Kilenccel nőtt a fertőzöttek száma
Az elmúlt huszonnégy órában elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg és kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
Blogolj!

Blogstar kávéház

Terasz

Vona Gábor helyezkedése.

A Jobbik egykori elnöke nemrég Karácsony Gergellyel, most az Origo.hu szerint Fekete-Győr Andrással folytatott titkos tárgyalást.

„A Momentum elnökével egyeztetett Vona Gábor. Erről tanúskodik az a fotó, amelyet a Hír TV egyik nézője küldött a szerkesztőségnek. A fényképen Fekete-Győr András látható, amint egy budai étterem teraszán beszélget a Jobbik egykori elnökével.”

Vona Gábor a Momentum elnökével tárgyalt

A Momentum elnökével egyeztetett Vona Gábor. Erről tanúskodik az a fotó, amelyet a Hír TV egyik nézője küldött a szerkesztőségnek. A fényképen Fekete-Győr András látható, amint egy budai étterem teraszán beszélget a Jobbik egykori elnökével.

Közérzet

A balliberális összefogás stupiditása.

Széteső szivárványkoalíciók: amit a rombolás vágya szült világra, az szükségszerűen odavész, így hagy maga után káoszt az Orbán-fóbia mentén összefogott ellenzék – elemez a Magyar Hírlap Online.

„Az ősszel több helyütt is 'sikeresnek' bizonyult összellenzéki összefogás ideája recseg és ropog – leginkább ott, ahol alkotni kellene. Azon településeken, ahol a zsebnácik, az utódpárt utódai, a hirtelenzöldek, a szemtelen hipszterek és a Gyurcsány Ferencet vakon követő hívek – köpve a politikai moralitásra – összeálltak, és az emberek rossz közérzetét, mindennapi dühét, a világ folyásával kapcsolatos zsörtölődését a miniszterelnökre fogták (lásd: 'Arról is Orbán Viktor tehet, ha esik délben az eső' kampányt!). Miután pedig a protestattitűddel győzedelmeskedtek, egymást is meglepve, ott találták magukat, ahol nem csupán rombolni, hanem alkotni is kellene. Azt pedig nem tudnak. Nincs hozzá szellemi tőkéjük, mérhetetlen stupiditás jellemzi tetteiket, és úgy általában, alkalmatlanok minden alkotó szándékra. A természettudományos logika néha a társadalomtudományokban is működik. Léteznek ugyanis olyan élőlények, amelyek csak addig élnek, amíg a gazdatest is lélegzik. Ha utóbbi elpusztul, akkor az előbbi is megszűnik létezni. A magyar belpolitika mai állására lefordítva: ha a Fidesz- vagy az Orbán-fóbia megteremti az összefogást, amely sikeresnek bizonyul, és hatalomra kerül egy-egy településen, akkor az együttműködés további létezése nincs biztosítva. Amíg a gyűlölet közös élmény, addig kéz a kézben jár az ellenzék, amint azonban építkezni kellene, megáll minden tudományuk.”

Széteső szivárványkoalíciók

2020. július 16. csütörtök. 4:15 Az ősszel több helyütt is „sikeresnek" bizonyult összellenzéki összefogás ideája recseg és ropog - leginkább ott, ahol alkotni kellene.

Ötlet

Európa migrációs felfrissítése.

Németország továbbra is a migránshelyzet európai szintű megoldását szorgalmazza, és Berlin kitart amellett, hogy a bevándorlók megoldhatják az országban a folyamatos munkaerőhiányt. Az Európába érkezett migránsok munkával fizethetik vissza az integrációjukra és a letelepítésükre fordított költségeket – így a Hirado.hu.

„Németország jól tette, hogy 2015-ben barátságos arcát mutatta a migránsok előtt – ezzel nyugtatja folyamatosan Angela Merkel német kancellár a németek lelkiismeretét, miközben nemcsak Németországban, hanem Európa-szerte is egyre többen ellenzik a kötelező kvóta ötletét. 'Németország a migrációt mindenképpen európai szinten akarja tartani, hogy arra európai megoldás szülessen' – mondta Kiszelly Zoltán politológus a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A német kormány számára azért fontos a migránskvóta elfogadtatása, mivel az elöregedő Európát a migránsokkal szeretnék felfrissíteni, fiatalítani. Erre pedig azért van szükség, mivel egyre kevesebb a munkaerő. Tervük szerint azok a bevándorlók, akiket ellenőrzött formában engednek be Európába, munkával fizetik majd vissza azt, amit a befogadó országok a betelepítésükre és az integrációjukra fordítanak. A probléma azonban az, hogy egyelőre a német vezetőség nem akarja látni, hogy az érkező migránsok nem hajlandók integrálódni és legfőképp dolgozni.”

Merkel nem tett le a betelepítési kvótáról

Németország továbbra is a migránshelyzet európai szintű megoldását szorgalmazza, és Berlin kitart amellett, hogy a bevándorlók megoldhatják az országban a folyamatos munkaerőhiányt. Az Európába érkezett migránsok munkával fizethetik vissza az integrációjukra és a letelepítésükre fordított költségeket.

Pokol

A koronavírus politikai kockázata.

Elszabadult a pokol a Balkánon és több kelet-közép-európai országban. A koronavírus-járvány második hulláma láthatóan nem független a politikától – állítja a Népszava Online.

