6268 fertőzött, 152 halott
Szombatra elhunyt 152 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 516 főre emelkedett. Ez a szomorú szám új, negatív rekordot jelent a napi halálozások tekintetében.
Blogolj!

Szeptembertől mindenki ingyenesen kapja a tankönyvet

Kálovics Tibor

Rétvári Bence úgy nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, hogy szeptembertől valamennyi általános és középiskolás diák ingyen juthat hozzá a tankönyvekhez.

Fotó: gyal.hu

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte, hogy ez a döntés 20-40 ezer forint megtakarítást is jelent diákonként egy család számára. Hangsúlyozta, hogy amíg a jelenlegi polgári kormány működik, addig az emberek számíthatnak arra, hogy gyermekeik ingyen fogják megkapni a tankönyveket, mivel a polgári kormányzás egy szemléletváltással járt.

A politikus úgy véli, hogy 2002 és 2010 között hatalmon lévő baloldal egy üzletként tekintett a tankönyvkiadára, ez pedig azzal járt, hogy az árak elszabadultak és a magánkiadók 10 milliárdos profithoz jutottak. Rétvári Bence kijelentette, hogy a tankönyvellátás nem üzlet, hanem közszolgáltatás. 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/98146/pics/lead_800x600.jpg
oktatás,Rétvári Bence,tankönyv
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Maruzsa: a középiskolák szerdától áttérnek a digitális oktatásra

2020.11.10. 14:55
Döntés született arról, hogy a szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) …

Rétvári Bence koronavírusos

2020.10.29. 10:05
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárának koronavírus-tesztje pozitív lett.

Az első hónap tapasztalatai alapján kedvező az iskolaőrök fogadtatása

2020.10.03. 10:30
Az Országos Rendőr-főkapitányság szombati tájékoztatása szerint kedvező volt az iskolaőrök fogadtatása mind a pedagógusok, mind a diákok részéről …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Több mint kétszázan jelentkeztek a Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra

2020.09.22. 18:30
A pályázatra - amely a "2020 az erős magyar közösségek éve" része - 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését – …

Orbán: állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát

2020.09.04. 11:45
Állig felfegyverkezve várjuk a koronavírus-járvány második hullámát - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország …

Láthatóan csökkent az elkerülhető halálozások aránya hazánkban, de a baloldalt ez hidegen hagyja

2020.08.22. 13:30
A tennivaló még sok, de az eredmények már látszanak - írta a KDNP alelnöke Ami a baloldal számára …

Megvannak az idei felsőoktatási ponthatárok

2020.07.23. 21:25
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és …

Remélhetőleg hagyományosan lehet elkezdeni az új tanévet

2020.07.13. 10:55
Maruzsa Zoltán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának volt a vendége, ahol arról beszélt, hogy remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet …

Ötvenmilliárd forintból épülhetnek oktatási intézmények

2020.06.16. 08:40
Ötvenmilliárd forintból épülhetnek köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények Magyarországon a következő években - jelentette be Varga Mihály a közösségi …

Ezeket a cikkeket olvastad már?