Blogolj!

Pár napra visszatér a kellemes idő

A hét kimondottan borongósan indult és nagyon úgy tűnt, hogy a Napot sem fogjuk egyhamar látni, de az időjárás szerencsére meggondolta magát és visszatér a kellemes, langyos idő.

Ez pedig azt jelenti, hogy bár a hideg maradandóan nem tűnik el, de megjelenhetnek a húsz fokok is.

A hétfő még szomorkásan indul köddel és gomolyfelhővel, de csapadék nem valószínű, legfeljebb a Dunántúlon lehet zápor. A leghidegebb órákban 0 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet, néhol gyenge fagy is lehet. Napközben 12-16 fokig melegszik a levegő.

Kedden is marad a köd a reggeli órákban, de napközben már napos idő lesz. A szél a Dunántúlon megélénkül, a nyugati megyékben meg is erősödik. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a maximumhőmérséklet 12-17 fok között valószínű.

Szerdán már megjelenik az emlegetett húsz fok, valamint napsütés is lesz és csapadék nem valószínű. A szél megélénkül, a Dunántúlon sok helyütt megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

Csütörtökön felhős, párás vidékeken néhol előfordulhat szitálás. A szél többfelé megélénkül, a Dél-Dunántúlon meg is erősödik. A leghidegebb órákban 3 és 10, napközben általában 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

A hosszú hétvége kezdetével, azaz pénteken a ködfoltok még mindig jellemzők lesznek, és bár szitálás előfordulhat, nagyobb mennyiségű csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb hőmérséklet 13 és 23 fok között alakul, északon lesz a hűvösebb, délen a melegebb idő.

A szombat és a vasárnap már morcosabb oldalát mutatja, ugyanis előfordulhatnak zivatarok és a szél is megélénkül. Szombaton a minimumhőmérséklet 5 és 11, a maximumhőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.

Vasárnap is jellemző lesz az eső, a szél sok helyen megerősödhet. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 11, a legmagasabb hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/101487/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,időjárás
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.10.24. 21:55
A magyar MotoGP-álom milliárdjai, Hadházy Ákos számkivetettsége, Joe Biden időskori leépülése, Európa koronavírus-fáradtsága és Demi Rose kibuggyanó bájai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.24. 04:20
Az SZFE-tüntetés súlyos üzenete, október 23-a megsebzettsége, a tömegrendezvények lázítóinak felelőtlensége, a koronavírus szélsőséges tombolása és Radics Gigi boldogságos babaszobája szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.10.23. 05:10
A Fidesz toronymagas előnye, Gyurcsányék szuperterjesztő gócpontja, a tömegrendezvények veszélyforrása, a COVID-ellátás csúcsra járása, és Istenes Bence és Csobot Adél harmóniája pénteki online lapszemlénkben.

Átadták a 3-as metró megújult déli szakaszát

2020.10.22. 16:35
A felújított rész a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszt érinti. A felújított szakaszon csütörtök délután 17 órától utazhatnak az utasok.

Müller Cecília: Magyarország a jól védekező országok közé tartozik

2020.10.22. 13:45
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

Januártól megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése

2020.10.22. 08:40
Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsor vendége volt, ahol …

Kevesebb helyen, szűkebb körben tartanak október 23-i megemlékezéseket

2020.10.22. 08:20
A hagyományosan már október 22-én kezdődő megemlékezéseket a koronavírus-járvány miatt idén csak szűk körben tartják vagy egyáltalán nem rendezik …

Blogstar kávéház

2020.10.22. 04:55
Az IMF drámai leleplezése, Donáth Anna méregdrága humora, Gyurcsány Ferenc egyeduralma, az ellenzék járványügyi álhírgyártása és Peller Mariann spirituális szerelme csütörtöki online lapszemlénkben.

Az őszi szünet megszakíthatja a fertőzési láncolatot?

2020.10.21. 15:15
Az iskolákban pénteken kezdődik az őszi szünet, amit most talán még jobban lehet várni, hiszen most nemcsak a kikapcsolódás, hanem a fertőzési láncok megszakítására is alkalmas …

Operatív törzs: Mindenki éljen az ingyenes influenza elleni oltás lehetőségével

2020.10.21. 11:40
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket és a legfrissebb …

Ezeket a cikkeket olvastad már?