Blogolj!

Blogstar kávéház

Jelentés

Az európai minimálbér esélye.

Uniós szabályok készülnek a minimálbérről. Az indítvány értelmében a kormányok minden évben jelentésben számolnának be a minimálbér-lefedettség adatairól az Európai Bizottságnak – foglalja össze a Népszava Online.

„A munkavállalók megfelelő minimálbérhez való juttatása a célja annak az uniós irányelvnek, amelyet az Európai Bizottság szerdán terjesztett elő. A testület nem kötelezi a tagállamokat minimálbér bevezetésére és nem határoz meg közös minimálbér-szintet sem. Nem kívánja átvenni sem a nemzeti hatóságok, sem a szociális partnerek hatáskörét és szerződéses szabadságát a bérek meghatározására. Jogalkotási javaslatával azt szeretné elérni, hogy minden egyes országban világos és egyértelmű feltételek mentén, a szociális partnerek bevonásával állapítsák meg a tisztességes megélhetést biztosító minimálbért, amelyet a bruttó bérhez igazítanának. Az intézkedések végrehajtását a tagállamoknak folyamatosan ellenőrizniük kellene és gondoskodniuk a betartásukról. Az indítvány értelmében a kormányok minden évben jelentésben számolnának be a minimálbér-lefedettség adatairól az Európai Bizottságnak.”

Uniós szabályok készülnek a minimálbérről

Úgy tűnik, többgenerációs otthonokat akar látni a kormány. Január elsejétől akár 10 millió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok tetőtérbeépítéssel megvalósuló új, többgenerációs otthon létrehozására - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Reakció

Az Orbán-kormány otthonteremtése.

A járvány okozta gazdasági világválságban a családok megsegítésére külön hangsúlyt kell fektetnünk – mondja közösségi oldalára feltöltött legújabb videójában Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Hírlap Online szerint.

„A baloldal cserben hagyta az embereket válság idején. Mi tudjuk, hogy ilyenkor kell leginkább segíteni. Ezért bővült az Otthonteremtési Program 5 új elemmel – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató és összegezte a kormány családokat elősegítő intézkedéseit: illetékmentesség a csok-os ingatlanokra, otthonfelújítási támogatás maximum 3 millió forint értékben, 5%-os ÁFA az újépítésű otthonok után, áfamentes csok-os otthonok, többgenerációs otthonteremtési támogatás.”

Sarcokkal kezelte a járványhelyzetet a baloldal

A járvány okozta gazdasági világválságban a családok megsegítésére külön hangsúlyt kell fektetnünk - mondta közösségi oldalára feltöltött legújabb videójában Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A baloldal cserben hagyta az embereket válság idején. Mi tudjuk, hogy ilyenkor kell leginkább segíteni.

Választás

A Gyurcsány-párt bitcoin-bányászata.

Az erzsébetvárosi helyi választási bizottság január 24-ére írta ki az időközi választást, amire Borka-Szász Tamás lemondása miatt volt szükség. Miután a volt DK-s önkormányzati képviselő áramlopási botrányba keveredett, távozott a helyi képviselő-testületből – írja az Origo.hu.

„A testület ülésén az a döntés született, hogy január végén tartják meg az üresedés miatti időközi választást. Erre azért volt szükség, mert a Gyurcsány-párti politikus egyéni körzetét megnyerve szerzett képviselői mandátumot. Mint ismert: miután a rendőrség a napokban házkutatást tartott Borka-Szász Tamás volt erzsébetvárosi DK-elnök, önkormányzati képviselő irodájában, a politikus váratlanul gyorsan lemondott valamennyi tisztségéről. A nem várt lépés okára villámgyorsan fény derült: a baloldali politikus önkormányzati áramforrásról végzett bitcoin-bányászatot hivatali irodájában, a nagy fogyasztású gép használatával megterhelte az önkormányzat számláját. A városvezetés és a helyi baloldali politikusok első körben azzal védekeztek, hogy nem volt tudomásuk társuk tevékenységéről. Csakhogy érvelésük hamar megdőlt: az Origo mutatta be azt a felvételt, amelyen jól hallható, milyen hangosan működött a szerkezet. Így amennyiben valaki Borka-Szász irodájában, vagy annak közelében járt, annak tudnia kellett a virtuális bányászkodásról.”

Kiírták az időközi választást a Gyurcsány-párt erzsébetvárosi lopási ügyébe belebukott képviselő lemondása miatt

Az erzsébetvárosi helyi választási bizottság január 24-ére írta ki az időközi választást, amire Borka-Szász Tamás lemondása miatt volt szükség - értesült az Origo. Mint ismert, miután a volt DK-s önkormányzati képviselő áramlopási botrányba keveredett, távozott a helyi képviselő-testületből. A testület ülésén az a döntés született, hogy január végén tartják meg az üresedés miatti időközi választást.

Tüntetés

Olaszország koronavírus-lázongása.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorítások miatt kaotikus állapotok alakultak ki a dél-európai országban – tudósít a Hirado.hu.

