége miatt.

Bár az MSZP polgármesterjelöltjét a DK, a Jobbik, a Momentum, a Fidesz is visszalépésre szólította fel, s utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében, az MSZP-s jelölt egyetlen indulóként szerepelt választásokon; 1867 szavazatot kapott, míg több mint 4000-en érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem 6000 választópolgárból.

A nyolc egyéni választókerület mindegyikében a Fidesz-KDNP jelöltje nyert ősszel, a szavazati arányok 62 és 89 százalék között alakultak.

A polgármesteren kívül a mohácsi testületben tizenegy képviselő van: a Fidesz-KDNP jelöltjei által megnyert nyolc egyéni képviselői mandátum mellett kompenzációs listán az MSZP-nek kettő, a DK-Jobbik-Momentum szövetségnek pedig egy hely jutott.

Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője már az alakuló ülésen nyilvánvalóvá tette: amint a jogszabályok lehetővé teszik, szeretnék feloszlatni a testületet új helyhatósági választás kiírása érdekében, addig pedig arra törekednek, hogy biztosítsák a város működőképességét.

"Tartozunk a városnak azzal, hogy tisztességes, becsületes versenyben dőljön el az új polgármester személye"

- mondta akkor Pávkovics Gábor.

(MTI, Borító: mandiner.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/97302/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Fidesz,Mohács,MSZP,Polgármester
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Lánya indul Koncz Ferenc helyett

2020.08.08. 11:55
A Fidesz közleményben jelentette be, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében a tragikus hirtelenséggel elhunyt Koncz Ferenc a pártszövetség a képviselő lányát Koncz Zsófiát indítja.

Blogstar kávéház

2020.08.07. 22:40
A rejtélyesen eltűnt Tóth István ügye, az új magyar járványügyi bevetési egység, a Fehéroroszországban fogságba került tévéstáb esete, Benkő László állapotának javulása, valamint a Milan és a Real csatár cserélési tervei a szombati …

Óriási támogatást kap a zeneipar

2020.08.06. 12:30
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megtartotta szokásos tájékoztatóját a legfrissebb kormányzati intézkedésekről.

33 fővel nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt egy beteg

2020.08.06. 09:00
Ezzel 4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 600 főre emelkedett, 3463-an pedig már meggyógyultak.

Spanyolország besárgult

2020.08.06. 08:15
Az ország eddig zöld besorolásúnak számított, viszont az erről szóló országos tisztifőorvosi határozat szerdai száma szerint már sárga, azaz aki onnan hazatér, karanténba kerül. A döntés péntektől lép életbe.

Bejrúti robbanás: Magyarország egymillió euróval támogatja a kármentést

2020.08.05. 18:05
Magyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja a szerdai bejrúti robbanás után az …

Orbán Viktor levélben üzent a libanoni miniszterelnöknek

2020.08.05. 14:10
Orbán Viktor miniszterelnök levélben biztosította libanoni kollégáját, Hasszan Diabot, hogy Magyarország támogatja és segíti Libanont ebben a nehéz időszakban.

Tizenegy fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.08.05. 10:50
Ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős krónikus beteg. A járvánnyal összefüggésben eddig 599-en haltak meg, …

Bejrúti robbanás: Megsérült a magyar követség épülete is

2020.08.05. 10:10
Bár a keddi robbanásban megsérült a magyar nagykövetség épülete is, de magyar érintettről nem tudni, segítséget eddig senki nem kért – közölte a Külgazdasági és …

Magyar szemtanúja is volt a bejrúti robbanásnak

2020.08.05. 07:45
Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek több ezer sebesültje és már több tucat halottja van.

Ezeket a cikkeket olvastad már?