Blogolj!

Kozma-Vízkeleti Dániel: A kapcsolat érték, és megéri azt a sok erőfeszítést, amit a fenntartásába fektetünk

Rohanó világunkban a párkapcsolati szerepeink és családmodelljeink is folyamatosan változnak, a jelenkor társadalmi kihívásairól pedig már nem is beszélve. Ez azzal is együtt jár, hogy egyre többünknek van szüksége útmutatásra ebben a nagy kapcsolati kavalkádban, amivel a legjobban egy pár- illetve családterapeuta tud szolgálni. Milyen problémákkal néznek szembe a mai párok, hogyan változott az emberek megítélése a párterápiákról és hasonlóan érdekes témákról beszélgettünk Kozma-Vízkeleti Dániel, kiképző család-pszichoterapeutával az idei KŐFESZT egyik előadójával. Blogstar-interjú.

Nagy Tünde

Jó pár éve még nem szívesen jártak az emberek párterapeutához/családterapeutához, egyrészt azért, mert nem szeretik idegenek előtt kibeszélni a magánéletüket, másrészt pedig nem hisznek a terápiák sikerében. Hogyan látja, ez mára változott? Ha igen miben, mik a tapasztalatai?

Lassan két évtizede dolgozom, ezalatt az idő alatt pedig jelentős változás, terápiás szempontból előrelépés történt. Azt kell, hogy mondjam, az érdeklődés mind a keresők, mind a segítségért fordulók, mind a kollégák részéről megnövekedett. Nagyon sokan jelentkeznek pár- és/vagy családterápiára és nagyon sokan tanulják ennek a szemléletét és módszertanát.

A másik fontos változás: amikor elkezdtem dolgozni, 9:1 volt a bejelentkezők között a nők aránya – tükrözve azt, hogy a kapcsolatokra figyelés, a család ügyeivel foglalkozás és a lelkizés a hagyományos női szerep része, női érték volt. Mára azonban a hozzám jelentkezők 60%- a férfi.

Ha terápiára gondolunk, akkor mindig egy szoba jut az ember eszébe egy kényelmes kanapéval. Ez azt is jelenti, hogy adott egy „zárt”, bizalmi légkör a páciens és az orvos között. Mára azonban már a pszichológusok is egyre jobban kimozdulnak ebből a közegből, akár egy Kőfeszthez hasonló fesztivál, vagy egyéb estek alkalmával. Ez is segített megváltoztatni az emberek felfogását a terápiákról, illetve annak fontosságáról? Kevésbé érzik esetleg titkolni való dolognak?

Úgy gondolom, hogy igen, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a terápia változatlanul a bizalomra, a biztonságérzetre épül. Kétségtelen, hogy a nyitottság jele a kliensek és a lélektan művelői részéről, hogy nyilvánosan is keresik egymást és párbeszédet vállalnak. Ez pedig segít közelebb kerülni egymáshoz és erősíti a mind szélesebb körű elfogadást is. Az ilyen estek folyamán annak megtapasztalása, hogy másokat is hasonló kérdések, kételyek foglalkoztatnak, mások is hasonló nehézségekkel küzdenek, megerősítő a felvállalásban és segítségkeresésben is.

Az idei Kőfeszten a Képmás-estek keretében párkapcsolati konfliktusokról fog előadást tartani. Mire számíthatnak az érdeklődők az előadás során? Mit szeretne elérni az ilyen beszélgetős estekkel?

Sokkal inkább párbeszédnek mondanám, mint előadásnak. Részleteket fogunk felolvasni Martos Tamás pár- és családterapeuta kollégám könyvéből, és ennek mentén beszélgetünk a KÉPMÁS munkatársaival, hétköznapi, szokásos párkapcsolati, családi nehézségekről, konfliktushelyzetekről és a rájuk adható érvényes válaszokról, megoldási kísérletekről, jó gyakorlatokról.

Természetesen azt szeretném, ha minél többen, hiteles forrásból tájékozódhatnának arról, hogy a kapcsolat érték, és megéri azt a sok erőfeszítést, amit a fenntartásába és erősítésébe fektetünk.

Folyamatosan változik a világunk, így a benne élő egyén, ezáltal a társadalmi szerepek és elvárások is. Ez azt is jelenti, hogy a párkapcsolati konfliktusok is folyamatosan változnak, vagy ez esetben adott dolgokról beszélhetünk?

A párkapcsolatra vonatkozó elvárások, a mögöttük megbúvó lélektani szükségletek örök érvényűek, épp ennek kapcsán érezzük érvényesnek ma is az ókori drámákat, mítoszokat, vagy a kora újkor, esetleg a rokokó idején született műveket. Ugyanakkor a részletek, a konkrét igények, a kifejezésük módja, az ismerkedésre, együttélésre vonatkozó elképzelések, szabályok, szokások a kultúra folyományai, nap, mint nap változnak. A pár- és családterápiákba beszűrődik minden, ami foglalkoztatja klienseinket, a napi aktualitások és kulturális trendek, vagy akár a közbeszédben épp gyakori beszédmódok is.

