Blogolj!

Pálinkás József miniszterelnök-jelöltnek is bejelentkezett

Egyidejűleg azzal, hogy bejelentette az Új Világ Néppárt megalakulását. Az ellenzéki előválasztási castingon riválist kapott Dobrev Klára, Márki-Zay Péter, Szanyi Tibor és Karácsony Gergely.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Pálinkás József is bejelentkezett a balliberális ellenzék miniszterelnök-jelölti előválasztására. A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere csütörtökön hozta nyilvánosságra, zászlót bontott új pártja, az Új Világ Néppárt, melynek – ezt sem rejtette véka alá – ő lesz a kormányfőjelöltje. Szívesen állna az összellenzék élére is, ha más pártok is támogatják a személyét – nyilatkozta az akadémikus.

Pártot alapít Pálinkás József - már a neve is megvan

ha NEKED is számít a vélemény. Közéleti válogatás a legfontosabb és legütősebb cikkekből, a napi muníció, hogy képben légy. Leiratkozhatsz, ha mégsem tetszik. Csütörtökön mutatják be az n+egyedik ellenzéki formációt, ami majd jól megdönti az Orbán-kormányt. Új Világ Néppárt néven pártot alapított és szervez Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere - írja a Magyar Hang.

A 68 esztendős atomfizikus Pálinkás mellett az Új Világ Néppárt alapítói között szerepel sajtóhírek szerint a volt SZDSZ-es külpolitikus Szent-Iványi István, Lantos Gabriella egészségközgazdász és a volt LMP-s Ábrahám Júlia, valamint Fekete László, Stelli Kiss István, a volt MDNP-s Radnai Ferenc, Horváth Tamás író, Reichelt János publicista, a volt KDNP-s Sós Károly, Szládek István vállalkozó és Borsi Endre.

A lila-rózsaszín-halványkék logójú politikai formációt a szervezők „pragmatikus néppártnak” nevezik, amiből 2022-re kormányzóképes alternatívát akarnak csinálni.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/101409/pics/lead_800x600.jpg
baloldal,ellenzék,előválasztás,miniszterelnök-jelölt,összefogás,Pálinkás József,választás 2022
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hollik István sem indul el egyéniben Budapesten

2020.10.20. 17:15
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója sem indul egyéni körzetben a 2022-es országgyűlési választásokon, helyette Böröcz László, a Fidelitas korábbi elnöke lehet a kormánypárt …

Demeter Szilárd: több sebből vérzik az anarcho-balliberalizmus

2020.10.20. 05:20
Az SZFE-ügynek akkor lesz vége, ha belecsúszik az aktuálpolitikai térbe. Akkor az SZFE jelenlegi közössége veszíteni fog. És nagyon erre tolják az ellenzéki erők – …

Kocsis Máté a kampányközpontot erősíti, Sára Botond indul Józsefvárosban

2020.10.15. 19:40
A Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjére fontos feladatok várnak a kormánypártok 2022-es kampányában.

Pártot alapít Pálinkás József – már a neve is megvan

2020.10.12. 13:05
Csütörtökön mutatják be az n+egyedik ellenzéki formációt.

A borsodi blama után egymásnak esnek a balliberális gittegyletek

2020.10.12. 04:30
A Jobbik bukta a legnagyobbat, de önmagában az ellenzéki összefogás is csődöt mondott. Újrakezdődhet a szivárványos marakodás.

Fidesz: a baloldal egyszer már tönkretette az egészségügyet!

2020.10.05. 18:25
Úgy látszik, hogy a Demokratikus Koalíciónál az elmúlt hetekben nagyon ráfeküdtek a szelektív memória gombra, hiszen először a családoknak és a nyugdíjasoknak …

A baloldal ismét bebizonyította, hogy nem lehet rá számítani a vírus elleni küzdelemben

2020.09.18. 12:35
A baloldal újra és újra bebizonyítja, hogy nem lehet rá számítani a koronavírus elleni küzdelemben - mondta Hollik …

Egyre gyalázatosabb a balliberálisok lélegeztetőgép-hisztije

2020.08.26. 16:10
Úgy tűnik, a kamuvideós ellenzéknek semmi sem drága, mindent és mindenkit feláldoznának a remélt politikai hatalom oltárán.

Bejrúti robbanás: Magyarország egymillió euróval támogatja a kármentést

2020.08.05. 18:05
Magyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja a szerdai bejrúti robbanás után az …

Letartóztatták Joób Márton képviselőt, Botka László bizalmasát

2020.07.30. 12:40
Hatalmas pácban a szegedi balliberális önkormányzati képviselő. Az ügyészség szerint a vizsgált bűnszervezet több mint 250 millió forintos vagyoni hátrányt …

Ezeket a cikkeket olvastad már?