Blogolj!

Blogstar kávéház

Reváns

A balliberálisok mohácsi megsemmisülése.

Nagy fölénnyel verte meg a Fidesz polgármester-jelöltje, Pávkovics Gábor Mohácson a közös baloldali jelöltet, elsüllyedt a szivárványkoalíció – tudósít az Origo.hu.

„Pávkovics Gábort (Fidesz-KDNP) választották polgármesterré a mohácsiak a Duna-parti városban vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson. A választas.hu oldalon a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál kiadott tájékoztatás szerint a polgármesteri tisztségre pályázó három jelölt közül Pávkovics Gábor 4708 szavazatot kapott, míg a múlt ősszel az MSZP jelöltjeként megválasztott Csorbai Ferenc, a Változást Akarók Nemzedéke Közéleti Egyesület (VAN) aspiránsaként 3369 voksot szerzett. Bernáth Csillára, a Mi Hazánk Mozgalom (MHM) jelöltjére 265 szavazat érkezett. A Baranya megyei településen vasárnap önkormányzatiképviselő-jelöltekre is voksoltak, akik közül nyolcat közvetlenül, egyéni választókerületben választottak meg, míg három képviselő a kompenzációs listáról jutott be a testületbe. A nyolc egyéni választókerületi képviselő-testületi helyre 28-an pályáztak, köztük a Fidesz-KDNP, a VAN, az MHM jelöltjei és függetlenek. Az eredmények szerint hat egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjeinek szavaztak bizalmat a mohácsiak, míg két képviselő a VAN színeiben szerzett mandátumot. A kompenzációs listáról Csorbai Ferenc és Gibizer László a VAN, míg Csizmadia Csaba a Fidesz-KDNP jelöltjeként jutott be a testületbe.”

A Fidesz nagy fölénnyel megnyerte a polgármester-választást Mohácson

Nagy fölénnyel verte meg a Fidesz polgármester-jelöltje, Pávkovics Gábor Mohácson a közös baloldali jelöltet. Pávkovics Gábort (Fidesz-KDNP) választották polgármesterré a mohácsiak a Duna-parti városban vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson.

Támogatás

Karácsony Gergely pálfordulása.

Budapest főpolgármestere a baloldal közös jelöltjének Facebook-oldalára feltöltött videóban kéri an antiszemita, rasszista kijelentéseiről hírhedtté vált jobbikos politikus támogatását tiszaújvárosi időközi országgyűlési képviselő választáson – írja a Hirado.hu.

„Annak ellenére szavazott bizalmat Bíró Lászlónak, hogy a hazai zsidó szervezetek szerint Bíró Lászlónak korábbi antiszemita kijelentései miatt nincs helye az Országgyűlésben – hangzott el az M1 Híradójában. 'Most október 11-én minden ellenzéki párt egy közös jelöltet támogat. Bíró László a Jobbik politikusa ugyan, de minden ellenzéki párt támogatja.' Ezzel a Bíró László közösségi oldalára feltöltött üzenettel Karácsony Gergely is beszállt a jobbikos politikus kampányába. Budapest főpolgármestere annak ellenére támogatást kért a baloldal közös jelöltjének a tiszaújvárosi időközi országgyűlési képviselő választáson, hogy Bíró László egy hozzászólásában Budapestet judapestnek nevezte.”

Karácsony Gergely is beszállt Bíró László kampányába

Karácsony Gerely, Budapest főpolgármestere a baloldal közös jelöltjének Facebook-oldalára feltöltött videóban kéri a jobbikos politikus támogatását tiszaújvárosi időközi országgyűlési képviselő választáson. Annak ellenére szavazott bizalmat Bíró Lászlónak, hogy a hazai zsidó szervezetek szerint Bíró Lászlónak korábbi antiszemita kijelentései miatt nincs helye az Országgyűlésben - hangzott el az M1 Híradójában.

Kommentár

A Momentum kamupropagandája.

A Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András még csütörtökön arról beszélt, hogy a pártját többek között Bajnai Gordon exkormányfő, és Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere is segíti a felkészülésben a 2022-es parlamenti választásra. Úgy tűnik azonban, hogy egyikük sem kíván élni a lehetőséggel, hiszen mind Bajnai Gordon, mind pedig Oszkó Péter cáfolta, hogy beállna az ellenzéki párt mögé – olvasható a Magyar Hírlap Online-on.

„Bajnai Gordon vasárnap délben szintén közösségi oldalán kommentálta a vele kapcsolatos híreket. Bejegyzésében arról írt, hogy kényelmetlen helyzetben találta magát, ezért meg kell szólalnia. Bejegyzésében emlékeztet, hogy 2014 óta a belpolitikától hátralépett, a szakmájában, külföldön dolgozik egy nemzetközi cég egyik vezetőjeként, immáron civilként. 'Hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni' – emeli ki Bajnai.”

Bajnai Gordon és Oszkó Péter is elhatárolódott a Momentum Mozgalomtól

A Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András még csütörtökön arról beszélt, hogy a pártját többek között Bajnai Gordon exkormányfő, és Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere is segíti a felkészülésben a 2022-es parlamenti választásra. Úgy tűnik azonban, hogy egyikük sem kíván élni a lehetőséggel, hiszen mind Bajnai Gordon, mind pedig Oszkó Péter cáfolta, hogy beállna az ellenzéki párt mögé.

Vesztegzár

A brit felsőoktatás karanténkáosza.

Angliában még el sem kezdődött a felsőoktatási tanév, de ott már több száz, Skóciával együtt több ezer fertőzött hallgatót találtak. Tandíjcsökkentéssel kárpótolják a karanténba szorulókat? – teszi fel a kérdést a Népszava Online.

„Bár az angliai egyetemeken – szemben a skóciai intézményekkel – csak október első napjaiban kezdődik meg a tanítás, de a gólyahétre érkezett új hallgatók, valamint a glasgowi és dundee-i diákok között máris háromezer fertőzöttet találtak, akik azóta kéthetes vesztegzárban tengetik napjaikat. Az egyetemek ugyan megígérték, hogy gondoskodnak digitális oktatásukról, illetve segítenek étkezési és tisztálkodási-mosási igényeik kielégítésében is, ám így is aggódnak az érintettek mentális állapotáért és szellemi fejlődéséért. Az egyetemi válság mélyülésével párhuzamosan fokozódik a nyomás a brit kormányon és a felsőoktatást szabályozó testületeken, hogy avatkozzanak közbe. Robert Halfon, a parlament oktatási bizottságának elnöke ezzel kapcsolatban felvetette, hogy az általában évi 9000 fontos (közel 3,6 millió forint) tandíjból visszatérítés járna az elszigetelésbe szorult, vagy a lokális karanténok által érintett diákoknak. A konzervatív politikus szerint, 'ha valaki vásárol egy terméket és csak annak felét, vagy negyedét képes hasznosítani, joga van a pénze visszakövetelésére'. Halfon egyben azt javasolta, hogy ki kellene dolgozni egy B tervet arra, hogyan lehet a továbbiakban folytatni az oktatást és tanulást.”

Tandíjcsökkentéssel kárpótolják a karanténba szorulókat?

A pénteki párizsi késeléses támadás mutatta, hogy bár az utóbbi években kevesebb merénylet színhelye volt Franciaország, nincs teljes biztonságban a társadalom. A radikálisok kiszűrése óriási terhet ró a belbiztonsági erőkre. Elismerte tettét az a pakisztáni menekült, aki pénteken késes támadást hajtott végre a Charle Hebdo című szatirikus lap egykori székháza előtt.

Érzelem

Hajdú Péter gyémántos lánykérése.

