Blogolj!

Az autósok nagy része sem támogatja Kamugeri autóellenes ötleteit

A Magyar Autóklub felmérte a közlekedők véleményét a budapesti közúti közlekedés fejlesztési irányairól.

A járványidőszakban a Főváros intenzív közlekedési átalakításokba kezdett. Biciklisávok kerültek kijelölésre, közlekedés elől lezárt területek bővítésével folyik a kísérletezés, különféle sebességcsökkentési koncepciók kerültek napvilágra.

A Magyar Autóklub széleskörű online felmérést végzett a Főváros közlekedésfejlesztési terveivel kapcsolatban, a vélemények megismerése érdekében. A kérdőívre 11 184 organikus kitöltés érkezett. A felhívás, illetve a kérdőív megjelent különböző médiafelületeken, kerékpáros és autós portálokon egyaránt, azt célozva, hogy minden közlekedő csoport véleménye teret kapjon.

A felmérésből kiderült, hogy a kitöltők többsége nem támogatja a sebességhatárok egységes csökkentését, sokkal inkább a differenciált csökkentés mellett teszik le a voksukat, főleg azokon az útszakaszokon, ahol azt a baleseti statisztikák is egyértelműen indokolják. A kérdőívből az is látható, hogy a válaszadók nem támogatják a pesti rakpart és a Lánchíd lezárását az autós forgalom elől.

Az autós társadalom empátiával közelíti meg az intézkedéseket, de nem mondhat le a feltételrendszer előzetes, vagy minimum párhuzamos kialakításáról

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/100008/pics/lead_800x600.jpg
budapest,főpolgármester,Karácsony Gergely
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Karácsony lenullázza a bajba jutott budapesti vállalkozásokat?

2020.09.19. 16:30
Miközben pedig a hivatala 100 milliárd forintot őrizget a bankokban...

Budapesten mától bírságolhatnak a maszkviselési szabályok megszegéséért

2020.09.18. 15:50
Mától nem árt jobban odafigyelnünk, ha a fővárosban járunk, ugyanis szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a …

Lemondott a magyarországi amerikai nagykövet

2020.09.15. 20:35
David B. Cornstein Facebook-oldalán számolt be döntéséről, mint írta, megtiszteltetés és kiváltság volt szolgálni az országot.

Már csak normálisan fel kell tenni – maszkokat oszt a BKK

2020.09.14. 21:40
A cél természetesen a szélsebesen terjedő koronavírus-járvány lassítása.

Péntektől tovább szigorodnak a maszkviselési szabályok a fővárosban

2020.09.14. 18:15
Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig …

Hol az 50 milliárd? – elég Karácsonyék szőrszálhasogatásából!

2020.09.14. 15:10
A balliberális budapesti vezetésnek el kell döntenie, akar-e segíteni a koronavírus-válság által padlóra küldött turizmus szereplőinek vagy sem. Jelenleg …

Orbán lepattintotta Kamugerit: dolgozzon, ne levelezzen!

2020.09.10. 16:35
A miniszterelnök elmagyarázta a főpolgármesternek, mi a feladata, ha már magától képtelen megérteni...

Íme az igazság: Karácsony csak sunnyog, nem segít a vállalkozóknak

2020.09.10. 13:25
A budapesti Fidesz alaposan leszedte a keresztvizet a balliberális főpolgármesterről.

Felújítások miatt változik több villamos közlekedése is szeptemberben a fővárosban

2020.09.05. 11:10
Építési munkák miatt két hétvégén - a mostani szombat-vasárnap, illetve szeptember 19-20-án - módosul a 17-es, a 19-es és a …

Fürjes Balázs: Fejezzék be az autósok üldözését Budapesten!

2020.08.28. 18:40
Szüntesse meg az iskolakezdésre a fővárosi sávlezárásokat Karácsony Gergely főpolgármester, valamint "fejezzék be az autósüldözést"! - írta a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?