Blogolj!

Blogstar kávéház

Futtatás

A Visegrádi Négyek diadalmenete.

Siker volt az uniós csúcs, időt nyertünk. A 7-es cikkely szerinti eljárás kifuttatásával Merkel Orbán Viktort választotta, nem a baloldalt – értékel a Magyar Hírlap Online-nak Kiszelly Zoltán politológus.

„Siker volt hazánk szempontjából az uniós csúcs, azért is, mert kiderült, a visegrádi szövetség tényező maradt az európai politikában. Összességében időt nyertünk, értékelt lapunknak nyilatkozva Kiszelly Zoltán politológus. Az elemző kifejtette, az előző, bevándorláspárti Európai Bizottság huszonnégy százalékkal csökkentette volna a Magyarországnak járó következő hétéves költségvetési keretet, ezt sikerült tizenöt százalékra csökkenteni, ami plusz hárommilliárd eurót jelent. Ráadásul a most elfogadott megegyezésbe nem került be a jogállamisági mechanizmus, ezt a javaslatot is átírták. Ugyanakkor az Európai Parlamentnek ez nem tetszik, így könnyen lehet, hogy ugyanaz lesz majd, mint az uniós jogalkotási cselekkel elfogadott kötelező migránskvóták esetében. A 7-es cikkely szerinti eljárást mindenesetre a német elnökség alatt kifuttatják, vagyis még az idén megszűnik. Vagyis Angela Merkel Orbán Viktort választotta, nem a baloldalt. Ehelyett továbbra is formálódik azonban egy állandó mechanizmus, az ősszel érkezik az Európai Bizottság első jogállamisági jelentése, amely kiegészül a Soros-szervezetek megkérdezésével. Ez lesz a főpróba.”

Siker volt az uniós csúcs, időt nyertünk

Siker volt hazánk szempontjából az uniós csúcs, azért is, mert kiderült, a visegrádi szövetség tényező maradt az európai politikában. Összességében időt nyertünk, érté­kelt lapunknak nyilatkozva Kiszelly Zoltán politológus. Az elemző kifejtette, az előző, bevándorláspárti Európai Bizottság huszonnégy százalékkal csökkentette volna a Magyarországnak járó következő hétéves költségvetési keretet, ezt sikerült tizenöt százalékra csökkenteni, ami plusz hárommilliárd eurót jelent.

Alagút

A migránsok föld alatti támadása.

Terepellenőrzés közben egy 50 centiméteres nyílást találtak a földben a járőrök Katymár külterületén, és nem ez az első migránsalagút a déli határnál – foglalja össze az Origo.hu.

„Az illegális migránsok miatt a Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök ugyanis rendszeresen ellenőrzik a határ menti védelmi rendszer környezetét. Az 50 centiméter átmérőjű nyílás egy föld alatti alagút kijárata, amely szerb területről indul, és az ideiglenes biztonsági határzár alatt húzódik. A járat 22,7 méter hosszú és 90 centiméter belmagasságú. Az alagút kivezető nyílása a rendőrök által rendszeresen ellenőrzött területen található. Az alagutat betemetik, de addig is a rendőrök őrizni fogják. Még egy hete sincs, hogy a Bácsbokodi Határrendészeti Kirendeltség határszakaszán egy félkész alagutat találtak. Idén június elején pedig Mórahalomnál fedeztek fel egy 24 méter hosszú 40 centiméter átmérőjű alagutat.”

Újabb migránsalagutat találtak a rendőrök a déli határnál

Terepellenőrzés közben egy 50 centiméteres nyílást találtak szombaton a földben a járőrök Katymár külterületén - számolt be a honlapján a rendőrség. Az illegális migránsok miatt a Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök ugyanis rendszeresen ellenőrzik a határ menti védelmi rendszer környezetét.

Töréspont

A világkormány víziója.

Az ENSZ főtitkára szerint a jelenlegi világságot egy világkormány győzhetné le – írja a Hirado.hu.

„Törésponthoz érkezett a világ az emberek közötti egyenlőtlenségek miatt, ezek és a koronavírus-járvány együtt váltották ki az Egyesült Államokból kiinduló, rasszizmusellenes tömegtüntetéseket – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár. Nyilatkozatában arról beszélt, hogy szükség lenne egy világkormányra. Véleménye szerint a koronavírus olyan társadalmi feszültségeket hozott felszínre, amit kizárólag csak egy világkormány felállításával lehetne megoldani – magyarázta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A koronavírus-járvány valóban sújtja a világ legtöbb országát, van, akit jobban, van, akit kevésbé. Ha el is fogadnánk, hogy ezt csak a világkormány tudná megoldani, látnunk kell, hogy nem sikerülne, hiszen az Európai Unióhoz hasonlóan viselkednének – fejtette ki szakértő.”

Álmodozás egy világkormányról: Guterres szerint globális alapjövedelmet kellene adni

Törésponthoz érkezett a világ az emberek közötti egyenlőtlenségek miatt, ezek és a koronavírus-járvány együtt váltották ki az Egyesült Államokból kiinduló, rasszizmusellenes tömegtüntetéseket - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár. Antonio Guterres, az ENSZ főtitkár (Fotó:MTI/EPA/KEYSTONE/Salvatore Di Nolfi) Napjaink globális világszemlélete nagyon messzire vezethető vissza.

