Blogolj!

Blogstar kávéház

Nyomás

Az Index durvuló belháborúja.

Belső háború vezetett az Index főszerkesztőjének menesztéséhez a Népszava Online információi szerint.

„A médiapiaci szaklap, a Kreatív egy hete közölt egy részletes elemzést az Index piaci, pénzügyi helyzetéről, amiben leszögezték: ha bedarálják az Indexet, azzal az összes körülötte lévő cég működését is veszélybe sodorják, többek között a hírportál hirdetési feltételeit kezelő, így jelentős bevételekre szert tevő kereskedőház, az Indamedia anyagi biztonságát is. Hiszen ha az olvasói, rajongói elhagyják az Indexet, akkor a bevételek is visszaesnek, s az aloldalak (például a Blog.hu, a Dívány.hu stb.) önmagukban nem biztos, hogy a jelenlegi stábbal életképesek maradnak, ugyanis a látogatottság jelentős részét a hírportál címlapja biztosítja. Márpedig az Indamedia Csoport minimum 50 százalékban már kormányközeli tulajdonban van – az Index viszont továbbra is alapítványiban –, tehát ezzel a Fideszhez bekötött üzletemberek magukat lőnék lábon. Természetesen ezek az információk nyilvánosak, így a szerkesztőség információink szerint nem akart belemenni a leépítésekbe, az átszervezésekbe – ráadásul ezek rövid távon a végkielégítések miatt akár még ronthatják is a cash flowt. Úgy tudjuk, éppen ezért úgy értékelték, nem pénzügyi, hanem politikai természetű lehet a nyomás.”

Belső háború vezetett az Index főszerkesztőjének menesztéséhez

A Népszava információi szerint az igazgatóság azt kérte a most távozó főszerkesztőtől, hogy az Index radikális átalakítását tartalmazó terv visszavonása után tegye közzé a címlapon, hogy a hírportál már nincs veszélyben. Az „Index.hu Zrt igazgatósága mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, és az igazgatóság elnöke a mai napon kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését" - ezzel indokolta a cég vezetése, miért válnak meg a hírportál főszerkesztőjétől.

Import

Bangóné botrányos átverése.

Dobák István egykori MSZP-s csepeli képviselő Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János lemondását követeli, a felvetéssel Tóth Mihály korábbi polgármester is egyetért – tudósít a Magyar Hírlap Online.

„Azt a folyamatot írja le, hogyan kényszerítette rá a Szenteczky János által vezetett, korrupciós botrányokkal terhelt balliberális csepeli elit az akaratát az összes ellenzéki pártra, és hogyan adták be azok a derekukat a remélt pozíciókért – Dukán András, a Momentum vezetője például egy listás helyért – cserébe. A csepeli szocialista politikus azt állítja: a jelölt- és a listaállítás nem volt demokratikus, nem volt törvényes, a szavazókat becsapták. Elképesztőnek tartja, hogy Bangóné Borbély Ildikó személyében Kabáról importáltak pártelnököt, a helyi kötődésű szocialistákat háttérbe szorítva. 'Szenteczky és Bangóné mindent és mindenkit átvertek' – szögezte le Dobák. Az írás alapján az összefogás valamennyi csepeli képviselője törvénytelenül lett képviselőjelölt és így képviselő. A csepeli MSZP korábbi képviselőjének posztja alatt több hozzászóló, kilépett párttagok is megerősítették az állításait.”

Bangónét lemondatnák Csepelen

2020. július 22. szerda. 18:50 Tóth Mihály, a Csepelt korábban tizenhat évig polgármesterként irányító MSZP-s politikus is egyetért Dobák István egykori szocialista képviselő közösségi oldalán megosztott írásával, amelyben Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselőnek és Szenteczky János, a csepeli alapszervezet korábbi elnökének a lemondását követeli. Dobák István „Hogyan vesztette el az önkormányzati választást a csepeli demokratikus baloldal?"

Száműzés

A radikális baloldal tombolása.

Az utóbbi hetekben egymást érik Amerikában a keresztényellenes atrocitások: a radikális baloldali tüntetők katolikus templomokat gyújtottak fel, vallási jelképeket és temetőket gyaláztak meg. A teljes nyugati, keresztény civilizációt éri a támadás – állítja az Origo.hu.

„Szélsőbaloldali, keresztényellenes mozgalomnak nevezte az amerikai radikális baloldali zavargásokat és pusztításokat szervező BLM-et Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára kedd reggel az M1 csatornán. Nagyon riasztó folyamatok indultak el a nyugati világban is, és azt látjuk, hogy az eddigi, kereszténységgel szembeni, főként intellektuális szembenállás, a kereszténység és vallás száműzése a közéletből egyre erőszakosabb cselekményekbe csap át – fogalmazott az államtitkár.”

Megtámadta a radikális baloldal a teljes nyugati, keresztény civilizációt

Az utóbbi hetekben egymást érik Amerikában a keresztényellenes atrocitások: a radikális baloldali tüntetők katolikus templomokat gyújtottak fel, vallási jelképeket és temetőket gyaláztak meg. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár szerint a folyamatok riasztók, hisz az eddigi, kereszténységgel szembeni, főként intellektuális szembenállás egyre erőszakosabb cselekményekbe csap át.

Foglalás

A nándorfehérvári sebek emlékezete.