A nemi, – velük szorosan összekapcsolva – a párkapcsolati és családi szerepek folyamatosan változnak, ráadásul pont ma az újragondolásuk az egyik fontos kulturális célkitűzés. Így a nehézségek, vagy az hogy mit tekintünk nehézségnek és mi felett siklunk át, folyamatosan aktualizálódnak.

Melyek a leggyakoribb párkapcsolati problémák, amellyel Önhöz fordulnak?

A kapcsolat természetes fejlődéséből fakadó nehézségek, illetve a kapcsolat krízisei, például a bizalom megrendülése. Vannak nehézségek, melyek szinte előre kiszámíthatóak, várhatóak, ilyen például, amikor szükséges megvitatnunk hátralévő közös életünk közös szabályrendszerét, az összeköltözéskor, vagy az elköteleződés vállalásakor. Illetve vannak olyan nehézségek, amelyek az egymás iránti figyelem, elköteleződés, tisztelet, elismerés, szeretet visszavonásából, megbillenéséből, megkérdőjelezéséből jönnek létre.

Hogyan zárul egy párterápia?

Ez egy elég összetett dolog, hiszen a párterápiának nem az a lényege, hogy mindenkit együtt tartsunk. Hanem sokkal inkább az, hogy segítsünk azoknak, akik azt a döntést hozzák, hogy hajlandóak további erőfeszítésekre a kapcsolatuk érdekében, illetve akik nem, azoknak segítsünk meghozni a kapcsolat lezárásáról hozott, nehéz döntést.

A párterápia, mint minden lélektani munka akkor zárul le, ha az úgynevezett terápiás szerződésben foglaltakat elértük. Ha elértünk egy, úgynevezett másodrendű, avagy minőségi változást a kapcsolatban, a kommunikációban, egymás felé fordulásban, a lélektani és testi intimitásban, az egymás mellett való kiállásban, lojalitásban, az érzelmek és indulatok kifejezésének módjában, a konfliktusok kezelésében.

(Borító: ferfiakklubja.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/99446/pics/lead_800x600.jpg
család,Interjú,Képmás,Kőfeszt,Kőfeszt 2020,Kozma-Vízkeleti Dániel,párkapcsolat,terápia
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Az online edzés olyan mint az online szex - sokan csinálják, de nem az igazi

2020.09.15. 17:10
A világméretű és továbbra sem csituló koronavírus-járványnak “köszönhetően” az elmúlt hónapokban sokan menekültek a testmozgás …

Hazai hangzás a Kőfeszten

2020.08.27. 07:40
A Magyarhang zenekar a Káli-medence egyik legismertebb népzenét játszó együttese. A zenekart alkotó Mészáros testvérek szülei még a 70-es években költöztek a vidékre és bár a három testvér (Erzsébet, Vince és Mátyás) már …

Jazz-esített popzene a Kőfeszten: Wenk FUNKover

2020.08.25. 07:20
A győri illetőségű Wenk FUNKover zenekar két koncertet is ad a Kőfeszten. Egyet Kékkúton, egyet pedig Kővágóörsön. A zenekarról Baczoni Gergelyt kérdeztük.

Tfirst Péter: Nemzeti zenekarként az a feladatunk, hogy a klasszikus zenét közelebb vigyük a közönséghez

2020.08.24. 06:50
Az 1963-ban alakult Liszt Ferenc Kamarazenekar az ország egyik legismertebb zenei formációja. …

Borbély Mihály: Az élő zene elvarázsol, és mi szabadon muzsikálunk

2020.08.23. 14:00
A népzene és a jazz olykor kéz a kézben járnak, de a két műfaj tökéletes fúziójának titkára az elsők között alighanem a Borbély-Dresch Quartet jött …

Pély Barna: Mindenkinek lehet véleménye, de senki nem lát bele a másik életébe 

2020.08.22. 17:45
Mozgalmas évet tudhat maga mögött Pély Barna, akinek tavaly jelent meg Blue Heart című első szólólemeze. Egy évvel ezelőtt a …

Cseh Tamás, Trianon, LGT: a Csík Zenekar is a Kőfesztre hangol

2020.08.22. 07:00
A Hazám, hazám című kultuszsláger dalszerzőjével, Szabó Attilával a Csík Zenekar Kőfeszt-koncertjéről és a készülő LGT-feldolgozáslemezről is beszélgettünk. …

Visszatérés: a Kőfeszten találkozhat újra a közönséggel Szarka Tamás

2020.08.20. 07:00
A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, zenész, költő zenekarával lép fel augusztus 29-én a Kőfeszten. Valódi csemegének ígérkezik a koncert, mert …

A barokktól a jazz-ig - A Concerto Budapest Rézfúvós Kvintett a Kőfeszten

2020.08.19. 08:00
A több mint százéves múltra visszatekintő Concerto Budapest hazánk egyik vezető nagyzenekara. A zenekar, mely évente közel száz hangversenyt ad …

Enyedi Tamás: A Magos legújabb, karanténszülte anyaga debütál a Kőfeszten!

2020.08.18. 08:00
A 10 éve működő Magos Együttes a karantén ideje alatt sem pihent. A zenekar tagjai folyamatosan próbáltak, most pedig a KŐFESZT-en mutatják be …

Ezeket a cikkeket olvastad már?