Kilenccel nőtt a fertőzöttek száma
Az elmúlt huszonnégy órában elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg és kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
Blogolj!

Kánikula után lehűlés

Kicsit fellélegezhetünk, ugyanis este megérkezik a hűvösebb idő hazánkba. Ez persze csapadékkal, néhol pedig heves széllökésekkel is járni fog.

Jobb lesz kicsit rugalmasabban alakítani majd a hétvégi szabadidős programokat, mivel északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, ennek következtében pedig ahogy lenni szokott, többfelé eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. A keleti és délkeleti területek szerencsésebek lesznek, ugyanis ott estig napos idő lesz. Északnyugaton viszont jobb lesz felkészülni, mivel északi szél többfelé megerősödik, szombaton a Dunántúlon és északkeleten viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.

Éjjel már délkeleten is megnövekszik a felhőzet és többfelé várható eső, zápor, főként a Dunától keletre zivatar is kialakulhat, majd az éjszaka második felétől nyugat felől felszakadozik a felhőzet, fokozatosan megszűnik a csapadék.

Vasárnap nyugodtabb napra ébredhetünk, ugyanis  keleten már csökkenni fog a felhőzet, és bár eleinte a Tiszántúlon még eshet, majd ott is eláll az eső. Napközben gomolyfelhős, napos idő lesz többórás napsütéssel, a középső országrészben néhol zápor előfordulhat, de máshol nem kell csapadék számítani.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 20 és 26 fok között alakul.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/97534/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,időjárás
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Harminchatan fertőződtek meg egy családi rendezvényen

2020.08.03. 16:30
A koronavírusos betegek Győr-Moson-Sopron megyében kapták el a fertőzést.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 05:15
A nagykövetek durvuló szájkaratéja, Karácsony Gergely hihetetlen szerencsétlenkedése, a baloldal balatoni hisztériakeltése, a celebek mellkisebbítése és Epres Panni soha nem múló szerelme hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.02. 04:20
Gyurcsány Ferenc szégyenteljes fenyegetőzése, a szoci kamuvideó európai botránya, a roma holokauszt emlékezete, a magyar munkaerőpiac újjáéledése és Fluor Tomi zenészhisztije vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.01. 05:05
Boris Johnson koronakeménykedése, a demokrata városok lángolása, a momentumos polgármester teátrális bukása, a magyar autópiac ellenállósága és Ördög Nóra kétkerekű kiruccanása szombati online lapszemlénkben.

Ablakból kizuhanó ember esett rá egy nőre Budapesten, mindketten meghaltak

2020.07.31. 20:15
Egy emeletes ház ablakából zuhant ki egy férfi, aki egy babakocsit toló nőre esett. Mindketten meghaltak.

Nem ússzuk meg ma hőség nélkül

2020.07.31. 11:20
A nyár egyik elkerülhetetlen pontja a kánikula, amit ma bőven meg fogunk tapasztalni. Olyannyira, hogy első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt.

Blogstar kávéház

2020.07.31. 05:15
A zenés fesztiválok kiskapui, Gyurcsányné csúnya lebukása, a balliberális ellenzék parttalan vitái, a migránsok hazatoloncolásának kudarca és Gáspár Bea mértékletes táplálkozása pénteki online lapszemlénkben.

Elrajtolt a Kékszalag mezőnye

2020.07.30. 10:00
Csütörtök reggel kezdődött meg az 52. Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüreden, ahonnan 535 hajó startolt el.

Blogstar kávéház

2020.07.30. 03:30
Orbán Viktor gyermeki sikere, Gyurcsányné magyarellenes szövetkezése, a bulinegyed-tüntetés kipukkadása, a magyar járványkezelés hatékonysága és Radics Gigi anyai szárnyalása csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?