Blogolj!

Indulhat a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzés

Kálovics Tibor

A Budapesti Közlekedési Központ igazgatósága a mai ülésén jóváhagyta a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását.

Fotó: pestbuda.hu

Amennyiben eredményes lehet a tender, akkor 2021 tavaszán veheti kezdetét az elmúlt évek legnagyobb fővárosi beruházása, amely 2023-ban érhet véget. A Lánchíd rekonstrukciója kizárólag a híd felújítását tartalmazza, a munkálatokat a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból, hitelekből és a magyar kormány 6 milliárd forintos hozzájárulásából finanszírozza. A kormányzati hozzájárulással kapcsolatos információ, hogy a támogatási szerződés megkötésének időpontja egyelőre ismeretlen. Emiatt a BKK technikailag csak egy feltételes közbeszerzési eljárást írhat ki, a tender csak akkor lesz eredményes, ha a felújításhoz szükséges teljes fedezet rendelkezésre áll. 

A BKK igazgatósága úgy döntött, hogy a feltételes, tárgyalásos közbeszerzési eljárás kiírása napokon belül megjelenik. A tervek szerint eredményes eljárás után a BLL és a nyertes vállalkozó jövő február végén köthet szerződést. Amennyiben a teljes fedezet rendelkezésre áll, akkor márciusban veheti kezdetét a munkafolyamat, a teljes felújítás tervezett időpontja 30 hónap. Ebben az időszakban a Lánchíd legfeljebb 18 hónapra le lesz zárva a forgalom elől. 

A kivitelező feladati közé tartozik többek között, hogy újjáépítsék a híd közúti pályáját, gyalogos járdáit, javítsák az acélszerkezetet, restaurálják és felújítsák a gyalogos korlátokat, restaurálják a kőoroszlánokat, visszaépítsék a hiányzó műemléki elemeket és kiszélesítsék a hídfőkben lévő gyalogos aluljárókat. A BKK közleménye szerint a Lánchíd biztonsáos használatáról a felújítás megkezdéséig, a Budapest Közút munkatársai naponkénti ellenőrzéssel gondoskodnak. 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/98172/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Már most sejthető, hogy kegyetlen télre kell számítanunk

2020.10.28. 07:00
Bár még van két hónap, mire hivatalosan is megérkezik a tél, már most valószínűsíthető, hogy brutális hidegre kell majd felkészülnünk.

Blogstar kávéház

2020.10.28. 05:00
A járványrobbanás kormányzati felelőssége, Gyurcsány Ferenc gyűlölethulláma, Joe Biden fáradhatatlan bénázása, Németország birodalmi arroganciája és Gryllus Dorka titkos esküvője szerdai online lapszemlénkben.

Januárban választanak új képviselőt az áramlopó DK-s helyett

2020.10.27. 19:45
A nagyértékű áramlopáson ért Borka-Szász Tamás helyére 2021. január 24-én tartanak helyi választást Erzsébetvárosban.  A DK-s önkormányzati képviselő …

Tűzvész után most hurrikán okoz hatalmas gondokat az Egyesült Államokban

2020.10.27. 17:10
Riadót hirdettek az Egyesült Államok Mexikói-öböl menti partvidékén, miután a Zeta hurrikán lecsapott Mexikóra és közeledik az amerikai partokhoz.

Ha Gyurcsányon múlt volna, Magyarországnak már annyi

2020.10.27. 17:05
"Elképesztő, hogy azok a Gyurcsányék osztják az észt a válságkezelésről, akik kormányzásuk alatt a csőd szélére vitték és eladósították az országot, a válságkezelésük …

Szigorodott a belépés a hévízi önkormányzatnál

2020.10.27. 16:50
Mint az ismeretes, a koronavírus-járvány második hullámának emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon ez pedig újabb szigorításokat követel. A helyzet alól senki sem …

Orbán Viktor: minden magyar tudja, Amerika a szabadság földje

2020.10.27. 15:15
Felavatták George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrát a Szabadság téren, ahol a miniszterelnök beszédet mondott.

A kormány 60 új buszt állít forgalomba Budapesten és az elővárosban

2020.10.27. 14:35
Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár bejelentette, hogy a budapesti és az elővárosi közlekedésébe …

Müller Cecília: A felelősségünk közös

2020.10.27. 12:00
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

Nonszensz: a határon túli magyarok támogatásán sértődött meg Ukrajna

2020.10.27. 10:10
Szijjártó Péter reagált az ukrán külügy vádaskodására és két magyar tisztviselő kitiltásra, Magyarország álláspontja szerint a a határon túli …

Ezeket a cikkeket olvastad már?