„Kedd este több mint ezren töltötték meg Torino központi részét: csuklyás fiatalok füstbombákat, petárdákat, üvegpalackokat, köveket dobáltak a rendőrökre, járműveket borítottak fel, kirakatokat törtek be. A rendőrség könnygázzal próbálta megfékezni a randalírozó tömeget. Egy újságíró megsérült. Az egyik leggazdagabb olasz városban, Milánóban szintén voltak nem engedélyezett utcai felvonulások, a tüntetők a Giro d’Italia kerékpárversenyhez használt kordonokat dobálták a rendőrökre. A Puglia Leccében a rohamrendőrök falát áttörő tüntetők azt kiabálták, jobb járványban meghalni, mint éhen halni. Nápolyban pedig a hétfő délelőtti megmozdulás után több ezren vonultak fel a tartományi elnök, Vincenzo De Luca lemondását követelve. A nápolyi étteremtulajdonosok koporsóval vonultak. Tüntettek továbbá Trevisóban, Viareggióban és Cremonában is, ahol a vendéglátósok lábasfedőkkel verték a tiltakozás ritmusát. A Milánóban és Torinóban hétfő éjjel kirobbant zavargások miatt harminchárom embert vettek őrizetbe, köztük tizenhárom kiskorút. Szintén kedden újabb zavargás tört ki Rómában, ahol engedély nélküli demonstrációt akartak tartani.”

Lángol Olaszország: jobb járványban meghalni, mint éhen halni?

A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorítások miatt kaotikus állapotok alakultak ki a dél-európai országban. A Giuseppe Conte olasz kormányfő által bejelentett szigorítások várhatóan november 24-ig lesznek érvényben - írja az Origo. Szabályozzák a vendéglátóhelyek nyitvatartását, az éttermekben maximum négyen ülhetnek egy asztalnál (kivéve, ha mind családtagok), tilos a szabadtéri étel- és italfogyasztás, valamint éjfélig lehet házhoz szállítást kérni.

Méret

Emily Ratajkowski brutális cicivillantása.

Mióta előállt a nagy bejelentéssel, miszerint első gyermekét hordja a szíve alatt, nap mint nap büszkén mutogatja növekvő terheshasát Emily Ratajkowski: a modell ezúttal egy dögös bikiniben villantotta meg kerek idomait – így a Blikk Online.

„Anyai örömök elé néz, de nem áll le a szexizéssel Emily Ratajkowski. Mint azt a Blikk is megírta, a világ legszebb mellű nőjeként is emlegetett modell a napokban újságolta el, hogy az első gyermekét hordja a szíve alatt. Aztán nem kellett neki sok, máris elárasztotta a közösségi oldalát dögösebbnél dögösebb fotókkal. Noha Ratajkowskinak minden bizonnyal nehéz lesz überelnie azt a vadító tükörszelfit, amelyen anyaszült meztelenül pózolt, mégis próbálkozik: ezúttal bikiniben mutatta meg, hogy áldott állapotban is dögösen fest – bukkant rá a Daily Mail. A 20 hetes terhes modell saját, Inamorata nevű márkája fotózásán pózolt a sokat mutató bikinikben, amelyeket népszerűsíteni kíván. A képeken méretes mellbimbója is jól látszik.”

Villant a cici: brutál szexi képekkel izzasztja rajongóit a várandós Emily Ratajkowski

Mióta előállt a nagy bejelentéssel, miszerint első gyermekét hordja a szíve alatt, nap mint nap büszkén mutogatja növekvő terheshasát Emily Ratajkowski: a modell ezúttal egy dögös bikiniben villantotta meg kerek idomait.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/101927/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.11.29. 21:55
Fekete-Győr András határozott közösködése, Donald Trump kifakadása, a karácsonyi ajándékvásárlás felelőssége, a német vírustagadók lázadása és Köllő Babett őszinte vallomása online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.11.28. 22:00
Az állami vagyon kiszervezése, a radikális baloldal tombolása, az Európai Néppárt komolytalansága, Soros György bosszúszomjas ármánykodása és Bereczki Zoltán indulatos válása online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.11.28. 04:15
A munkanélküliség számháborúja, Soros és Gyurcsány mesterterve, Kunhalmi Ágnes beismerő vallomása, a vakcinák életmentése és Presser Gábor hatalmas melója szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.11.27. 05:15
A korrupciós veszély fokozódása, a Gyurcsány-kormány LMBTQ-politikája, a népszavazás álcája, Diego Maradona rejtélyes halála és Vlagyimir Putyin titokzatos leánya pénteki online lapszemlénkben.

Rákay Philip: Nem kérdés, hogy Magyarország újra célkeresztbe kerül

2020.11.26. 16:15
Joe Biden megválasztásával újabb támadásokra számíthat Magyarország, erre pedig már most fel kell készülni – figyelmeztet legújabb videójában Rákay …

Müller Cecília: Egyre több a teszt, ezért egyre több a regisztrált fertőzésszám

2020.11.26. 13:45
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket és …

Blogstar kávéház

2020.11.26. 05:20
A Fidesz-hadtest nyugat-balkáni nyomulása, a multikulturális társadalom önfeladása, Brüsszel rögeszmés büntetése, a Jobbik zuhanórepülése és Oszter Sándor vörös rózsái csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezt a cikket cenzúrázta a “független” Soros-média

2020.11.25. 12:15
Orbán Viktor közzétette Soros Györgynek szánt levelét, miután a Project Syndicate letiltotta azt.

Müller Cecília: Folyamatosan zajlik az egészségügyi dolgozók tesztelése

2020.11.25. 11:55
Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol ismertették a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

3806 fővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.11.25. 09:30
Ezzel összesen már 185 687 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma az országban. Az elmúlt huszonnégy órában 106-an hunytak el, összesen 4 114 áldozata van már a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?