Egy zseniális hadvezér, egy mindenre elszánt várkapitány és egy rettenthetetlen szerzetes. 564 éve aratott világraszóló győzelmet Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János serege a Nándorfehérvárt ostromló török hadak felett. Évszázadok óta fáj a törököknek a nándorfehérvári vereségük – így a Hirado.hu.

„Hóvári János elmondta, akik ismerik mélységében az oszmán történelmet, azok tudják, hogy II. Mehmed a nándorfehérvári csatát követően végiggondolta birodalma működését, és reformokat vezetett be. Átalakította, megerősítette a birodalmat, ezért sajnos ez a vereség ahhoz járult hozzá, hogy az oszmánok aztán erősebbé váltak. Hozzátette: ennek ellenére mélyen megmaradt az oszmánok emlékvilágában Nándorfehérvár. Erre ékes bizonyíték, hogy a szultánok palotájában, a Topkapi szerájban őriznek egy térképet, amit még 1456-ban használtak, és tíz–húsz évenként a kémjelentések alapján frissítették. A szakértő kiemelte: a törökök több mint 50 év után is ezt a térképet vették alapul, amikor 1521-ben végül elfoglalták a várat.”

Évszázadok óta fáj a törököknek a nándorfehérvári vereségük

Egy zseniális hadvezér, egy mindenre elszánt várkapitány és egy rettenthetetlen szerzetes. 564 éve aratott világraszóló győzelmet Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János serege a Nándorfehérvárt ostromló török hadak felett. 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira.

Hangulat

Zséda mosolygós csúcsformája.

Először jelent meg nyilvános eseményen Zsédenyi Adrienn (45) azóta, hogy kiderült, húsz év után elvált a férjétől. Az énekesnő a Cotton Club Singers szeptember 6-i születésnapi koncertje kapcsán látogatott el egy rehabilitációs intézetbe a társaival: az együttes egy 12 éves kislány kezelésére is gyűjt – számol be róla a Blikk Online.

„– Ha tudunk segíteni ezzel a koncerttel, tegyük meg. Hiszen azt már tapasztaltam, ha egy ismert ember egy ilyen ügy mellé áll, az megmozgatja az adakozókat – árulta el Zséda, aki szinte ragyogott az eseményen, úgy tűnik, remek hangulatban és formában van. Szerettük volna megtudni, milyenek a hétköznapjai azóta, hogy a magánélete fordulatot vett, ám ő csak mosolyogva megnyugtatott mindenkit, remekül érzi magát. – Jól vagyok, szerencsére olyan csapatom van, amely ezt az érzést erősíti bennem. Dolgozom, készülnek az új dalok – árulta el Zséda, aki legutóbbi slágere, az Életben maradni sikerét élvezi, amely nem sokkal azután jött ki, hogy vége lett a házasságának. Így nagy valószínűséggel nemcsak másoknak, de önmagának is sok erőt adott vele.”

Válása után ismét mosolyog Zséda: hosszú idő után először jelent meg nyilvános eseményen az énekesnő

Először jelent meg nyilvános eseményen Zsédenyi Adrienn (45) azóta, hogy kiderült, húsz év után elvált a férjétől. Az énekesnő a Cotton Club Singers szeptember 6-i születésnapi koncertje kapcsán látogatott el egy rehabilitációs intézetbe a társaival: az együttes egy 12 éves kislány kezelésére is gyűjt.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/98062/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Október elseje után is marad a határzár

2020.09.28. 15:15
Bár a határátlépésre vonatkozó korlátozó intézkedések továbbra is fennmaradnak, a visegrádi országok polgárai számára még mindig élnek a könnyítések.

Müller Cecília: most az egyéni felelősségvállalás a legfontosabb

2020.09.28. 11:45
Az operatív törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket ismertették.

702 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.28. 08:10
Ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.28. 05:15
A balliberálisok mohácsi megsemmisülése, Karácsony Gergely pálfordulása, a Momentum kamupropagandája, a brit felsőoktatás karanténkáosza és Hajdú Péter gyémántos lánykérése hétfői online lapszemlénkben.

Megmutatja igazi arcát az ősz

2020.09.27. 11:50
Így szeptember végéhez érve már itt volt az ideje, hogy az időjárás is ősziesre forduljon. Az biztos, hogy a kabát és az esernyő állandó kellék lesz a következő napokban.

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.27. 03:00
Bajnai Gordon furcsa kerülői, a Soros-szervezetek börtönmachinációi, az európai turizmus csődhulláma, a filmtörténet legemlékezetesebb csókjai és Rose Leslie terhespocakja vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.26. 04:00
A fővárosi fürdők csoportos leépítése, Fekete-Győr András nemzetárulása, a kötelező kvóta vörös vonala, a koronavírus-járvány generációs háborúja és a nyitott házasságok instabilitása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.25. 04:55
A Hajógyári-sziget megmenekülése, a Jobbik eredendő rasszizmusa, az európai túlélés kézikönyve, Demcsák Zsuzsa nudizmusa és Tóth Andi dekoltázsvillantása pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.24. 03:05
Von der Leyen migrációs pakkja, Orbán Viktor felbukkanása, Dobrev Klára álhírcsomagja, Pataky Attila zokogós vallomása és Alföldi Róbert coming outja csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?