Blogolj!

Gulyás Gergely: a szakma és a politika is összefogott az orvosok béremeléséért

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a magyar politikai életben példátlannak nevezte, hogy a szakma és politikai is konszenzusra tudott jutni egy ilyen fontos kérdésben.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón beszámolt arról, hogy a kormány szerdai ülésén ismételten a vírushelyzet állt a középpontban, de a legfontosabb döntésekről Orbán Viktor miniszterelnök már beszámolt szerda esti interjújában.

Orbán Viktor: 2022 végéig ismét 5 százalék lesz a lakásépítési áfa

A miniszterelnök tegnap este a Hírt TV Magyarország élőben című műsorában volt vendég, ahol bejelentette, hogy a szerdai kormányülésen Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter egy új otthonteremtési program pilléreit terjesztette elő, ebből az 5 százalékos áfát - amit korábban már alkalmaztak - el is fogadta a kabinet.

A tárcavezető kiemelte, Európa- és világszerte is felfutó ágban van a koronavírus-járvány második hulláma, de ha a számok mögé pillantunk, azt láthatjuk, hogy Magyarország ezúttal is a jobban védekező országok közé tartozik, ugyanis az egymillió lakosra jutó halálozások száma a közép-európai átlaggal megegyező, jelenleg 90 elhunyt jut egymillió lakosra itthon, míg ez a száma Spanyolországban 700 fő, az Egyesült Államokban 651 fő, Olaszországban pedig 596 fő. A miniszter kiemelte, hogy a második hullámban se romoljanak az adatok, mindenki tartsa be a kormány által meghozott szabályokat, hiszen ez az egyetlen garancia arra, hogy a lehető legkevesebben betegedjenek meg, vagy szoruljanak kórházi kezelésre.

Gulyás Gergely elmondta, amíg az első hullámban az volt a legfontosabb feladat, hogy az egészségügyet felkészítsük a járvány kezelésére és időt nyerjünk, addig mostanra a védekezés eszközei rendelkezésre állna, mind a személyi, mind a fizikai adottságok megvannak. A tárcavezető hangsúlyozta, a legnagyobb teher az orvosokon és az ápolókon van, ezért az orvosi béremelés után az ápolói béremelés is folytatódik, november 1-től 20 százalékkal nő az ápolók fizetése, míg 2022. január 1-től további 30 százalékos béremelésre kerül sor. Gulyás Gergely aláhúzta, ebben a ciklusban így összesen 72 százalékos ápolói béremelés valósul meg, amire korábban egyetlen kormányzati időszakban sem volt példa a rendszerváltozás óta.

"Az ápolóknak és az orvosoknak hatalmas a felelőssége, ezért tartottuk elérkezettnek az időt arra, hogy a járványügyi védekezésben megerősítsük a szakma elkötelezettségét, és örülünk annak, hogy sikerült megegyezésre jutni a Magyar Orvosi Kamarával is"

- mondta a miniszter, hozzátéve, annak ellenére, hogy a magyar közéletet jellemző ellenzéki vádaskodások ezúttal sem maradtak el, a magyar politikában példátlan módon mind a szakmával, mind az ellenzékkel sikerült konszenzusra jutni és gyorsan sikerült elfogadni az orvosi béremelésről szóló törvényt. Gulyás Gergely reményét fejezte ki, hogy az új bértábla lassítja az orvosok elvándorlását, valamint lesznek olyanok is, akik úgy gondolják, hogy megéri külföldről hazatérni.

A kormánynak nem áll szándékában korlátozni a magánorvosi praxist

A járványügyi védekezéssel kapcsolatban a tárcavezető kifejtette, jelenleg 36 kijelölt járványkórház fogad koronavírusos betegeket, de az elmúlt napokban több kritikát kapott átvezénylésekkel kapcsolatban elmondta, egyelőre nagyon messze vagyunk attól, hogy ezeknek az aránya elérje az egészségügyben dolgozók egy százalékát, hozzátéve, nem fog előfordulni olyan, hogy egy debreceni orvosnak Szombathelyre kell mennie dolgozni. Gulyás Gergely hangsúlyozta, az új törvény részletszabályokra bízza, hogy a kórházi munkavállalás mellet vállalhatnak-e az orvosok magán praxist, de a kormány ezt nem szeretné tiltani.

"Azt szeretnénk megszüntetni, hogy valaki három helyen rendeljen a napi nyolc órás munkaideje mellett, de azzal tisztában vagyunk, hogy az eddigi bértábla mellett ez érthető volt, most viszont egy normális bértábla elfogadásával változik a helyzet"

- szögezte le a tárcavezető.

