Blogolj!

Blogstar kávéház

Tiltakozás

A brutális Gyurcsány-videó hasítása.

Gyurcsány Ferencről jelentetett meg egy túlzás nélkül brutális videót Rákay Philip a közösségi oldalán, éppen egy hete. A dolog aktualitását az adta, hogy a DK-elnök megfenyegette Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendezőt, a Nemzeti Színház igazgatóját. A felvételt már több mint 150 ezren látták – írja az Origo.hu.

„Rákay Philip a Facebook-oldalán, szeptember 5-én megjelent videójában arra a brutalitásra emlékeztette követőit, amivel Gyurcsány rendőrei felléptek a békés tüntetők ellen, 2006. október 23-án. A közismert producer, kommunikációs szakember a következőkre hívta fel a figyelmet bejegyzésében: Gyurcsány Ferenc azt írta Facebook-oldalán, hogy amikor ők majd hatalomra kerülnek, akkor minden értelemben földönfutóvá teszik a magyar közélet valamennyi nemzeti érzelmű szereplőjét. Ez elfogadhatatlan! Tiltakozzunk Gyurcsány Ferenc fenyegetése ellen!”

Több mint 150 ezren látták már a brutális Gyurcsány-videót

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Gyurcsány Ferencről jelentetett meg egy túlzás nélkül brutális videót Rákay Philip a közösségi oldalán, éppen egy hete. A dolog aktualitását az adta, hogy a DK-elnök megfenyegette Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendezőt, a Nemzeti Színház igazgatóját, pusztán azért, mert törvényesen kinevezték a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének.

Fellépés

A Soros-hálózat többfrontos támadása.

Nem pihen a Soros-hálózat: az Európai Parlamentben, sőt a dán törvényhozásban is téma a magyar és a lengyel jogállamiság. Brüsszelben és Koppenhágában is aktivizálódtak Soros emberei – állítja a Magyar Hírlap Online.

„Levélben sürgette Iratxe García Pérez, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy keményen lépjen fel 'a jogállamiság megsértői ellen' – írta tegnap a Politico. A szerdai keltezésű levélben a politikus azt írta, hogy a következő hétéves uniós költségvetésben és a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő helyreállítási alapban is egyértelműen a jogállamiság tiszteletben tartásához kell kötni az uniós forrásokhoz való hozzáférést. 'Nem tűrhetjük tovább a lengyelországi és a magyarországi helyzetet' – írta. A Politico megjegyezte, García Pérez követelése tovább bonyolítja a két csomag elfogadását, pedig Dél-Európa már kétségbeesetten várja az uniós pénzeket. Iratxe García Pérez egyébként évek óta támadja a magyar kormányt. Egy 2016-ban kiszivárgott jelentésben ő is szerepelt azon képviselők listáján, akik a George Soros hálózata által képviselt nyílt társadalom eszméjének megbízható szövetségesei az EP-ben.”

Többfrontos támadás

Levélben sürgette Iratxe García Pérez, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője Ursula von der Leyent, az Euró­pai Bizottság elnökét, hogy keményen lépjen fel „a jogállamiság megsértői ellen" - írta tegnap a Politico. A szerdai keltezésű levélben a politikus azt írta, hogy a következő hétéves uniós költségvetésben és a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő helyreállítási alapban is egyértelműen a jogállamiság tiszteletben tartásához kell kötni az uniós forrásokhoz való hozzáférést.

Státusz

A maszkulin képernyő feminitása.

Szinte minden hírcsatornának megvan a saját férfiarcára szabott nőtípusa – mutatja be a Népszava Online.

„Az ATV szociálisan érzékeny, balra tekintő liberális szemléletét a női műsorvezetők derűsen önfeledt józanságukkal erősítik. Az emancipáltság levegőjét árasztva. Csak éppen diáklányos minőségben. Megbecsült gyakornokok a férfi kollégák mellett. Pedig láthatóan már mindent megtanultak, mindenből levizsgáztak. Furcsa helyzet, egy idő után talán nem is lehet kitörni belőle. Egyre békésebb fásultságot lehet érezni például Bombera Krisztinán, pedig érdekes, figyelmet vonzó személyiségéből, érzékenységéből, műveltségéből emblematikusan markáns televíziós egyéniség bontakozhatna ki. De akadt, aki éppen a 'diákstátuszból' építette fel autonóm figuráját. Krug Emília aurájához hozzátartozik a hátizsák, az egyetemi nyüzsgés. Elomló lánynőiessége, hebehurgyás komolysága, jókedvűen kritikus tudásszomja, információéhsége a csatorna egyik vezéregyéniségévé avatta. Ő már ízig-vérig női személyiség a hazai politikai-közéleti televíziózásban. Vajon mi kerül még elő a hátizsákjából?”

