Blogolj!

Blogstar kávéház

Csapás

A magyar újságírás kivégzése.

Egy újabb sajtótermék vált az Orbán-rendszer áldozatává, miközben a Fidesz szedegeti a pénzutalványokat Brüsszelben. Drámai hangú közleményt publikált a Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) az Index letámadása miatt – olvasható a Népszava Online cikkében.

„Magyarországon nincsenek bebörtönzött újságírók, nem szállják meg rohamrendőrök a szerkesztőségeket, nincsenek koholt büntetőeljárások és ritka a fizikai erőszak újságírókkal szemben. Orbán Viktor Fidesze ennél sokkal kiszámítottabb, rejtettebb utat választott az információáramlás irányítására. A független sajtótermékeket először anyagilag kivéreztetik a médiapiac manipulálásával, majd miután meggyengültek, szép kényelmesen átjátsszák azokat kormánybarát tulajdonosoknak, akik végső, halálos csapást mérnek rájuk: kirúgják a szerkesztőket és megváltoztatják a szerkesztői irányvonalat. A kivéreztetett médiumokat vagy bezárják (lásd Népszabadság), vagy átalakítják orbánista szócsövekké (lásd Origo). Így szűnik meg a sajtószabadság Európában 2020-ban! – olvasható a közleményben. – Ez a rendszer jól szolgálta Orbánt és a Fideszt. Miközben Magyarországon az elmúlt tíz évben agresszívan lerombolták a médiaszabadságot, és egy engedelmes kormányközi médiabirodalmat hoztak létre, az Európai Unió nem sokat tett annak érdekében, hogy megálljt parancsoljon egy olyan kormánynak, amely sokkal inkább hasonlít az önkényuralmi Törökországra vagy Oroszországra, mint az EU demokratikus ideáljára. Orbán stratégiáját igazolja az is, hogy az EU vezetői a héten nem tudtak megállapodni egy erőteljes mechanizmusban, amely az uniós finanszírozást a jogállamisághoz köti.”

"Legyen világos: ami történik, pusztító csapást jelent az újságírásra Magyarországon"

Egy újabb sajtótermék vált az Orbán-rendszer áldozatává, miközben a Fidesz szedegeti a pénzutalványokat Brüsszelben. Drámai hangú közleményt publikált a Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) az Index letámadása miatt. "Ismét támadás éri a sajtószabadságot Magyarországon" - áll a világ több mint száz országának sajtómunkásait és média szakembereit tömörítő nemzetközi szervezet pénteki közleményében, amely bevezetőjében röviden vázolja az Indexnél történteket.

Muzsikaszó

A balliberálisok soros tüntetése.

Közösen demonstrált Budapesten az Index és a Momentum – állítja az Origo.hu.

„Majd vidám 'sziasztok' kiáltással jött Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Nem győzte természetesen hangsúlyozni, hogy az Index mennyire független. Majd a szokásos kormányszidalmazó mondatok után hiányolta a Budapestről el sem költöző Soros-egyetemet, mondván, hogy olyan országban szeretne élni, ahol van CEU. A tüntetés nem sokkal tíz óra előtt ért véget, vidám zenével. Közben ugyan egy ismeretlen férfi megszerezte a mikrofont és a rendőröket kezdte hergelni, de aztán a jókedvű muzsika elnyomta a kiabálást, az emberek pedig elindultak haza.”

Tüntet az Index és a Momentum Budapesten

Ahogy többször elmondtuk, a Gyurcsány Ferenc vezette régi baloldal nyerte az indexesek belháborúját, a Momentumhoz igen közel került újságból több mint 80-an felmondtak. Miután a főszerkesztőt az egyébként közismerten baloldali ügyvéd és tulajdonos, Bodolai László kirúgta. (A régi indexesek újságja, a sokak által egyszerűen csak Soros blogjának nevezett 444 szerint nem egyszerűen felmondtak az Index dolgozói, hanem lemondtak.

Sugdosás

Joe Biden rémisztő előretörése.

