Blogolj!

Blogstar kávéház

Minta

A koronavírus lopakodása.

A szennyvízből vett minták alapján a következő néhány hétben nem várható, hogy az aktív koronavírusos esetek száma megnő – mutatja be az Origo.hu.

„A szennyvíz vizsgálata májusban, vagyis a járvány lecsengésének időszakban kezdődött meg először Budapesten, majd minden megyeszékhelyen. Azóta hetente egyszer vesznek mintát a szennyvízből, hogy a koronavírus örökítőanyagának mennyiségéből következtessenek az átfertőzöttségre – mondta el a szakértő. Ismertette: a nemzetközi tapasztalatok szerint, ha a szennyvízből vett minták emelkedést jeleznek, akkor ezt 4-10 nappal, esetleg két héttel követi az aktív esetek számának emelkedése.”

Koronavírus: így alakulhat a következő néhány hét Magyarországon

A szennyvízből vett minták alapján a következő néhány hétben nem várható, hogy az aktív koronavírusos esetek száma megnő - mondta Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vízhigiénés vezető szakértője hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A szennyvíz vizsgálata májusban, vagyis a járvány lecsengésének időszakban kezdődött meg először Budapesten, majd minden megyeszékhelyen.

Sérelem

A magyar kormány magyarázkodása.

Index-ügy: össztűz a kormányra, már a Néppártban is magyarázkodik a Fidesz. Már megint arról szól a fáma, hogy a kormány semmiképp nem kommentálhatja egy privát vállalkozás ügyeit – tudósít a Népszava Online.

„Nem sokkal az EFJ-közleményének megjelenése után a Fidesz Brüsszelben próbálta bagatellizálni a történteket. – Egy magánvállalkozás belső üzleti ügye, amihez a magyar kormánynak semmi köze – a párt európai parlamenti delegációja lényegében így jellemezte az Index-szel történteket az Európai Néppárt EP-képviselőinek küldött levélben. A lapunknak eljuttatott iromány szerint nem történt egyéb, mint hogy a hírportál jövőbeni működéséről vita folyt, a főszerkesztő egy konkurens hírportálnak továbbította a nyereség növelése érdekében született üzleti tervet, ami miatt először megfosztották igazgatósági tagságától, majd elmozdították a posztjáról. 'A magyar kormány tartózkodik attól, hogy egy privát vállalkozás ügyeit kommentálja, mert az nem tartozik az illetékességi körébe' – állítják a szerzők. Arról nem tettek említést, hogy a 'belső vita' azután robbant ki, hogy a kormánypárti médiabirodalom építőmestere, Vaszily Miklós 50 százalékos tulajdonrészt szerzett az Index hirdetéseit és reklámbevételeit kezelő Indamédiában. Arról sem írtak, hogy az általuk is említett üzleti terveket azért utasították el az újságírók, mert úgy érezték, az sértené a szerkesztőség integritását, veszélyeztetné függetlenségüket.”

Index-ügy: össztűz a kormányra, már a Néppártban is magyarázkodik a Fidesz

Már megint arról szól a fáma, hogy a kormány semmiképp nem kommentálhatja egy privát vállalkozás ügyeit. Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) felszólította Európa vezetőit, hogy védjék meg a média szabadságát Magyarországon - számolt be a szervezet hétfői közleményéről a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.

Csapás

Gyurcsány Ferenc szakállás politikai trükkje.

Az ellenzéki pártok közötti marakodás része az Index körül kialakult helyzet, és ezzel a sajtószabadság elleni kormányzati támadás látszatát is meg lehet teremteni – véli a Hirado.hu-n Galló Béla politológus.

„Blogbejegyzésében a politológus arról ír, hogy az eddig a Momentumhoz húzó Indexben a DK nyerhet teret. Ez része az ellenzék vezető szerepéért folytatott küzdelemnek, amelyből az MSZP már rég kiszorult. Galló szerint lesznek 'közös gyűlöletplatformok'. Galló szerint a Gyurcsány-párt 'megérezve a pillanatot, fölfedezhette, hogy egyetlen mozdulattal két legyet is lecsaphatnak akár: teret nyerhetnek az Indexben, miközben az Index ügyét a sajtószabadság újabb hallatlan csorbításaként lehet feltüntetni Brüsszelben'. Két legyet ütni egy csapásra szakállas politikai trükk – mondta Galló.”

Vélemény - Indulhat a liberális marakodás az Indexért

Az ellenzéki pártok közötti marakodás része az Index körül kialakult helyzet, és ezzel a sajtószabadság elleni kormányzati támadás látszatát is meg lehet teremteni - vélte Galló Béla politológus. Blogbejegyzésében a politológus arról ír, hogy az eddig a Momentumhoz húzó Indexben a DK nyerhet ter ...

Kisebbség

Gulyás Balázs gusztustalansága.

A baloldali politikusokat és az őket kiszolgáló propagandasajtót hosszú ideje zavarja a Fidesz európai szinten is kimagasló társadalmi támogatottsága. Az ATV múlt hét pénteki műsorában megint a kormánypártok szavazóit gyalázta egy magát függetlennek mondó aktivista – számol be róla a Magyar Hírlap Online.

