Blogolj!

Blogstar kávéház

Paradigmaváltás

A német belügyminiszter, Horst Seehofer gátat szabna az illegális bevándorlásnak. Azt javasolta, hogy minden illegális bevándorlót tartóztassanak fel az Európai Unió külső határainál, és a menedékkérelmeket a külső határokon, helyben kell elbírálni. Akik nem jogosultak a belépésre, azokat haza kell szállítani a származási országukba - írja a hirado.hu.

"Halkó Petra, a Századvég nemzetközi elemzője az Unió 27 műsorában elmondta, hogy a két ország fontosnak tartja, hogy hatékony, együttműködő kapcsolatokat építsenek ki harmadik világbeli országokkal annak érdekében, hogy helyben segítsenek. Ez nem egy új keletű gondolat, a magyar kormány már több éve hangoztatja, hogy a segítséget helybe kell vinni – tette hozzá. A szakértő szerint ugyanakkor az alapprobléma nem szűnne meg, vagyis továbbra is érkeznének migránsok az Európai Unió területére, Nyugat-Európában ugyanis így oldanák meg a demográfiai problémákat. Azokat az illegális bevándorlókat pedig, akiket beengednének az Európai Unióba, az úgynevezett „máltai képlet” alapján osztanák el az azt vállaló tagállamok között."

Berlin megreformálná a menekültügyi rendszert

Jelenleg Németország látja el az Európai Unió soros elnöki feladatait. A német kormány még ebben a fél évben megreformálná a menekültügyi rendszert. A német belügyminiszter, Horst Seehofer gátat szabna az illegális bevándorlásnak. Azt javasolta, hogy minden illegális bevándorlót tartóztassanak fel az Európai Unió külső határainál, és a menedékkérelmeket a külső határokon, helyben kell elbírálni.

Példamutató

Magyarországon az időben meghozott, összehangolt intézkedéseknek köszönhetően maradt alacsonyan a megbetegedések és a halálesetek száma. Erre az egész világ felfigyelt és sok mindent eltanult tőlünk - idézi a Magyar Nemzet az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodájának vezetőjét, Lédia Lazerit.

"Magyarország egyrészt szociális – például az időseknek biztosított vásárlási időzóna –, másrészt közegészségügyi lépéseket tett, ezeknek a kombinált intézkedéseknek köszönhetően pedig korán meg tudta akadályozni a vírus terjedését és a tömeges megbetegedéseket. Ezekre a világ felfigyelt és sok mindent eltanult a magyaroktól – tudatta az irodavezető."

A WHO vezetője szerint a világ sokat tanult a magyar védekezésből | Magyar Nemzet

A WHO nem egészségügyi rendőrség vagy egy nemzetek felett álló testület, hanem egy nemzetközi szervezet, amely a tagországok által küldött adatok, információk alapján ajánlásokat fogalmaz meg, például a teszteléssel kapcsolatban. Ezek között vannak régebbiek, teljesen újak és olyanok is, amelyeket időközben frissítettek, azt pedig, hogy ezekből mit fogadnak meg, mindig az adott nemzet hatóságai ...

Haladó nyugat

Először kerül címlapra transznemű modell a Sports Illustratednél, a brazil Valentina Sampaio lesz látható a világhírű sportmagazin következő számában - emlékezik meg a történelmi eseményről a hvg.hu.

"Valentina Sampaio tavaly első transzneműként vonulhatott fel a Victoria’s Secret divatbemutatóján, most ismét történelmet írt. A 23 éves brazil modell a világhírű Sports Illustrated évente megjelenő Swimsuit különszámának a címlapján szerepelhet, előtte még egy transznemű sem került a neves sportlap borítójára."

Először kerül címlapra transznemű modell a Sports Illustratednél

A brazil Valentina Sampaio lesz látható a világhírű sportmagazin következő számában.

Digitális nemzedék

2018-ban még csak pár magyar hallott a TikTokról, mostanra viszont rengeteg fiatal beszél róla folyamatosan, ahogy a kiberbiztonsági szakértők is, csak ők teljesen más okokból. Indiában és az USA haditengerészetnél tavaly betiltották, sőt az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázat miatt vizsgálja a teljes betiltás lehetőségét is. És egy átlagos magyar fiatalnak is van miért aggódnia - elemez a 24.hu.

