Blogolj!

Blogstar kávéház

Összefogás

Gyurcsány Ferenc neobolsevista fenyegetőzése.

Egyre többen csatlakoznak a Rákay Philip-féle Gyurcsány-ellenes petícióhoz – írja az Origo.hu.

„Már több mint 30 ezren írták alá a Gyurcsány Ferenc neobolsevista fenyegeztőzése elleni petíciót. Ahogy azt megírtuk, a bukott miniszterelnök támadást indított azok ellen, akik mást gondolnak a világról. Ennek keretében vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezetőjét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának törvényesen kinevezett elnökét, illetve munkatársait. Ez ellen tiltakozva írt Rákay Philip az Origón nagy visszhangot kiváltó cikket, majd petíciót indított, amelyhez 301 művész és közéleti személy csatlakozott, azóta pedig már több, mint 30 ezren aláírták.”

Túl a 30 ezren - újabb és újabb tiltakozások Gyurcsány Ferenc fenyegetőzése ellen

Már több, mint 30 ezren írták alá a Gyurcsány Ferenc neobolsevista fenyegeztőzése elleni petíciót. Ahogy azt megírtuk, a bukott miniszterelnök támadást indított azok ellen, akik mást gondolnak a világról. Ennek keretében vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezetőjét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának törvényesen kinevezett elnökét, illetve munkatársait.

Erő

A vírustagadás veszélyei.

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja víruslaborjának vezetője veszélyesnek tartja, hogy nőtt a vírus- és járványtagadók, valamint az oltásellenesek száma Magyarországon – fejti ki a Magyar Hírlap Online.

„A virológus az interjúban sajnálatosnak nevezte, hogy sokan nem veszik már komolyan a maszkhasználatot, a távolságtartást, feleslegesnek tartják az óvintézkedéseket, és inkább azoknak hisznek, akik szerint csak pánikkeltés van, nincs is igazi járvány. A légúton terjedő fertőzésnél komoly következményekkel járhat, hogy nő a járványtagadók tábora, ugyanis elég, ha egyetlen ilyen, „magát a szakembereknél tájékozottabbnak tartó fertőzött” maszk nélkül száll fel a buszra, és eltüsszenti magát – hangsúlyozta. Hozzátette: az oltásellenesség erősödése is akadályozhatja a koronavírus-járvány megfékezését. Ha nem lennének vakcinák, még mindig százezrek életét nyomorítaná meg a gyermekbénulás, további százezrek életét követelné a fekete himlő vagy a kanyaró – mondta, kiemelve: ha az oltásellenesség erőre kap, az az egész lakosság számára komoly veszély, nem csak a koronavírus terjedése miatt.”

Jakab Ferenc: Veszélyes, hogy nő a vírus- és járványtagadók száma Magyarországon

A virológus az interjúban sajnálatosnak nevezte, hogy sokan nem veszik már komolyan a maszkhasználatot, a távolságtartást, feleslegesnek tartják az óvintézkedéseket, és inkább azoknak hisznek, akik szerint csak pánikkeltés van, nincs is igazi járvány. A légúton terjedő fertőzésnél komoly következményekkel járhat, hogy nő a járványtagadók tábora, ugyanis elég, ha egyetlen ilyen, „magát a szakembereknél tájékozottabbnak tartó fertőzött" maszk nélkül száll fel a buszra, és eltüsszenti magát - hangsúlyozta.

Fulladás

Az allergiahelyzet eldurvulása.

Két és fél millió ember szenved parlagfű-allergiától Magyarországon, a jelenlegi magas pollenkoncentráció miatt sokan az utcára sem tudnak kimenni. Köhögnek, fulladnak. Hiába keseríti meg a gyomnövény a lakosság negyedének életét, a kormánynak idén sem sikerül megfelelően kezelni a helyzetet. A Népszava Online szerint a parlagfű azért él és virágzik, mivel a jelenlegi jogszabályok mindezt megengedik.

„A parlagfű okozta tünetek enyhülhetnek akkor is, ha időben történik a felderítés, de ezt idén már jóval korábban el kellett volna kezdeni, hiszen virágzáskor a terepen tartózkodni 'egészségileg sem közömbös', ilyenkor kiemelten nagy a pollenterhelés, és elkezdődhet a szem- és torokviszketés, orrfolyás még akkor is, ha egyébként vett be allergia elleni gyógyszert valaki. Kelen Andrásné nem tartja elfogadhatónak, hogy a hatóságnak nem feladata a parlagfüves területek felderítése és az azonnali mentesítés kikényszerítése. Hiszen így Magyarországon nem érvényesül az egészséges környezethez való alkotmányos jog és folyamatosan, akár heteken keresztül is fennáll a törvénysértés ténye arra hivatkozva, hogy a földhasználó feladata a mentesítés. Jelenleg ráadásul elég kicsi a valószínűsége, hogy a parlagfüves terület földhasználója lebukik, ha ugyanis senki sem keresi a parlagfüvet, akkor nem is találja meg.”

Lomhák a hatóságok, durvul az allergiahelyzet - Hagyják, hogy megfulladjon az ország

Két és fél millió ember szenved parlagfű-allergiától Magyarországon, a jelenlegi magas pollenkoncentráció miatt sokan az utcára sem tudnak kimenni. Köhögnek, fulladnak. Hiába keseríti meg a gyomnövény a lakosság negyedének életét, a kormánynak idén sem sikerül megfelelően kezelni a helyzetet. Mint megtudtuk, a parlagfű azért él és virágzik, mivel a jelenlegi jogszabályok mindezt megengedik.

