Ismét 800 fölött az új fertőzöttek száma
848 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 27 309 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Tizenhat újabb beteg elhunyt.
Blogolj!

Senkit nem zaklattak az Operettszínházban

Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere júniusban bízott meg egy vizsgálóbizottságot azzal, hogy derítse ki, van-e alapja a Budapesti Operettszínházról megjelent zaklatási híreknek.

Fotó: MTI

Az EMMI kedd délutáni közleményéből kiderült, a vizsgálóbizottság a főigazgató meghallgatása után megvizsgálta a rendelkezésre álló dokumentumokat, amelyek alapján megállapította, hogy az Operettszínház főigazgatója felé szóbeli jelzéssel élő munkatárs meghallgatását követően a főigazgató az elvárható gondossággal járt el, megtette a szükséges intézkedéseket, még független szakértőket is felkért az ügy kivizsgálására.

Mint kiemelik: a főigazgató és a független szakértők vizsgálata során sem nyert bizonyítást, hogy a Budapesti Operettszínházban bármilyen zaklató jellegű tevékenység történt volna.

Az EMMI minden hátrányos megkülönböztetést és a szexuális zaklatás valamennyi formáját elítéli - áll a közleményben.

Az állítólagos zaklatási botrányról az Index számolt be június elején, amikor az Operettszínház több volt munkatársa is azt állította, Kriza Zsigmond korábbi ügyvezető igazgató elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett és visszaélt hatalmával, erről pedig tájékoztatták Kiss-B. Attila főigazgatót, akit később azzal gyanúsítottak meg, hogy nem vizsgálta ki az ügyet.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/98628/pics/lead_800x600.jpg
Budapesti Operettszínház,Emmi,zaklatás
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Koronavírus miatt elmaradnak a Budapesti Operettszínház erre a hétre tervezett előadásai

2020.09.16. 13:45
Újra kezd beindulni a kulturális élet a járványhelyzet alatt, természetesen rengeteg teszteléssel és a megfelelő …

Novák Katalin miniszterként dolgozik tovább a családokért

2020.09.12. 20:50
Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár október elsejétől tárca nélküli miniszterként dolgozik a kormányban a családokért. Ezt Orbán Viktor a mai …

Az Operettszínház kisfilmmel hívja fel a figyelmet a járvány terjedésének megelőzésére

2020.09.03. 19:15
Mint ahogy már pár nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, a Budapesti Operettszínház is alkalmazkodott a jelenlegi …

A Budapesti Operettszínház is komolyan veszi a járványhelyzet miatt hozott szigorításokat

2020.08.30. 11:25
Mint ahogy az az elmúlt napok eseményeiből kiderültek, ismét fokozódik a járványhelyzet hazánkban, ezért minden …

Elkezdődött a nyári pihenő a Budapesti Operettszínházban

2020.07.01. 14:00
Bár a színház szűk két hónapra bezárta kapuit, ez korántsem jelenti azt, hogy előadások nélkül maradunk.

Operatív törzs: minden gyermeknek a saját intézményébe kell járnia

2020.05.16. 11:35
A kormány dolgozik azon a szabályozáson, mely lehetővé teszi majd, hogy minden apróság a megszokott bölcsődéjébe, óvodájába, általános iskolájába …

Válaszokra várva: súlyos zaklatási botrány a BKK-nál

2020.04.22. 16:45
Sajtóhírek szerint megpróbálták eltussolni az esetet. A Fidesz-KDNP azonnali tájékoztatást kér a súlyos ügyben a Karácsony Gergely balliberális főpolgármester vezette Fővárosi …

Minden, amit az idei érettségiről tudni kell

2020.04.16. 16:50
A kormány döntése alapján az idei érettségi vizsgákra május 4-től, a járványhelyzetre való tekintettel szinte kizárólag írásbeli formában kerül sor.

Kiss-B. Atilla: Még nincs vége az átalakításnak, de az irány jó

2020.03.03. 18:15
Egy éve van hivatalban a Budapesti Operettszínház főigazgatója, az ismert és népszerű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Kiss-B. Atilla. …

Novák Katalin: Mától Rácz Zsófia a fiatalokért felelős helyettes államtitkár

2020.01.08. 16:45
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki szerdán Rácz Zsófiát – mondta a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?