"A nemzetközi trendeknek megfelelően az appot elsősorban a 11-18 éves korosztály használja, a felhasználók 74 százalékát teszi ki ők, míg a 25 évnél idősebbeknél elhanyagolható az ismertsége. A tinik között viszont már az egyik első számú közösségi oldalnak számít, a felmérést kitöltő fiatalok 60 százaléka legalább napi fél órát használja, tíz százaléka pedig több mint két órát naponta. (...) Nemrég Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nyilatkozott úgy, hogy a TikTokot azoknak ajánlott letölteni, akik szeretnének privát információt adni a Kínai Kommunista Párt kezébe."

Tényleg akkora baj, hogy TikTok van a mobilomon? | 24.hu

Februárban elkészült az első, hazai TikTok-felhasználók körében végzett kutatás, megmutatva, hogy a tiktokozó fiatalok a kedvenceiket már könnyebben beazonosítják, mint a legendás színészeket vagy éppen Budapest főpolgármesterét. A környezetünkben nem egyszer hallhatunk olyanról is, hogy a gyereket a Facebook és az Instagram nem igazán érdekli, ám él-hal a TikTokért.

A jövő sztárja

Most már nemcsak a magyar, hanem az európai futballszurkolók is kíváncsian várják, mi lesz az egyik legnagyobb tehetség, Szoboszlai Dominik sorsa. A magyar középpályás szerződése 2022. május 31-ig szól a Red Bull Salzburggal, ám az osztrák Bundesliga legjobb játékosának választott focistáért már most sorban állnak a topcsapatok - állapítja meg az Origo.

"2017 novemberében már ott voltunk Szoboszlai egyik másodosztályú meccsén, ahol a játékos brillírozott - egyértelmű volt, hogy nagy jövő vár rá, és ahogyan akkor írtuk is: oda kell majd rá figyelni. Szűk három évvel később ott tartunk, hogy a magyar középpályás 25 millió eurós kivásárlási árát több magasan jegyzett alakulat azonnal kifizetné a Salzburgnak.
Két hetet azonban még mindenképpen várniuk kell a válaszra, Szoboszlai ugyanis jelenleg kéthetes szabadságát tölti - többek között ezt is megtudtuk menedzserétől, Esterházy Mátyástól."

A Barcelona és az Arsenal is sorban áll Szoboszlai Dominikért

Most már nemcsak a magyar, hanem az európai futballszurkolók is kíváncsian várják, mi lesz az egyik legnagyobb tehetség, Szoboszlai Dominik sorsa. A magyar középpályás szerződése 2022. május 31-ig szól a Red Bull Salzburggal, ám az osztrák Bundesliga legjobb játékosának választott focistáért már most sorban állnak a topcsapatok.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/97508/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hétfőtől szigorodnak a maszkviseléssel kapcsolatos szabályok

2020.10.29. 11:40
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját és közölték a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb intézkedéseket.

Rétvári Bence koronavírusos

2020.10.29. 10:05
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárának koronavírus-tesztje pozitív lett.

2194 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.10.29. 09:00
Ezzel 68 127 főre nőtt itthon a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 56 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1634 főre emelkedett, 17 469-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.10.28. 21:30
Az európai minimálbér esélye, az Orbán-kormány otthonteremtése, a Gyurcsány-párt bitcoin-bányászata, Olaszország koronavírus-lázongása és Emily Ratajkowski brutális cicivillantása online lapszemlénkben.

Megvan az Információs Hivatal új vezetője

2020.10.28. 07:30
A Magyar Közlönyből kiderül, hogy az új igazgató Bunford Zsolt nemzetbiztonsági dandártábornok lesz.

Már most sejthető, hogy kegyetlen télre kell számítanunk

2020.10.28. 07:00
Bár még van két hónap, mire hivatalosan is megérkezik a tél, már most valószínűsíthető, hogy brutális hidegre kell majd felkészülnünk.

Blogstar kávéház

2020.10.28. 05:00
A járványrobbanás kormányzati felelőssége, Gyurcsány Ferenc gyűlölethulláma, Joe Biden fáradhatatlan bénázása, Németország birodalmi arroganciája és Gryllus Dorka titkos esküvője szerdai online lapszemlénkben.

Tűzvész után most hurrikán okoz hatalmas gondokat az Egyesült Államokban

2020.10.27. 17:10
Riadót hirdettek az Egyesült Államok Mexikói-öböl menti partvidékén, miután a Zeta hurrikán lecsapott Mexikóra és közeledik az amerikai partokhoz.

Orbán Viktor: minden magyar tudja, Amerika a szabadság földje

2020.10.27. 15:15
Felavatták George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrát a Szabadság téren, ahol a miniszterelnök beszédet mondott.

Müller Cecília: A felelősségünk közös

2020.10.27. 12:00
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

Ezeket a cikkeket olvastad már?