„A beszélgetés vége felé a Fideszre és szavazóbázisára terelődött a szó. Ekkor a baloldali újság munkatársa elkezdte gyalázni a Fidesz szavazóit. Gulyás Balázs szerint a Fideszt csak a primitív, műveletlen emberek (és, persze hozzátette, hogy az idősek, és a vidékiek) támogatják, és a Fidesznek az a nagy szerencséje, hogy ez a massza összetartó. 'Tanulatlan, vidéki idős emberek képezik a Fidesz táborát, de vannak kétmillióan és együtt vannak kétmillióan, tehát ők a legnagyobb kisebbség' – sértegette a jobboldali szavazókat a baloldali propagandista.”

Az Index-Momentum tüntetés szónoka élő adásban primitívezte a Fidesz szavazóit

Az Indexben zajló belháborúról és a több, mint 80 alkalmazott felmondásáról volt szó az ATV Nap híre című műsorában, ahol Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, uniós képviselője, Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke és Gulyás Balázs, a Magyar Hang dolgozója volt a vendég. Utóbbi semmivel sem volt kevésbé elfogult, mint pártalkalmazott társai.

Üzengetés

Weisz Fanni magánéleti teregetése.

A siket modell információink szerint hosszú ideig rágódott azon, hogy nyilvánosságra hozza élete nagy fájdalmát, hogy tönkrement a kapcsolata a férjével. A döntés, hogy ezt végül megtette, a lányt jól ismerők szerint hatalmas lépés volt – állítja a Blikk Online.

„– Fanninak iszonyatos erőbe tellett, hogy a nyilvánosság előtt is beismerje, valami nem működik, mi több, tönkrement. Kiírni a 'szégyenét', a kudarcát, egy olyan pont, amelyből már nincs visszaút – árulta el a Blikknek egy közeli ismerős, aki szerint a siket szépségkirálynő sosem szerette a magánéleti problémáit kiteregetni, éppen ezért az, hogy idáig eljutott, egy olyan döntés következménye, amely véglegesnek tűnik. Ráadásul a közösségi oldala tanúsága szerint Weisz Fanni az utóbbi napokban mindent megtett azért, hogy a lelke és a szíve elinduljon a gyógyulás útján, ám a szakember szerint ez még egy ideig eltarthat. Egyelőre a pár tagjai abban az időszakban vannak, amelyben még 'üzengetnek' egymásnak. Nem meglepő hát, hogy a múlt hét végén például Péter lecserélte az eddig kettejüket ábrázoló profilképét a közösségi oldalán.”

Innen már tényleg nincs visszaút: Weisz Fanni ezzel a döntéssel zárta le végleg a kapcsolatát a férjével

A siket modell információink szerint hosszú ideig rágódott azon, hogy nyilvánosságra hozza élete nagy fájdalmát, hogy tönkrement a kapcsolata a férjével. A döntés, hogy ezt végül megtette, a lányt jól ismerők szerint hatalmas lépés volt. - Fanninak iszonyatos erőbe tellett, hogy a nyilvánosság előtt is beismerje, valami nem működik, mi több, tönkrement.

Címkék: Aktuális, lapszemle
1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/98311/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Tünde 2020-07-28 11:37:29
I
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.08.04. 23:40
Márki-Zay magyarázkodása, Bejrút tragédiája, Kaleta visszatánca, a kisvárdai futballcsapat koronavírus-harca és a volt spanyol király inkognitóba vonulása szerdai lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Harminchatan fertőződtek meg egy családi rendezvényen

2020.08.03. 16:30
A koronavírusos betegek Győr-Moson-Sopron megyében kapták el a fertőzést.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 05:15
A nagykövetek durvuló szájkaratéja, Karácsony Gergely hihetetlen szerencsétlenkedése, a baloldal balatoni hisztériakeltése, a celebek mellkisebbítése és Epres Panni soha nem múló szerelme hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.02. 04:20
Gyurcsány Ferenc szégyenteljes fenyegetőzése, a szoci kamuvideó európai botránya, a roma holokauszt emlékezete, a magyar munkaerőpiac újjáéledése és Fluor Tomi zenészhisztije vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.08.01. 05:05
Boris Johnson koronakeménykedése, a demokrata városok lángolása, a momentumos polgármester teátrális bukása, a magyar autópiac ellenállósága és Ördög Nóra kétkerekű kiruccanása szombati online lapszemlénkben.

Ablakból kizuhanó ember esett rá egy nőre Budapesten, mindketten meghaltak

2020.07.31. 20:15
Egy emeletes ház ablakából zuhant ki egy férfi, aki egy babakocsit toló nőre esett. Mindketten meghaltak.

Nem ússzuk meg ma hőség nélkül

2020.07.31. 11:20
A nyár egyik elkerülhetetlen pontja a kánikula, amit ma bőven meg fogunk tapasztalni. Olyannyira, hogy első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt.

Blogstar kávéház

2020.07.31. 05:15
A zenés fesztiválok kiskapui, Gyurcsányné csúnya lebukása, a balliberális ellenzék parttalan vitái, a migránsok hazatoloncolásának kudarca és Gáspár Bea mértékletes táplálkozása pénteki online lapszemlénkben.

Elrajtolt a Kékszalag mezőnye

2020.07.30. 10:00
Csütörtök reggel kezdődött meg az 52. Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüreden, ahonnan 535 hajó startolt el.

Ezeket a cikkeket olvastad már?