Nyomás

A bihácsiak migránsellenes harca.

Ezrek tüntettek a befogadó központok bezárásáért Bihácson – jelenti a Hirado.hu.

„Több mint kétezren tüntettek a migránsok ellen a bosznia-hercegovinai Bihácson. A demonstrálók szerint a kormány nem kezeli megfelelően a kialakult válságot, így ellehetetleníti a térségben élők életét. Azt követelték, hogy zárjanak be minden befogadó központot Bihács környékén, a migránsok ugyanis egyre több bűncselekményt követnek el. A magyar határon is folyamatos a nyomás, csak tegnap 149-en próbáltak illegálisan belépni – közölte az M1 Híradója.”

Ezrek tüntettek a befogadó központok bezárásáért Bihácson

Több mint kétezren tüntettek a migránsok ellen a bosznia-hercegovinai Bihácson. A demonstrálók szerint a kormány nem kezeli megfelelően a kialakult válságot, így ellehetetleníti a térségben élők életét. Azt követelték, hogy zárjanak be minden befogadó központot Bihács környékén, a migránsok ugyanis egyre több bűncselekményt követnek el.

Jóslat

Berki Krisztián vaktöltényei.

Semmi előjáték! A Life TV-n ma startoló Bréking című műsorban a Demcsák Zsuzsa (42) és Berki Krisztián (40) közti beszélgetés témája pillanatok alatt a volt sportoló 'nadrágjában kötött ki'. Egy aktualitás kapcsán a műsorvezetőnőben felvetődött a kérdés, kollégájánál jelentkezett-e már be szakítás után állapotos ex, mire a macsó természetesen igennel felelt, és mesélni kezdett – foglalja össze a Blikk Online.

„– Tudtam, hogy tőlem nem lehet terhes, mert akkor éppen versenyeztem, és akkor vannak bizonyos szerek, amiket használsz, olyankor pedig vaktölténnyel lősz – avatta be történetébe kollégáját a korábban testépítőként is sikeres Berki, aki talán nem mérte fel eléggé, kijelentésével pillanatok alatt a csípős nyelvű Demcsák céltáblájává válik a beszélgetésben. A Blikk is megírta korábban, nem lesz hiány köztük a csörtékben, és a Life TV újdonsült műsorvezető párosa igazolta a jóslatokat.”

„Bevallottad, hogy szteroidokat használtál, amitől impotens voltál" - Demcsák Zsuzsa keményen bekóstolta Berki Krisztiánt

Egy aktualitás kapcsán a műsorvezetőnőben felvetődött a kérdés, kollégájánál jelentkezett-e már be szakítás után állapotos ex, mire a macsó természetesen igennel felelt, és mesélni kezdett.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/99516/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.10.28. 21:30
Az európai minimálbér esélye, az Orbán-kormány otthonteremtése, a Gyurcsány-párt bitcoin-bányászata, Olaszország koronavírus-lázongása és Emily Ratajkowski brutális cicivillantása online lapszemlénkben.

Megvan az Információs Hivatal új vezetője

2020.10.28. 07:30
A Magyar Közlönyből kiderül, hogy az új igazgató Bunford Zsolt nemzetbiztonsági dandártábornok lesz.

Már most sejthető, hogy kegyetlen télre kell számítanunk

2020.10.28. 07:00
Bár még van két hónap, mire hivatalosan is megérkezik a tél, már most valószínűsíthető, hogy brutális hidegre kell majd felkészülnünk.

Blogstar kávéház

2020.10.28. 05:00
A járványrobbanás kormányzati felelőssége, Gyurcsány Ferenc gyűlölethulláma, Joe Biden fáradhatatlan bénázása, Németország birodalmi arroganciája és Gryllus Dorka titkos esküvője szerdai online lapszemlénkben.

Tűzvész után most hurrikán okoz hatalmas gondokat az Egyesült Államokban

2020.10.27. 17:10
Riadót hirdettek az Egyesült Államok Mexikói-öböl menti partvidékén, miután a Zeta hurrikán lecsapott Mexikóra és közeledik az amerikai partokhoz.

Orbán Viktor: minden magyar tudja, Amerika a szabadság földje

2020.10.27. 15:15
Felavatták George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrát a Szabadság téren, ahol a miniszterelnök beszédet mondott.

Müller Cecília: A felelősségünk közös

2020.10.27. 12:00
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

A Dobrev-klán újabb aljasságaira hívja fel a figyelmet Rákay Philip

2020.10.27. 09:40
Rákay Philip videósorozatának újabb része tovább elemzi a Dobrev-Gyurcsány duó és a történelem sötét múltjának összefüggéseit, ami így október 23-a …

2079 fővel nőtt a fertőzöttek száma, csaknem 3 ezren vannak kórházban

2020.10.27. 09:15
A járvány megjelenése óta összesen már 63 642-en fertőződtek meg. Az elmúlt huszonnégy órában 63 többségében idős, krónikus beteg halt meg, így …

Blogstar kávéház

2020.10.27. 05:15
Semjén Zsolt pszichológiai szakvéleménye, Hadházy Ákos sokatmondó tétovázása, a baloldal veretes hazugságai, Holdampf Linda feszítős megbilincselése és Kocsis Korinna kreatív művészkedése keddi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?