Blogolj!

30 fokos hőség és záporok – Ilyen időjárásra számíthatunk

Jó hír a nyár szerelemeseinek, hogy jövő héten is tartani a fog a hőség, főleg 30 Celsius-fok körüli maximumokra számíthatunk majd. Azonban nem árt majd résen lenni, hiszen a sok a napsütés mellett záporok és erős, viharos széllel kísért zivatarok is előfordulhatnak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn napos idő várható. Nagyobb számban északon és nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar, elsősorban a délutáni, esti órákban.

A hétfői veszélyjelzésben zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A hőség veszélye miatt a fővárosra, Pest, Békés, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyére szintén elsőfokú figyelmeztetés érvényes. Hétfőn hajnalban 15-21, napközben 29-33 fok lesz.

Kedden, szerdán is sok lesz a napsütés. Kedden az ország nyugati, északnyugati felében, szerdán a délnyugati tájakon alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A legalacsonyabb hőmérséklet kedden 15-20, szerdán 13-20 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet kedden 28-32, szerdán 27-32 fok között valószínű.

Csütörtökön is napos időre van kilátás. Néhol - főként délnyugaton - lehet zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet többnyire 12-19, a maximum 28-32 fok között alakul.

Pénteken több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A leghidegebb órákban 13-20 fok lesz. Napközben 27-33 fokig melegszik a levegő.

Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan valószínű zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 14-20, a maximumhőmérséklet 27-32 fok között valószínű.

Vasárnap gomolyfelhős, napos időre lehet számítani szórványosan záporral, zivatarral. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-19, a legmagasabb hőmérséklet 26-31 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

(Borító: MTI - Mohai Balázs)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/98790/pics/lead_800x600.jpg
hőség,időjárás,Magyarország,zivatar
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Afgán migránsok egy csoportja próbált a zöld határon Romániából Magyarországra jutni

2020.09.23. 15:40
A román határrendészet közlése szerint afgán illegális bevándorlók 27 fős csoportja próbált kedd este a zöld …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

15:30-kor megkezdődött a csillagászati ősz

2020.09.22. 14:55
Kedden 15.30-kor csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz - írta honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat. Lehűlés csak a hétvégén érkezik, de már a következő napokban többször …

Csak hétvégére érkezik meg az ősz

2020.09.20. 17:40
A jövő hét elején is sok lesz a napsütés és marad a meleg, többfelé 30 Celsius-fok közeli értékekkel, a hét második felében viszont csapadékosabb idő várható. A hétvégére hűl is az idő, egyre inkább 20 fok …

Talajmenti fagy is volt hajnalban, de újra felmelegedés várható

2020.09.19. 10:35
Többfelé volt talajmenti fagy szombat hajnalban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán.

941 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt hat idős, krónikus beteg

2020.09.18. 08:45
941 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 16 111 főre nőtt a …

Orbán Viktor: Európa ma Közép-Európában épül

2020.09.17. 14:30
Európa ma Közép-Európában épül, a magyarok, a szlovákok, a csehek és a lengyelek építik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az új komáromi Duna-híd (Monostori híd) …

710 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 9 krónikus beteg

2020.09.17. 09:35
710 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 15170 főre nőtt a hazánkban …

Zivatarokkal érkezik a hidegfront

2020.09.16. 20:05
Az érkező hidegfront hatására az ország nagy részén zivatarokra kell készülni csütörtökön, helyenként viszont még 30 Celsius-fok körüli meleg is lehet.

Ezeket a cikkeket olvastad már?