6268 fertőzött, 152 halott
Szombatra elhunyt 152 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 516 főre emelkedett. Ez a szomorú szám új, negatív rekordot jelent a napi halálozások tekintetében.
Blogolj!

Blogstar kávéház

Válság

Az Orbán-vétó súlyos következményei.

A magyar–lengyel páros nem tudta meghiúsítani a jogállami feltételrendszert, ezért gátolja, hogy az EU százmilliárdokat költhessen a járvány utáni helyreállításra. Komoly válságot idézett elő Orbán és Morawiecki vétója – állítja a Népszava Online.

„EU-források lapunknak azt mondták, a hétfői ülésen mind a soros elnökség, mind az Európai Bizottság képviselője úgy fogalmazott, hogy a vétók nyomán 'súlyos következmények' fenyegetnek. A magyar nagykövet a kifogásokat sorolva azt hangsúlyozta, hogy a jogállami rendelet nincs összhangban az EU szerződésével, a szankciókat kiváltó feltételek homályosak és az érintett tagország nem élhet a jogorvoslat lehetőségével. A vitában kevesen kértek szót, és nem minősítették a budapesti, illetve a varsói véleményt, egyedül a szlovén nagykövet mutatott némi megértést a két ország álláspontja iránt. A Népszava által megkérdezett európai parlamenti, illetve tanácsi illetékesek nem látnak lehetőséget a hosszú heteken át egyeztetett döntések érdemi módosítására. A jogállami szabályrendszer felpuhítását a képviselő-testület ellenzi, Orbán és Morawievicki 'megvásárlását', vagyis a támogatások esetleges újraosztását a tagállamok többsége. Korábban a magyar miniszterelnök is utalt rá, hogy a helyreállítási alapból Magyarország esetleg kiszállna, ebben az esetben a többi ország kormányközi alapon összefoghatna a járvány következményeinek enyhítését célzó gazdasági alap létrehozására. Úgy tudjuk, hogy Brüsszelben is felmerült ez a lehetőség, és a döntéshozók rendkívül bonyolultnak ítélték.”

Súlyos válságot idézett elő Orbán és Morawiecki vétója

A magyar-lengyel páros nem tudta meghiúsítani a jogállami feltételrendszert, ezért gátolja, hogy az EU százmilliárdokat költhessen a járvány utáni helyreállításra. „Ismét válságban vagyunk" - fogalmazott egy vezető európai uniós diplomata, miután kiderült, hogy Magyarország és Lengyelország nem adja jóváhagyását az EU 1800 milliárdos pénzügyi csomagjához, és a hozzá kapcsolódó jogállami szabályrendszerhez.

Pótlás

Nyugat-Európa koronavírus-küzdelme.

A kimerülés szélére sodródott több ország egészségügyi rendszere. Ha nem változik a járványhelyzet tendenciája, Ausztriában hamarosan prioritás alapján kezelhetik a betegeket. Berlinben elhalasztják a nem sürgős beavatkozásokat, frusztrált, demotivált és kiégéstől szenved az olasz egészségügyi személyzet – összegez a Magyar Hírlap Online.

„Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy már ne tudjunk kitartani. Nem tudom megmondani, hogy mikor érünk a kapacitások határára, de már nincs messze ez a nap – erről beszélt az AP hírügynökségnek Luca Cabrini, aki Lombardia egyik legnagyobb kórházának intenzív osztályát vezeti Varese városában. Az észak-olasz Lombardia újra a legfertőzöttebb tartomány. Az országban ősszel a tavaszi első hullámhoz képest már fiatalabbak is kórházi ellátásra szorulnak, de intenzív osztályra továbbra is inkább az idősek kerülnek, ugyanakkor a kórházban töltött idő kitolódott. Massimo Puoti, a Milánói Niguarda kórház vezető infektológusa szerint ennek az az oka, hogy nehezebb lett hozzájutni a tesztekhez, és napokig kell várni az eredményre, ez idő alatt pedig súlyosabb állapotba kerülnek a páciensek. A kórházak küzdenek, mert nincs elég képzett szakember, különösen a súlyos állapotban lévők kezelésére, további nehézséget jelent a beteg, karanténba került orvosok, ápolók pótlása. Míg tavasszal leginkább Észak-Olaszország volt érintett, most már a déli rész is, ahol gyengébb az egészségügyi rendszer.”

