Blogolj!

Orbán: ha egyszer sikerült, újra sikerül legyőzni a járványt

Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag - erről Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában beszélt vasárnap este. A védekezésről szólva a kormányfő kiemelte: ha egyszer sikerült, akkor újra sikerül legyőzni a járványt.

    A miniszterelnök a szombaton rögzített beszélgetésben azt mondta, ha meglesz a vakcina, meg fogják szervezni, hogy legyen Magyarország számára, és időben elérhető legyen mindenkinek, aki akarja.

    A kormányfő szerint Brüsszelben úgy számolnak, hogy következő év közepén lesz elérhető a vakcina, de az amerikaiak már ennek az évnek a végét is lehetségesnek tartják. Mint mondta, a kormány folyamatosan tárgyal az amerikai, japán, kínai és orosz vakcinafejlesztőkkel is, illetve pénzt is tettek az európai kutatási programokba.

    A kormányfő kijelentette: ki fogunk ebből a "nyomorúságból szabadulni", és addig pedig ki fogjuk bírni.

Az emberek a konzultáció során egyértelművé tették, hogy védekezni akarnak, de az országnak működnie kell – emelte ki a kormányfő. Ha az egészségügyi dolgozók el tudják viselni a növekvő terheket, akkor sikerülni fog. Most sokkal inkább betartják az emberek a szabályokat, mint nyáron – mondta a miniszterelnök. 

    Hozzátette: működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság és nem fogunk hátralépni, megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki.

A határzárral kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: a határzár továbbra is marad, mivel el kell vágni a vírus utánpótlását.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/100679/pics/lead_800x600.jpg
koronavírus,Orbán Viktor
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Orbán Viktor: minden magyar tudja, Amerika a szabadság földje

2020.10.27. 15:15
Felavatták George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrát a Szabadság téren, ahol a miniszterelnök beszédet mondott.

Müller Cecília: A felelősségünk közös

2020.10.27. 12:00
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

2079 fővel nőtt a fertőzöttek száma, csaknem 3 ezren vannak kórházban

2020.10.27. 09:15
A járvány megjelenése óta összesen már 63 642-en fertőződtek meg. Az elmúlt huszonnégy órában 63 többségében idős, krónikus beteg halt meg, így …

Az őszi szünetben megkezdődött az iskolák fertőtlenítése

2020.10.26. 13:00
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján arra kérte a diákokat, hogy az őszi szünet alatt kerüljék a csoportosulásokkal járó …

Kamugeri benézte: vissza kell vonnia a fővárosnak a maszkhasználatról szóló rendeletét

2020.10.26. 11:50
Az ugyanis az Alaptörvénybe ütközik. Bár Budapest fura ura büszkén hirdeti, hogy a fővárosban elsők között vezették …

Meghalt 47 beteg, 2316-tal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.10.26. 09:25
Ezzel az azonosított fertőzöttek száma átlépte a 61 ezret, az aktív fertőzöttek száma 43 600.

Szomorú vasárnap: 3149 fővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma

2020.10.25. 09:35
3149 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt 35 krónikus beteg.

1820 fővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

2020.10.24. 09:30
Egy nap leforgása alatt 38 honfitársunk halt meg a koronavírus-járványban.

Orbán Viktor: A cél az, hogy a magyarok az elsők között juthassanak vakcinához

2020.10.23. 18:15
A cél az, hogy a magyarok az elsők között juthassanak koronavírus elleni, megbízható minőségű vakcinához - mondta Orbán Viktor …

Orbán Viktor Wittner Máriával emlékezett meg a forradalom évfordulójáról

2020.10.23. 15:00
Természetesen Orbán Viktor is megemlékezett az 1956-os forradalom 64. évfordulójáról: a miniszterelnök október 23-án, pénteken reggel Wittner …

Ezeket a cikkeket olvastad már?