A járványügyi védekezés legnagyobb eredménye

A kormány a szerdai ülésen gazdasági kérdésekben is hozott döntéseket, Gulyás Gergely elmondta, továbbra is a munkahelyek és a családok védelmét, valamint a vállalkozások támogatását tekintik kiemelt fontosságúnak. A kormány az elmúlt időszakban 1,4 millió álláshely megvédéséhez vagy létrejöttéhez járult hozzá, a KSH legfrissebb adatai szerint is több mint 4,5 millióan dolgoznak ma Magyarországon, ami a mindenkori legmagasabb foglalkoztatottságtól csupán 18 ezerrel marad el. A tárcavezető ezt a járványügyi védekezés legnagyobb eredményének nevezte, hiszen a magyar munkanélküliség jóval alacsonyabb az európai átlaghoz képest.

"Bár a munkavállalók között is többen kerültek nehéz helyzetbe, azt látni kell, hogy munkaerőpiaci tekintetben a magyar gazdaságvédelem a legsikeresebbek közé tartozik"

- húzta alá a tárcavezető.

Maradhat a hitelmoratórium, újabb családvédelmi intézkedések jöhetnek

A szerdai kormányülésen a családok védelméről is tárgyalt a kormány, döntött többek között a lakásépítésekre vonatkozó 5 százalékos áfa visszavezetéséről. Gulyás Gergely elmondta, a további családvédelmi intézkedéseket Novák Katalin ismertette, ezekről jövő héten dönthetnek. A hitelmoratórium meghosszabbításáról október 18-án tárgyalhat a kormány, a cél az, hogy 2021. január 1-jét követően se kelljen a nyugdíjasoknak, a gyermeket nevelőknek, a közfoglalkoztatottaknak, valamint a munkanélkülieknek hiteltörlesztő részletet fizetniük, a gazdasági társaságok esetében pedig akkor lenne fenntartható a hitelmoratórium, ha legalább 25 százalékkal esett vissza az idei árbevételük.

Gulyás Gergely köszönetet mondott a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló nemzeti konzultáció kitöltéséért, mint azt kiemelte, a második legnagyobb részvétellel zajló kommunikáció volt ez, amely során az állampolgárok egyértelművé tették, mit tartanak fontosnak a védekezésben.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/101094/pics/lead_800x600.jpg
Gulyás Gergely,Kormányinfó
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Gulyás Gergely: Nem várhatóak újabb szigorítások

2020.11.26. 11:05
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ma is megtartotta a szokásos heti online Kormányinfót. Mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely: Soros Györgytől semmilyen kioktatást nem fogadunk el

2020.11.19. 11:20
A koronavírus-járvány elleni védekezés legfrissebb kormányzati döntéseiről és intézkedéseiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter …

Gulyás Gergely: a magyar egészségügy felkészült a hatékony védekezésre

2020.11.12. 11:40
A héten is megtartotta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfót, ahol …

Gulyás Gergely: ma átlépheti az ötezret az új fertőzöttek száma

2020.11.04. 13:50
Akcióképesség és gyorsaság szükséges a sikeres védekezéshez, ki kell tartani a vakcina megérkezéséig – mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a …

Gulyás Gergely: Újabb szigorítások jönnek

2020.11.02. 18:55
Gulyás Gergely szerint kétnapos kormányülés lesz a héten, melynek során újabb szigorításokról fognak dönteni.

Gulyás: nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!

2020.10.23. 16:45
Az 1956-os forradalom és szabadságharc örökérvényű nemzeti kiállás volt a szabadság mellett, a mi feladatunk pedig az, hogy többé ne legyünk …

Gulyás Gergely: 1,3 millió influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre, de ez még bővíthető

2020.10.22. 11:15
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvívó megtartotta a …

Kocsis Máté a kampányközpontot erősíti, Sára Botond indul Józsefvárosban

2020.10.15. 19:40
A Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjére fontos feladatok várnak a kormánypártok 2022-es kampányában.

Orbán is gratulált Koncz Zsófiának: „mindannyian nagyon büszkék vagyunk”

2020.10.12. 04:55
A kormány tagjai és a Fidesz-KDNP vezető politikusai is elismerősen nyilatkoztak Koncz Zsófia hatalmas borsodi győzelméről.

Gulyás Gergely: senki nem sértegetheti Magyarországot és annak polgárait

2020.10.01. 12:45
A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott a csütörtöki Kormányinfón az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozott, …

Ezeket a cikkeket olvastad már?