Kilenccel nőtt a fertőzöttek száma
Az elmúlt huszonnégy órában elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg és kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
Blogolj!

Ősszel 491 helyszínen kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök

Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre. Feladatuk az intézmények belső rendjének fenntartása lesz.

Az Emmi tájékoztatása szerint az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség.

Ezek a számok menet közben változhatnak, előfordulhat ugyanis, hogy egy idő után nem lesz szükség az iskolaőr jelenlétére, valahol viszont pont ellenkezőleg, amennyiben egy iskola kéri, úgy bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe.

Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek parlamenti vitájában minden párt egyetértett abban, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/97724/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,iskola,iskolaőrség
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Harminchatan fertőződtek meg egy családi rendezvényen

2020.08.03. 16:30
A koronavírusos betegek Győr-Moson-Sopron megyében kapták el a fertőzést.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 05:15
A nagykövetek durvuló szájkaratéja, Karácsony Gergely hihetetlen szerencsétlenkedése, a baloldal balatoni hisztériakeltése, a celebek mellkisebbítése és Epres Panni soha nem múló szerelme hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.02. 04:20
Gyurcsány Ferenc szégyenteljes fenyegetőzése, a szoci kamuvideó európai botránya, a roma holokauszt emlékezete, a magyar munkaerőpiac újjáéledése és Fluor Tomi zenészhisztije vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.01. 05:05
Boris Johnson koronakeménykedése, a demokrata városok lángolása, a momentumos polgármester teátrális bukása, a magyar autópiac ellenállósága és Ördög Nóra kétkerekű kiruccanása szombati online lapszemlénkben.

Ablakból kizuhanó ember esett rá egy nőre Budapesten, mindketten meghaltak

2020.07.31. 20:15
Egy emeletes ház ablakából zuhant ki egy férfi, aki egy babakocsit toló nőre esett. Mindketten meghaltak.

Nem ússzuk meg ma hőség nélkül

2020.07.31. 11:20
A nyár egyik elkerülhetetlen pontja a kánikula, amit ma bőven meg fogunk tapasztalni. Olyannyira, hogy első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt.

Blogstar kávéház

2020.07.31. 05:15
A zenés fesztiválok kiskapui, Gyurcsányné csúnya lebukása, a balliberális ellenzék parttalan vitái, a migránsok hazatoloncolásának kudarca és Gáspár Bea mértékletes táplálkozása pénteki online lapszemlénkben.

Elrajtolt a Kékszalag mezőnye

2020.07.30. 10:00
Csütörtök reggel kezdődött meg az 52. Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüreden, ahonnan 535 hajó startolt el.

Blogstar kávéház

2020.07.30. 03:30
Orbán Viktor gyermeki sikere, Gyurcsányné magyarellenes szövetkezése, a bulinegyed-tüntetés kipukkadása, a magyar járványkezelés hatékonysága és Radics Gigi anyai szárnyalása csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?