Blogolj!

Lánchíd-gate: egyre érthetetlenebb a főváros szerencsétlenkedése

A budapesti Fidesz most azon lamentál, vajon Draskovics Tibor vagy Tüttő Kata nem mond igazat. Netán egyikük se. Hiszen a Lánchíd felújítása körüli fővárosi hercehurca körül csak egy biztos: a bizonytalanság.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Továbbra is össze-vissza beszélnek Budapest illetékesei a Lánchíd-projekt kapcsán. A Gyurcsány-bizalmas Draskovics Tibor BKK-igazgatósági elnök nemrég alapos a kiírás alapos, elnyúló műszaki előkészítéséről elemezgetett, majd tegnap Tüttő Kata főpolgármester-helyettes már arról szónokolt, tulajdonképpen eldőltek a közbeszerzés legfontosabb kérdései, és egy a sajtótájékoztatóján elhangzott ígéret szerint jövő héten megvitathatják a tendert. Miközben a beruházás – sajátos és sajnálatos módon – egyre inkább a 2020-as évek Luca székének tűnik, a Fidesz budapesti szervezetében Karácsony-féle vezetés tökörészése és szerencsétlenkedése kapcsán csak sokasodtak a kérdőjelek.

A Lánchíd lesz a 2020-as évek Luca széke

Bátran kijelenthetjük, hogy ezt a munkatempót és minőséget talán csak Mekk-mester és Pató Pál úr szerelemgyereke tudná felülmúlni. Pontosabban alulmúlni. Nem lehet szabályosan kiírni a közbeszerzési eljárást a Lánchídra, súlyos károkat okozhat "az elmúlt fél év semmittevése" - vélekedett Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának tagja a Facebook-oldalán pénteken közzétett bejegyzésében.

„Értetlenül figyeljük a Lánchíd felújításával kapcsolatos tegnapi történéseket és Tüttő főpolgármester-helyettes asszony sajtótájékoztatóján elhangzottakat. Tüttő Kata az eredeti, Tarlós István idejében elkészített közbeszerzés megismétlését jelentette be, a Váralagút nélkül. Ismét bebizonyosodott tehát, hogy az elmúlt 10 hónap nem volt elegendő a főváros vezetése számára a Lánchíddal kapcsolatos legfontosabb döntések meghozatalára. Kérdés persze, lesznek-e valaha abban az állapotban, hogy egy közbeszerzést legalább ki tudjanak szabályosan írni, miközben a késlekedés minden nappal további állagromlást és árdrágulást jelent a felújításban”

– hívták fel a figyelmet.

A budapesti Fidesz szerint jelen helyzetben elengedhetetlenül fontos az alábbi két kérdés tisztázása.

„1. A BKK Igazgatóságának elnöke, Draskovics Tibor ismét nem mondott igazat, amikor július 9-én a Klubrádióban a következőket állította:
• Nagyon alaposan át kell gondolni, hogy mi legyen a kiírás műszaki tartalma, azért, hogy minden, ami fontos a Lánchíd tartós, jó színvonalú megőrzéséhez, megvalósuljon, de semmi olyan ne, amire viszont nincs fedezet.
• Nagyon sok olyan részlet van, amely a műszaki állapotot nem befolyásolja, a költségeket viszont igen. A műemléki elemeknél pedig nem egyértelmű, hogy melyik olcsóbb, ezeket gyakorlatilag egyesével át kell tekinteni, ami aprólékos munka.
• Annyira az utolsó simításoknál tartanak, hogy a BKK igazgatósága a jövő héten tárgyalja, és jóvá is hagyja a közbeszerzési kiírás tervezetét?
2. Ha pedig Tüttő Kata mond igazat, akkor közel 10 hónapig mit csináltak? Ki felel ezért a szerencsétlenkedésért? Hol van az átlátható, elvégzett munka Budapestért?”

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/97855/pics/lead_800x600.jpg
bkk,budapest,Draskovics Tibor,Fidesz,Karácsony Gergely,közlekedés,Lánchíd,tömegközlekedés,Tüttő Kata
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hajdúnánáson és Ráckevén is tarolt a Fidesz

2020.09.20. 21:35
Mindkét településen időközi polgármester-választást tartottak vasárnap és mindkét településen hatalmas győzelmet arattak a kormánypártok jelöltjei.

Karácsony lenullázza a bajba jutott budapesti vállalkozásokat?

2020.09.19. 16:30
Miközben pedig a hivatala 100 milliárd forintot őrizget a bankokban...

Budapesten mától bírságolhatnak a maszkviselési szabályok megszegéséért

2020.09.18. 15:50
Mától nem árt jobban odafigyelnünk, ha a fővárosban járunk, ugyanis szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a …

Lemondott a magyarországi amerikai nagykövet

2020.09.15. 20:35
David B. Cornstein Facebook-oldalán számolt be döntéséről, mint írta, megtiszteltetés és kiváltság volt szolgálni az országot.

Már csak normálisan fel kell tenni – maszkokat oszt a BKK

2020.09.14. 21:40
A cél természetesen a szélsebesen terjedő koronavírus-járvány lassítása.

Péntektől tovább szigorodnak a maszkviselési szabályok a fővárosban

2020.09.14. 18:15
Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig …

Hol az 50 milliárd? – elég Karácsonyék szőrszálhasogatásából!

2020.09.14. 15:10
A balliberális budapesti vezetésnek el kell döntenie, akar-e segíteni a koronavírus-válság által padlóra küldött turizmus szereplőinek vagy sem. Jelenleg …

Az autósok nagy része sem támogatja Kamugeri autóellenes ötleteit

2020.09.11. 19:30
A Magyar Autóklub felmérte a közlekedők véleményét a budapesti közúti közlekedés fejlesztési irányairól.

Orbán lepattintotta Kamugerit: dolgozzon, ne levelezzen!

2020.09.10. 16:35
A miniszterelnök elmagyarázta a főpolgármesternek, mi a feladata, ha már magától képtelen megérteni...

Íme az igazság: Karácsony csak sunnyog, nem segít a vállalkozóknak

2020.09.10. 13:25
A budapesti Fidesz alaposan leszedte a keresztvizet a balliberális főpolgármesterről.

Ezeket a cikkeket olvastad már?