Feminitás a maszkulin képernyőn

Szinte minden hírcsatornának megvan a saját férfiarcára szabott nőtípusa. A férfiak hajlamosak manapság úgy hangsúlyozni társadalmi-politikai szkepszisüket, hogy a világot rábíznák a nőkre. Ők lennének a jó vezetők, a megfontolt politikusok, bennük rejlik a nagy változás, a békésen progresszív jövő záloga.

Csoportosulás

A sárgamellényesek tombolása.

Több hónap szünet után a francia kormányellenes sárgamellényes tiltakozók szombaton több nagyvárosban is felvonultak, de a vártnál kevesebben voltak. Párizsban mintegy ezer ember tiltakozott, többen összecsaptak a rendőrökkel – tudósít a Hirado.hu.

„A vártnál kevesebben vettek részt a francia utcákon a csaknem két évvel ezelőtt kezdődött, vezető nélküli elitellenes mozgalom újabb tiltakozónapján. A rendőrség 4-5 ezer sárgamellényesre számított Párizsban, de alig ezer, elsősorban a radikálisabb maghoz tartozó tiltakozó jelent meg két külön csoportban. Délelőtt a XVII. kerületi Wagram térről indult egy menet, amelynek mentén többen összecsaptak a rendőrökkel. Többen kukákat borítottak, buszmegálló-tartozékokat, valamint gépkocsikat borogattak és gyújtottak fel. A rendfenntartók könnygázzal oszlatták szét azokat, akik nem az engedélyezett útvonalon haladtak a békésen tiltakozókkal.”

Sárgamellényes tüntetetés, incidensek Párizsban

Több hónap szünet után a francia kormányellenes sárgamellényes tiltakozók szombaton több nagyvárosban is felvonultak, de a vártnál kevesebben voltak. Párizsban mintegy ezer ember tiltakozott, többen összecsaptak a rendőrökkel. A vártnál kevesebben vettek részt a francia utcákon a csaknem két évv ...

Díj

Mundruczó Kornél elismerése.

Győzelmet aratott Velencében Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmje – számol be róla a Blikk Online.

„A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyén a Legjobb Színésznőnek járó díjat Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró Pieces of a Woman című filmjének főszerepét alakító Vanessa Kirbynek ítélte oda. Ráadásul egy nappal ezelőtt a film megkapta a 30 fiatal diákból álló zsűri Legjobb Filmnek járó, Arca CinemaGiovani díját is.”

Micsoda elismerés: díjat nyert Velencében Mundruczó Kornél filmje

Velencei filmfesztivál film nyertes győzelem Mundruczó Kornél győzelmet aratott a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon /Fotó:RAS ARCHIV Győzelmet aratott Velencében Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmje. A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyén a Legjobb Színésznőnek járó díjat Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró Pieces of a Woman című filmjének főszerepét alakító Vanessa Kirbynek ítélte oda.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/100052/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Megmutatja igazi arcát az ősz

2020.09.27. 11:50
Így szeptember végéhez érve már itt volt az ideje, hogy az időjárás is ősziesre forduljon. Az biztos, hogy a kabát és az esernyő állandó kellék lesz a következő napokban.

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.27. 03:00
Bajnai Gordon furcsa kerülői, a Soros-szervezetek börtönmachinációi, az európai turizmus csődhulláma, a filmtörténet legemlékezetesebb csókjai és Rose Leslie terhespocakja vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.26. 04:00
A fővárosi fürdők csoportos leépítése, Fekete-Győr András nemzetárulása, a kötelező kvóta vörös vonala, a koronavírus-járvány generációs háborúja és a nyitott házasságok instabilitása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.25. 04:55
A Hajógyári-sziget megmenekülése, a Jobbik eredendő rasszizmusa, az európai túlélés kézikönyve, Demcsák Zsuzsa nudizmusa és Tóth Andi dekoltázsvillantása pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.24. 03:05
Von der Leyen migrációs pakkja, Orbán Viktor felbukkanása, Dobrev Klára álhírcsomagja, Pataky Attila zokogós vallomása és Alföldi Róbert coming outja csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.23. 05:15
A fideszes városok szemételtakarítása, Brüsszel politikai boszorkányüldözése, a magyar egészségügy leterhelődése, Dzsudzsák Balázs maradonai tömeghatása és Völgyi Zsuzsi lázas kattogása szerdai online lapszemlénkben.

Több mint kétszázan jelentkeztek a Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra

2020.09.22. 18:30
A pályázatra - amely a "2020 az erős magyar közösségek éve" része - 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését – …

Sokat késhetnek a vonatok a maszkviselés hiánya miatt

2020.09.22. 15:15
Bár már sajnos bőven volt időnk megszokni, hogy a maszkot viselni kell, vannak, akik még mindig elfelejtik felvenni. Ez egy hét alatt pedig 172 perc késést okozott a MÁV-nál.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Ezeket a cikkeket olvastad már?