6268 fertőzött, 152 halott
Szombatra elhunyt 152 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 516 főre emelkedett. Ez a szomorú szám új, negatív rekordot jelent a napi halálozások tekintetében.
Blogolj!

Müller Cecília: egész Európa küzd, a számok romlanak

Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol ismertették a járványügyi intézkedéseket és legfrissebb adatokat.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője újból hangsúlyozta, hogy éjszakai kijárási korlátozás van életben. Éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. 

A rendőrség folyamatosan ellenőrzi, hogy minden szabályt betartanak-e az emberek. A kijárási korlátozás első éjjelén 19 esetben intézkedtek a rendőrök, 95 esetben pedig a védelmi intézkedések megszegése miatt kellett közbelépniük. A figyelmeztetések száma elenyésző, a bírságok átlagértéke 22 ezer forint.

Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, hogy az elmúlt huszonnégy órában 4709 új fertőzöttet regisztráltak, valamint most először lépte át a százat az elhunytak száma, egészen pontosan 103-an haltak meg. Az elhunytak átlagéletkora 76,1 év. Eddig összesen 99 625-en fertőződtek meg itthon a járvány megjelenése óta, összesen 2250-en hunytak el, 23 213-an pedig már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 74 162fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 30 %-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 5489 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 391-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy most Egész Európa küzd, a járványadatok romlanak, emelkednek. Exponenciálisan növekvő szakaszban van a járvány. Az ellátó rendszerre jelentős terhet ró a járvány. A cél, hogy az egészségügy bírja a terhelést: itthon van elegendő kórházi ágy, de nagyon fontos, hogy mindenki komolyan vegye a szabályok betartását. El kell laposítani a járványgörbét. Ehhez az kell, hogy csökkentsük a kontaktusok számát.

Európai viszonylatban középmezőnyben vagyunk a halálozásokat tekintve.

Az influenza elleni oltásokkal kapcsolatban Müller Cecília elmondta, hogy a gyártás folyamatos, jövő héten újabb adag érkezik felnőtteknek. A 3 éven aluli gyerekek részére készült vakcinát már kiszállították.

A fertőzöttek emelkedésére továbbra is számítani kell, valamint a kórház ellátottak száma is emelkedni fog. Emiatt a halasztható beavatkozások más időpontban történnek majd meg, de a sürgős kezeléseket, beavatkozásokat időben megejtik. A legrosszabb forgatókönyvre is fel kell készülni, ezért az ellátórendszert folyamatosan bővíteni kell.

Újságírói kérdésre Müller elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók fertőzöttségi aránya 3,3 százalék itthon, ami nagyon kedvezőnek számít.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/102267/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,járvány,koronavírus,operatív törzs,sajtótájékoztató
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Szomorú rekord: 152 halálos áldozatot követelt a járvány

2020.11.28. 09:05
Kétszázezer fölé nőtt a regisztrált, beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon.

Korona-napló, 2020. november - hírfolyam

2020.11.28. 05:00
Minden történés, minden adat, minden jó és rossz hír egy helyen az életünket megkeserítő Covid-19-ről.

Blogstar kávéház

2020.11.28. 04:15
A munkanélküliség számháborúja, Soros és Gyurcsány mesterterve, Kunhalmi Ágnes beismerő vallomása, a vakcinák életmentése és Presser Gábor hatalmas melója szombati online lapszemlénkben.

Száz éven felüli koronavírusos beteg is gyógyult már meg

2020.11.27. 12:00
Az operatív törzs rövidre fogta pénteki sajtótájékoztatóját, de néhány fontos infót azért így is megtudtunk.

Az európai válságkezelő alap létrejöttéhez nélkülözhetetlen a magyar és lengyel szavazat

2020.11.27. 10:20
Többek között erről beszélt Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában. A …

Elhunyt 135 beteg, 6393 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.11.27. 09:15
A koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 6393 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, és elhunyt 135 többségében …

Blogstar kávéház

2020.11.27. 05:15
A korrupciós veszély fokozódása, a Gyurcsány-kormány LMBTQ-politikája, a népszavazás álcája, Diego Maradona rejtélyes halála és Vlagyimir Putyin titokzatos leánya pénteki online lapszemlénkben.

Rákay Philip: Nem kérdés, hogy Magyarország újra célkeresztbe kerül

2020.11.26. 16:15
Joe Biden megválasztásával újabb támadásokra számíthat Magyarország, erre pedig már most fel kell készülni – figyelmeztet legújabb videójában Rákay …

Müller Cecília: Egyre több a teszt, ezért egyre több a regisztrált fertőzésszám

2020.11.26. 13:45
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket és …

Gulyás Gergely: Nem várhatóak újabb szigorítások

2020.11.26. 11:05
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ma is megtartotta a szokásos heti online Kormányinfót. Mutatjuk a részleteket!

Ezeket a cikkeket olvastad már?