Blogolj!

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben a liberalizmus és a kereszténydemokrácia harcáról, Európa helyzetéről és a 2022-es választásról is kifejtette álláspontját.

A kormányfő a koronavírus-járványról kifejtette: újra védekezni kell, és "lesznek meleg pillanatok, de mindenki, akinek szüksége lesz rá, megfelelő ellátáshoz jut majd".

Meg tudjuk és meg is védjük az emberek egészségét és életét

 - jelentette ki, kiemelve, a nemzeti konzultációban közel kétmillióan véleményt mondtak, ezzel pedig eldöntötték, hogyan kell védekezni az ősszel, és az akarat egybehangzó: Magyarországnak működnie kell!

A vírus ellen úgy kell védekezni, hogy a veszélyeztetett idősek életét, az iskolák, óvodák működését és a munkahelyeket egyszerre védjük meg - hangsúlyozta a kormányfő.

Minden rendelkezésre áll a védekezéshez, a szükséges eszközöket mi gyártjuk, mindenből annyit, amennyi kell, "tudjuk, mikor, melyik kórház fogad koronavírusos betegeket, és orvosokat és ápolókat is tudunk küldeni a szükséges helyekre"

- közölte.

A védekezés sikere azon múlik, hogy a szabályokat mindannyian betartjuk-e

Felkészített egészségügy, lelkiismeretes szakemberek, széles összefogás. Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog!

- jelentette ki.

Azt tudjuk, hogy 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz - írta, megjegyezve,

ha 2021-ben meglesz a vakcina, meg kell szereznünk néhány millió dózist, majd következhet a jelentkezők tervszerű beoltása, közben folyamatosan erősíteni kell az egészségügyet.

Kiemelte: az ápolónők most zajló 70 százalékos béremelése mellett áttörés erejű bérrendezés kellene az orvosoknak is.

A cél a gazdasági előrelépés

A gazdasági helyzetről azt írta: nemcsak megvédeni akarják azt a szintet és színvonalat, ahová tíz év alatt eljutott Magyarország, hanem azt is, hogy ezután is minden évben mindenki léphessen egyet előre. Magyarország nem húzódhat vissza csiga módjára a házába, haladnia, áradnia, növekednie, emelkednie kell, mint egy Liszt-rapszódiának - fogalmazott.

Reményei szerint így, egy sikeres járvány elleni védekezéssel, felizmosított egészségüggyel, soha nem látott magasságba lendített gazdasági növekedéssel, teljes foglalkoztatással, még a korábbiakat is túlszárnyaló otthonteremtési boommal, a visszaépítés alatt álló 13. havi nyugdíjjal érkezünk meg a 2022-es választáshoz.
"Úgy, hogy közben nem lesz nyugtunk a baloldaltól sem", akikre még most, a legnagyobb nehézségek, egy világjárvány idején sem lehet számítani.

Csak a fúrás, faragás, a nemzeti erők és összefogás gyengítése, orvlövészet az ország védekezését irányító szakemberekre és politikai vezetőkre, be- és elárulás Brüsszelben, gáncs és cselvetés. Nekünk ez a baloldal jutott. Ráadásul most a Jobbikkal besűrítve. Most együtt dunsztolódnak a befőttes üvegben. Az ember nem is tudja, sírjon vagy nevessen

- fogalmazott. Hangsúlyozva: a tét óriási, "a szabadságunkról lesz szó 2022-ben is".

(MTI)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/100399/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,gazdaság,járvány,Orbán Viktor
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Orbán Viktor: minden magyar tudja, Amerika a szabadság földje

2020.10.27. 15:15
Felavatták George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrát a Szabadság téren, ahol a miniszterelnök beszédet mondott.

Müller Cecília: A felelősségünk közös

2020.10.27. 12:00
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

A Dobrev-klán újabb aljasságaira hívja fel a figyelmet Rákay Philip

2020.10.27. 09:40
Rákay Philip videósorozatának újabb része tovább elemzi a Dobrev-Gyurcsány duó és a történelem sötét múltjának összefüggéseit, ami így október 23-a …

2079 fővel nőtt a fertőzöttek száma, csaknem 3 ezren vannak kórházban

2020.10.27. 09:15
A járvány megjelenése óta összesen már 63 642-en fertőződtek meg. Az elmúlt huszonnégy órában 63 többségében idős, krónikus beteg halt meg, így …

Blogstar kávéház

2020.10.27. 05:15
Semjén Zsolt pszichológiai szakvéleménye, Hadházy Ákos sokatmondó tétovázása, a baloldal veretes hazugságai, Holdampf Linda feszítős megbilincselése és Kocsis Korinna kreatív művészkedése keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.26. 05:20
A forradalomcsinálás nemzetközi receptjei, Nyugat-Európa egészségügyi diktatúrája, a nemzeti régiók rejtett erőforrásai, Zacher Gábor kőkemény kirohanása és Weisz Fanni könnyes hazatérése hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.24. 21:55
A magyar MotoGP-álom milliárdjai, Hadházy Ákos számkivetettsége, Joe Biden időskori leépülése, Európa koronavírus-fáradtsága és Demi Rose kibuggyanó bájai online lapszemlénkben.

1820 fővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

2020.10.24. 09:30
Egy nap leforgása alatt 38 honfitársunk halt meg a koronavírus-járványban.

Blogstar kávéház

2020.10.24. 04:20
Az SZFE-tüntetés súlyos üzenete, október 23-a megsebzettsége, a tömegrendezvények lázítóinak felelőtlensége, a koronavírus szélsőséges tombolása és Radics Gigi boldogságos babaszobája szombati online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: A cél az, hogy a magyarok az elsők között juthassanak vakcinához

2020.10.23. 18:15
A cél az, hogy a magyarok az elsők között juthassanak koronavírus elleni, megbízható minőségű vakcinához - mondta Orbán Viktor …

Ezeket a cikkeket olvastad már?