„A jelenleg nagy kockázatú országok egyik legszembetűnőbb közös tényezője az, hogy mindegyikben azonnal a relatív nyitás után, vagy már megrendezték a választásokat, vagy épp arra készülnek. A legszembetűnőbb eset Szerbia, ahol az ország teljes lezárását és a kijárási tilalmat már május közepén feloldották, hogy megrendezhető legyen június 21-én a parlamenti választás. Aleksandar Vucic elnök pártja meg is nyerte fölényesen a választást, a koronavírus helyzet viszont riasztóvá vált. Nem csak az esetszám növekedése miatt, hanem elsősorban azért, mert mint Goran Stevanović, a belgrádi Infektológiai Klinika igazgatója, a válságtörzs tagja fogalmazott a szerdán megjelent szerb lapokban, a szerbiai kórházak fiatal betegekkel vannak tele, szerdán pedig egy 26 éves, semmilyen alapbetegséggel rendelkező fiatal hunyt el koronavírus fertőzés következtében. A járványügyi szakember hangsúlyozta a sajtónak, hogy jelenleg súlyosabb a szerb helyzet, mint áprilisban.”

Vírus és politika: balkáni és kelet-közép-európai országok kerültek kritikus helyzetbe a járvány újbóli fellángolásával

Elszabadult a pokol a Balkánon és több kelet-közép-európai országban. A koronavírus járvány második hulláma láthatóan nem független a politikától. Hamarabb érkezett a koronavírus járvány második hulláma régiónkba, mint ahogy azt bárki is hitte volna.

Megérzés

Kovács Patrícia mesés szexjelenete.

Kovács Patrícia fekete, dominaruhában, maszkkal és fenekelő pálcával a kezében ül egy kanapén, és egy hatéves kisfiúnak olvassa fel, hogy „Volt egy török, Mehemed, sose látott tehenet…”. A pillanat kissé szürreális, pedig a valóságban járunk: a Szia, Életem! című film forgatásán – számol be róla az NLCafe.hu.

„Némi várakozás és minden idők legfinomabb filmforgatáson ivott kávéja után végre beengednek a setbe, ami egy kissé régimódian berendezett, könyvekkel teli nappali, ahol most épp Kovács Patrícia ül olyan szerelésben, amilyenben még sosem láthattuk korábban. Ha jól akarom leírni a látványt, akkor nagyjából Halle Berry A Macskanő című filmben viselt jelmezét kell elképzelni (még a maszk is hasonló), csak nadrág helyett rövid, fekete szoknyával és szándékosan túltolt, vastag sminkkel. Ha az ember ilyesmit lát, rögtön azt gondolja, hogy itt bizony hamarosan szexjelenetet fognak forgatni, de nem kell mindig az első megérzésünkre hallgatni.”

Kovács Patrícia dominaruhában mond esti mesét

Kovács Patrícia fekete, dominaruhában, maszkkal és fenekelő pálcával a kezében ül egy kanapén, és egy hatéves kisfiúnak olvassa fel, hogy "Volt egy török, Mehemed, sose látott tehenet...". A pillanat kissé szürreális, pedig a valóságban járunk: a Szia, Életem! című film forgatásán.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/97747/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Harminchatan fertőződtek meg egy családi rendezvényen

2020.08.03. 16:30
A koronavírusos betegek Győr-Moson-Sopron megyében kapták el a fertőzést.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 05:15
A nagykövetek durvuló szájkaratéja, Karácsony Gergely hihetetlen szerencsétlenkedése, a baloldal balatoni hisztériakeltése, a celebek mellkisebbítése és Epres Panni soha nem múló szerelme hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.02. 04:20
Gyurcsány Ferenc szégyenteljes fenyegetőzése, a szoci kamuvideó európai botránya, a roma holokauszt emlékezete, a magyar munkaerőpiac újjáéledése és Fluor Tomi zenészhisztije vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.01. 05:05
Boris Johnson koronakeménykedése, a demokrata városok lángolása, a momentumos polgármester teátrális bukása, a magyar autópiac ellenállósága és Ördög Nóra kétkerekű kiruccanása szombati online lapszemlénkben.

Ablakból kizuhanó ember esett rá egy nőre Budapesten, mindketten meghaltak

2020.07.31. 20:15
Egy emeletes ház ablakából zuhant ki egy férfi, aki egy babakocsit toló nőre esett. Mindketten meghaltak.

Nem ússzuk meg ma hőség nélkül

2020.07.31. 11:20
A nyár egyik elkerülhetetlen pontja a kánikula, amit ma bőven meg fogunk tapasztalni. Olyannyira, hogy első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt.

Blogstar kávéház

2020.07.31. 05:15
A zenés fesztiválok kiskapui, Gyurcsányné csúnya lebukása, a balliberális ellenzék parttalan vitái, a migránsok hazatoloncolásának kudarca és Gáspár Bea mértékletes táplálkozása pénteki online lapszemlénkben.

Elrajtolt a Kékszalag mezőnye

2020.07.30. 10:00
Csütörtök reggel kezdődött meg az 52. Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüreden, ahonnan 535 hajó startolt el.

Blogstar kávéház

2020.07.30. 03:30
Orbán Viktor gyermeki sikere, Gyurcsányné magyarellenes szövetkezése, a bulinegyed-tüntetés kipukkadása, a magyar járványkezelés hatékonysága és Radics Gigi anyai szárnyalása csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?