Stílus, romantika, intimitás – ez a három jelző írja le legjobban azt, miként kérte meg szerelme kezét Hajdú Péter (45). A televíziós műsorvezető-producer a kedvese, Eszter (25) születésnapján tette fel a nagy kérdést, ráadásul nem is akárhogy, a csodás tortába rejtette a gyűrűt, a fiatal hölgy válasza pedig természetesen igen volt – számol be róla a Blikk Online.

„Vacsorával vártam otthon és egy tortát is rendeltem' – elevenítette fel a nagy pillanatot a Blikknek Hajdú. 'Megkértem a cukrászt, hogy a tortába rejtse bele egy dobozban a jegygyűrűt. Amikor Eszter megpróbálta felvágni, nem sikerült. Először azt hitte, meg van fagyva, majd amikor meglátta a dobozt, meghatódott. Azonnal igent mondott, igazán érzelmes pillanat volt'. Persze a meglepetéseknek itt még nem volt vége: Péter másnapra bulit szervezett Eszter barátainak.”

Hajdú Péter eljegyezte szerelmét: gyémántgyűrűt kapott Eszter

Törökbálint - Stílus, romantika, intimitás - ez a három jelző írja le legjobban azt, miként kérte meg szerelme kezét Hajdú Péter (45). A televíziós műsorvezető-producer a kedvese, Eszter (25) születésnapján tette fel a nagy kérdést, ráadásul nem is akárhogy, a csodás tortába rejtette a gyűrűt, a fiatal hölgy válasza pedig természetesen igen volt.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/100686/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Orbán Viktor: minden magyar tudja, Amerika a szabadság földje

2020.10.27. 15:15
Felavatták George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrát a Szabadság téren, ahol a miniszterelnök beszédet mondott.

Müller Cecília: A felelősségünk közös

2020.10.27. 12:00
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

A Dobrev-klán újabb aljasságaira hívja fel a figyelmet Rákay Philip

2020.10.27. 09:40
Rákay Philip videósorozatának újabb része tovább elemzi a Dobrev-Gyurcsány duó és a történelem sötét múltjának összefüggéseit, ami így október 23-a …

2079 fővel nőtt a fertőzöttek száma, csaknem 3 ezren vannak kórházban

2020.10.27. 09:15
A járvány megjelenése óta összesen már 63 642-en fertőződtek meg. Az elmúlt huszonnégy órában 63 többségében idős, krónikus beteg halt meg, így …

Blogstar kávéház

2020.10.27. 05:15
Semjén Zsolt pszichológiai szakvéleménye, Hadházy Ákos sokatmondó tétovázása, a baloldal veretes hazugságai, Holdampf Linda feszítős megbilincselése és Kocsis Korinna kreatív művészkedése keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.26. 05:20
A forradalomcsinálás nemzetközi receptjei, Nyugat-Európa egészségügyi diktatúrája, a nemzeti régiók rejtett erőforrásai, Zacher Gábor kőkemény kirohanása és Weisz Fanni könnyes hazatérése hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.24. 21:55
A magyar MotoGP-álom milliárdjai, Hadházy Ákos számkivetettsége, Joe Biden időskori leépülése, Európa koronavírus-fáradtsága és Demi Rose kibuggyanó bájai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.24. 04:20
Az SZFE-tüntetés súlyos üzenete, október 23-a megsebzettsége, a tömegrendezvények lázítóinak felelőtlensége, a koronavírus szélsőséges tombolása és Radics Gigi boldogságos babaszobája szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.23. 05:10
A Fidesz toronymagas előnye, Gyurcsányék szuperterjesztő gócpontja, a tömegrendezvények veszélyforrása, a COVID-ellátás csúcsra járása, és Istenes Bence és Csobot Adél harmóniája pénteki online lapszemlénkben.

Átadták a 3-as metró megújult déli szakaszát

2020.10.22. 16:35
A felújított rész a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszt érinti. A felújított szakaszon csütörtök délután 17 órától utazhatnak az utasok.

Ezeket a cikkeket olvastad már?