Egy videóban összegyűjtötték Joe Biden, leendő demokrata elnökjelölt legijesztőbb pillanatait. Az egykori alelnök jelenleg vezeti a felméréseket Donald Trump előtt, pedig hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb dolgokat produkál a nyilvánosság előtt – írja a Hirado.hu.

„A hirado.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmünket arra a videóra, amelyben Joe Biden legmeredekebb nyilvános szerepléseit gyűjtötték össze. A leendő demokrata elnökjelölt szellemi frissességének kérdése rendszeresen foglalkoztatja az amerikai politikai kommentátorokat és komoly kérdéseket vet fel az elnöki tisztségre való alkalmassága kapcsán. Joe Biden különös viselkedése olykor átlépi nemcsak a politikai korrektség, hanem a nyilvános emberi érintkezés alapvető szabályait is. Nem csoda, hogy a CNN például alaposan elemezte azt az esetet, amikor párttársát, Hillary Clintont kínosan sokáig ölelgette egy repülőtéri találkozásukkor. Ugyanígy reflektorfénybe került a Donald Trump által csak 'Sleepy Joe'-nak (Álmos Joe-nak) nevezett, egykori alelnök viselkedése egy szenátori eskütételkor, amely során egy párttársa lányának haját simogatja és a fülébe sugdos.”

Joe Biden legijesztőbb pillanatai - VIDEÓ

Egy videóban összegyűjtötték Joe Biden, leendő demokrata elnökjelölt legijesztőbb pillanatait. Az egykori alelnök jelenleg vezeti a felméréseket Donald Trump előtt, pedig hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb dolgokat produkál a nyilvánosság előtt. Várhatóan Joe Bident, Barack Obama korábbi alelnökét választja majd meg jelöltjének a Demokrata Konvenció a 2020-as elnökválasztásra.

Zsonglőr

Angela Merkel félrecsúszott leader-figurája.

Egy három éve Münchenben kiadott, „Merkel, egy kritikus mérleg” című kötetről szól a Magyar Hírlap Online tanulságos elemzése.

„Egyszer a Nobel-békedíjas amerikai Henry Kissinger, aki az ántivilágban Metternich 19. századi elveit felhasználva a külügyek igazi zsonglőre volt, azt mondta róla, hogy alakjában az 'új laeder-figurát láthatjuk, akinek felkapaszkodását rendszeresen lebecsüljük, ám a végén mint kora szellemének kifejeződése jelenik meg'. S a CDU mai vezetését ismerve Mutti, a Minusfrau az elhibázott migránspolitika ellenére is 'alternatíva nélküli'. Ezért, nem meglepő módon, e nyáron újra kivirágzik a sajtó és Mutti Merkel szerelme. Igaz, hogy a mainstreammel szembehajózó Junge Freiheit Orbánról írva kiemeli, hogy így kell a hazát egy miniszterelnöknek az unióban képviselni, mint ő, s az olvasói kommentárokban az áll, hogy Merkel ezt nem teszi, sőt kiszolgáltatja országát az uniónak.”

Mutti Merkel mínuszos arca

2020. július 25. szombat. 2:20 A neves szerzők közt volt Ralf Georg Reuth történész és zsurnaliszta, aki a kancellár asszony életrajzában azt vizsgálta, milyen következményei vannak mai napig a személyiségét és gondolkodását illetően az NDK-s lét lenyomatának? A harmadik út keresése az NDK értelmiségét, így Angela Merkelt is megkísértette a gorbacsovi időkben.

Sors

Majka szerelmes tündérmeséje.

Majka, azaz Majoros Péter (40) és kedvese, Hajnalka (36) kapcsolata kiállta az idő próbáját. 10 éve boldogok együtt, két csodás gyermek szülei és az esküvőjükre készülnek – számol be róla a Blikk Online.

