Kilenccel nőtt a fertőzöttek száma
Az elmúlt huszonnégy órában elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg és kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
Blogolj!

Orbán Viktor: Új lendületet kaphatnak a horvát-magyar kapcsolatok

Orbán Viktor gratuláló levelet írt Andrej Plenković horvát miniszterelnöknek, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökének a párt választási győzelméhez; írásában jelezte: készen áll a Közép-Európa megerősítését célzó stratégiai párbeszéd folytatására – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.

Bízom abban, hogy a kormányalakítást követően új lendületet kap a magyar-horvát kapcsolatok folytatására irányuló együttműködésünk

– írta Orbán Viktor, aki biztosította horvát hivatali partnerét arról, hogy a magyar kormány elkötelezett Európa biztonságának, versenyképességének megőrzése iránt, és készen áll a Közép-Európa további megerősítését célzó stratégiai párbeszéd folytatására.

„Meggyőződésem, hogy kormányaink szoros együttműködése hatékonyabbá teszi a koronavírus-járvány elleni védekezésünket, és a gazdaságaink újraindításához is segítségül szolgál”

– fogalmazott levelében a magyar kormányfő.

(Borító: magyarnemzet.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/97297/pics/lead_800x600.jpg
Horvátország,levél,Orbán Viktor,választás
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Orbán: minden változtatás kockázatot jelentene

2020.07.31. 10:10
Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" - mondta …

„Micsoda kilátás” – Orbán Viktornál járt Hosszú Katinka

2020.07.30. 15:25
A találkozóról úszóklasszisunk számolt be közösségi oldalán.

Orbán: Brüsszelnél megállítottuk a liberális nemzetközi brigád támadását

2020.07.24. 07:15
A miniszterelnök szerint a Soros György által felügyelt migrációpárti országok további támadássorozatára kell felkészülnünk a …

Csúcsokat döntöget Orbán Viktor támogatottsága

2020.07.23. 09:50
Az elmúlt öt évben egyszer sem volt ilyen magas a miniszterelnök népszerűsége, mint most.

Orbán: Hollandia a piros sarokban, Magyarország a kékben

2020.07.19. 13:20
A kormányfő szerint ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben az Európai Uniós országok vezetőinek, az …

Orbán Viktor: több Balaton, kevesebb Adria

2020.07.10. 09:00
Az Operatív Törzsnek péntek délig kell kidolgoznia javaslatait az esetleges újabb intézkedésekről a járványügyi helyzet figyelembe vételével. Magyarország rendben van, de a vírus behurcolása probléma.

A Fidesznek kedvez, ha egy listán „gyurcsányozódik össze” az ellenzék

2020.07.09. 12:35
Végleg elveszthetik identitásukat, sőt, el is tűnhetnek egyes pártok, ha mindenki mindenkivel gátlások nélkül összefog.

Orbán: Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból

2020.07.03. 11:15
Magyarország megerősödve kerülhet ki a koronavírus-járvány okozta válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című …

Orbán Viktor: nem tudjuk elfogadni az unió kérését! (videó)

2020.07.02. 08:35
Első a magyar emberek egészsége: továbbra sem engedjük be az EU-n kívüli országok állampolgárait. Kivétel: Szerbia.

Orbán: a magyarok feketeöves válságkezelők

2020.06.27. 10:40
A miniszterelnök ígéretet tett rá, hogy Magyarországon nem fog beköszönteni a nyugati világot jellemző rendetlenség és felfordulás.

Ezeket a cikkeket olvastad már?