Blogolj!

A kormány 60 új buszt állít forgalomba Budapesten és az elővárosban

Charlotte

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár bejelentette, hogy a budapesti és az elővárosi közlekedésébe a kormány 60 új, Mercedes Benz buszt vásárol. Ebből 27 ma forgalomba áll, az év végéig pedig további 33 érkezik majd.

A buszok ünnepélyes átadásán kiderült,

a kormány 6 milliárd forintot biztosít ennek a 60 busznak a beszerzésére a Volán csoport részére, a buszok új, akadálymentes, légkondicionált, utasszámlálóval ellátott környezetbarát járművek.

A Mercedes Conecto G egy típusa

Az új buszokban a dízelmotorok a legmagasabb környezetvédelmi követelményt támasztó euro 6 D környezetvédelmi normának is megfelelnek. A buszok gyártásának van magyar vonatkozása is, a biztonsági öv, a diagnosztikai és az utastájékoztatási rendszert, valamint a zárt vezetői fülkét Debrecenben építik be a járművekbe. A buszok a menetrend szerinti budapesti közlekedés részei lesznek,

a 169-es, a 84-es, a 89-es és a 94-es buszok vonalain közlekednek Csepelen, Rákosmentén, Pestszentlőrincen és pestszentimrén, valamint kiszolgálják Pécel, Gyál és Szigetszentmikós agglomerációs vonalakat is. Az új buszok hetente 400 ezer utast szállítanak majd.

 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/101840/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.11.27. 05:15
A korrupciós veszély fokozódása, a Gyurcsány-kormány LMBTQ-politikája, a népszavazás álcája, Diego Maradona rejtélyes halála és Vlagyimir Putyin titokzatos leánya pénteki online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: A vétó hazafias kötelességem volt

2020.11.26. 17:15
A joguralomról szóló politikai vitát és a válságkezelés sürgető gazdasági kérdését nem lehet egymással összekötni; aki ezt megteszi, az felelőtlen, mert a válság idején gyors …

Rákay Philip: Nem kérdés, hogy Magyarország újra célkeresztbe kerül

2020.11.26. 16:15
Joe Biden megválasztásával újabb támadásokra számíthat Magyarország, erre pedig már most fel kell készülni – figyelmeztet legújabb videójában Rákay …

Müller Cecília: Egyre több a teszt, ezért egyre több a regisztrált fertőzésszám

2020.11.26. 13:45
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket és …

Gulyás Gergely: Nem várhatóak újabb szigorítások

2020.11.26. 11:05
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ma is megtartotta a szokásos heti online Kormányinfót. Mutatjuk a részleteket!

Elhunyt 115 beteg, 6360 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.11.26. 09:20
A legfrissebb adatok szerint 6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést,és elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg.

Korona-napló, 2020. november - hírfolyam

2020.11.26. 07:05
Minden történés, minden adat, minden jó és rossz hír egy helyen az életünket megkeserítő Covid-19-ről.

Blogstar kávéház

2020.11.26. 05:20
A Fidesz-hadtest nyugat-balkáni nyomulása, a multikulturális társadalom önfeladása, Brüsszel rögeszmés büntetése, a Jobbik zuhanórepülése és Oszter Sándor vörös rózsái csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezt a cikket cenzúrázta a “független” Soros-média

2020.11.25. 12:15
Orbán Viktor közzétette Soros Györgynek szánt levelét, miután a Project Syndicate letiltotta azt.

Müller Cecília: Folyamatosan zajlik az egészségügyi dolgozók tesztelése

2020.11.25. 11:55
Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol ismertették a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

Ezeket a cikkeket olvastad már?