„Hajni a Blikknek elárulta, csodálatos történet az övék, hiszen Majkával az első találkozáskor, sőt az első pillantásra egymásba szerettek. – Huszonhét éves voltam, amikor megismerkedtünk, éppen mindkettőnk életében hatalmas változás állt be, aminek a végén én elváltam, ő pedig leszámolt az addigi ficánkolós énjével. Sokan mondják, hogy nem létezik szerelem első látásra, de én azt hiszem, Peti nevében is mondhatom, hogy de igen, nagyon is létezik. Egymásba szerettünk és eldöntöttük, nagy családot szeretnénk. Aztán megszületett Marián, és úgy voltunk vele, bőven elég lesz két gyerek is – mondta lapunknak Majoros Hajnalka, s hozzátette: azóta is áldja a sorsot, hogy jó időben, jó helyen találkoztak. Persze az elmúlt évtizedben sok minden történt a szerelmesekkel, de boldogságuk útjába már semmi sem állhatott.”

Akárcsak a tündérmesében: Majka és Hajni első látásra egymásba szerettek - Ez a titka a sztárpár 10 éve tartó kapcsolatának

Fót - Majka, azaz Majoros Péter (40) és kedvese, Hajnalka (36) kapcsolata kiállta az idő próbáját. 10 éve boldogok együtt, két csodás gyermek szülei és az esküvőjükre készülnek. ( A legfrissebb hírek itt) Hajni a Blikknek elárulta, csodálatos történet az övék, hiszen Majkával az első találkozáskor, sőt az első pillantásra egymásba szerettek.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/98186/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.10.28. 05:00
A járványrobbanás kormányzati felelőssége, Gyurcsány Ferenc gyűlölethulláma, Joe Biden fáradhatatlan bénázása, Németország birodalmi arroganciája és Gryllus Dorka titkos esküvője szerdai online lapszemlénkben.

Tűzvész után most hurrikán okoz hatalmas gondokat az Egyesült Államokban

2020.10.27. 17:10
Riadót hirdettek az Egyesült Államok Mexikói-öböl menti partvidékén, miután a Zeta hurrikán lecsapott Mexikóra és közeledik az amerikai partokhoz.

Orbán Viktor: minden magyar tudja, Amerika a szabadság földje

2020.10.27. 15:15
Felavatták George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrát a Szabadság téren, ahol a miniszterelnök beszédet mondott.

Müller Cecília: A felelősségünk közös

2020.10.27. 12:00
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

A Dobrev-klán újabb aljasságaira hívja fel a figyelmet Rákay Philip

2020.10.27. 09:40
Rákay Philip videósorozatának újabb része tovább elemzi a Dobrev-Gyurcsány duó és a történelem sötét múltjának összefüggéseit, ami így október 23-a …

2079 fővel nőtt a fertőzöttek száma, csaknem 3 ezren vannak kórházban

2020.10.27. 09:15
A járvány megjelenése óta összesen már 63 642-en fertőződtek meg. Az elmúlt huszonnégy órában 63 többségében idős, krónikus beteg halt meg, így …

Blogstar kávéház

2020.10.27. 05:15
Semjén Zsolt pszichológiai szakvéleménye, Hadházy Ákos sokatmondó tétovázása, a baloldal veretes hazugságai, Holdampf Linda feszítős megbilincselése és Kocsis Korinna kreatív művészkedése keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.26. 05:20
A forradalomcsinálás nemzetközi receptjei, Nyugat-Európa egészségügyi diktatúrája, a nemzeti régiók rejtett erőforrásai, Zacher Gábor kőkemény kirohanása és Weisz Fanni könnyes hazatérése hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.24. 21:55
A magyar MotoGP-álom milliárdjai, Hadházy Ákos számkivetettsége, Joe Biden időskori leépülése, Európa koronavírus-fáradtsága és Demi Rose kibuggyanó bájai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.24. 04:20
Az SZFE-tüntetés súlyos üzenete, október 23-a megsebzettsége, a tömegrendezvények lázítóinak felelőtlensége, a koronavírus szélsőséges tombolása és Radics Gigi boldogságos babaszobája szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?