Konszenzus

Lázár János sportos visszatérése.

Lázár János az egyetlen jelölt a teniszszövetség elnöki posztjára, már a csapata is összeállt – tudósít a Népszava Online.

„Korábban az egykori Davis Kupa-válogatott játékos, Bardóczky Kornél – aki ugyancsak érdeklődött az elnöki pozíció iránt – már jelezte, amennyiben Lázár János lesz az elnök, a szakmai munkában vállal szerepet. A korábbi sokszoros Davis Kupa-válogatott játékos – akit a Tiszta Tenisz, a Vidéki Tenisz és a Teniszezők a Teniszért mozgalmak májusban elnöknek jelöltek – találkozott Lázárral, és kiderült, hogy az elképzeléseik sok esetben megegyeznek. Így szűk két hónap után az a konszenzus született meg, hogy egyesítik erőiket és közösen dolgoznak. A hétfői rendkívüli közgyűlés előzménye, hogy május 13-án öt elnökségi tag – Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba – lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban – Richter Attila akkori főtitkár lemondása után – rendelt el az elnökség.”

Lázár János az egyetlen jelölt a teniszszövetség elnöki posztjára - a csapata is összeállt

Ahogy azt a Népszava elsőként megírta, a fideszes politikus veheti át a hányatott sorsú sportszövetséget, és megválasztása esetén Markovits Lászlóval dolgozik együtt. Nagynak tűnt a csend a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) körül, a háttérben azonban folyamatosan zajlottak az egyeztetések a felek között, és úgy tűnik, lassan körvonalazódik a sportág jövőképe.

Kamasz

Vajna Tímea heves csókjai.

Már nyíltan vállalja Vajna Tímea (37), hogy rendezte viszonyát kedvesével, Zoltánnal – számol be az örömhírről a Blikk Online.

„A pár kapcsolata nemrég hullámvölgybe került, s míg Andy Vajna (†74) özvegye Los Angelesben maradt, kedvese hazautazott. Egy ideig maguk sem tudták, miként alakul közös jövőjük, ám Timi hazatérése után már egyértelműnek tűnik a helyzet. Rengeteg időt töltenek együtt, sőt nemrég repülőre szálltak, s meg sem álltak Franciaországig. Ott végre csak egymásra koncentrálhattak, és a Tímea közösségi oldalára feltöltött képek tanúsága szerint érdemes tervezniük a jövőt. Olyanok, mint a kamaszok, ölelkezős, csókolózós fotókat osztanak meg a követőkkel.”

Szent a béke? Így csókolja párját Vajna Tímea - fotó

Saint-Tropez - Már nyíltan vállalja Vajna Tímea (37), hogy rendezte viszonyát kedvesével, Zoltánnal.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/98267/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.08.04. 23:40
Márki-Zay magyarázkodása, Bejrút tragédiája, Kaleta visszatánca, a kisvárdai futballcsapat koronavírus-harca és a volt spanyol király inkognitóba vonulása szerdai lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Harminchatan fertőződtek meg egy családi rendezvényen

2020.08.03. 16:30
A koronavírusos betegek Győr-Moson-Sopron megyében kapták el a fertőzést.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 05:15
A nagykövetek durvuló szájkaratéja, Karácsony Gergely hihetetlen szerencsétlenkedése, a baloldal balatoni hisztériakeltése, a celebek mellkisebbítése és Epres Panni soha nem múló szerelme hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.02. 04:20
Gyurcsány Ferenc szégyenteljes fenyegetőzése, a szoci kamuvideó európai botránya, a roma holokauszt emlékezete, a magyar munkaerőpiac újjáéledése és Fluor Tomi zenészhisztije vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.01. 05:05
Boris Johnson koronakeménykedése, a demokrata városok lángolása, a momentumos polgármester teátrális bukása, a magyar autópiac ellenállósága és Ördög Nóra kétkerekű kiruccanása szombati online lapszemlénkben.

Ablakból kizuhanó ember esett rá egy nőre Budapesten, mindketten meghaltak

2020.07.31. 20:15
Egy emeletes ház ablakából zuhant ki egy férfi, aki egy babakocsit toló nőre esett. Mindketten meghaltak.

Nem ússzuk meg ma hőség nélkül

2020.07.31. 11:20
A nyár egyik elkerülhetetlen pontja a kánikula, amit ma bőven meg fogunk tapasztalni. Olyannyira, hogy első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt.

Blogstar kávéház

2020.07.31. 05:15
A zenés fesztiválok kiskapui, Gyurcsányné csúnya lebukása, a balliberális ellenzék parttalan vitái, a migránsok hazatoloncolásának kudarca és Gáspár Bea mértékletes táplálkozása pénteki online lapszemlénkben.

Elrajtolt a Kékszalag mezőnye

2020.07.30. 10:00
Csütörtök reggel kezdődött meg az 52. Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüreden, ahonnan 535 hajó startolt el.

Ezeket a cikkeket olvastad már?