Durva a kórházi helyzet Európa-szerte

Kimerülhetnek az osztrák kórházak kapacitásai Rudolf Anschober, Ausztria egészségügyi minisztere hétfőn leszögezte, a kórházak közelednek saját kapacitásaik határaihoz. Mint ismeretes már november hónap elején arra figyelmeztetett az osztrák egészségügyi miniszter, hogy akár két héten belül teljesen kimerülhetnek az intenzív osztályok kapacitásai.

Szakasz

Karácsony Gergely parkolási felelőssége.

Lakóhelyükhöz közeli, kizárólagosan az ott élőknek fenntartott parkolóhelyeket kaphatnak a budapestiek, amennyiben a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat hajlandó feljogosítani a kerületi polgármestereket ezek kijelölésére – így a Hirado.hu.

„Arra kéri Karácsony Gergelyt az V. kerület fideszes polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter, hogy a soron következő Fővárosi Közgyűlésen támogassa előterjesztésének napirendre vételét, melynek elfogadása esetén a kerületi polgármesterek saját hatáskörben olyan útszakaszokat jelölhetnének ki, ahol csak a helyi lakosoknak lenne engedélyezett a parkolás. Az előterjesztést jegyző polgármester szerint azért szükséges a kerületi vezetők kezébe adni a döntést, mert ők ismerik a legjobban a helyi viszonyokat. A javaslat szerint a polgármesterek által kijelölt szakaszokon 'kizárólagos várakozóhelyek' jönnének létre, ahol csak a környéken lakók parkolhatnának.”

Karácsonyon áll vagy bukik a budapestiek saját parkolója

Lakóhelyükhöz közeli, kizárólagosan az ott élőknek fenntartott parkolóhelyeket kaphatnak a budapestiek, amennyiben a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat hajlandó feljogosítani a kerületi polgármestereket ezek kijelölésére. Arra kéri Karácsony Gergelyt az V. kerület fideszes polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter, hogy a soron következő Fővárosi Közgyűlésen támogassa előterjesztésének napirendre vételét, melynek elfogadása esetén a kerületi polgármesterek saját hatáskörben olyan útszakaszokat jelölhetnének ki, ahol csak a helyi lakosoknak lenne engedélyezett a parkolás.

Rettenet

A budapesti plázák fegyelmezetlensége.

Megdöbbentő állapotok a plázákban: nem viselt maszkot az üzletvezető, a maszkárusnak kilátszott az orra – számol be róla az Origo.hu.

„Egy kuponos akció miatt a szokottnál is többen voltak a budapesti bevásárlóközpontokban a hétvégén. Ennek arra kellett volna ösztönöznie az itt működő üzletek vezetőit, s így a dolgozókat, hogy a szokásosnál is nagyobb elővigyázatossággal tartsák be a járványügyi szabályokat. Csakhogy ebből nem sok valósult meg: tapasztalataink szerint az alkalmazottak jelentős része egyáltalán nem, vagy nem az előírásoknak megfelelően viselte a maszkot. Korábbi cikkünk után most újabb döbbenetes képeket mutatunk, ezúttal a budai plázákból kaptunk fotókat olvasóinktól. Például arról, hogy az egyik maszkárus úgy árult védőfelszereléseket, hogy közben kilógott az orra a maszkból.”

Megdöbbentő állapotok a plázákban: nem viselt maszkot az üzletvezető, a maszkárusnak kilátszott az orra - fotók

Egy kuponos akció miatt a szokottnál is többen voltak a budapesti bevásárlóközpontokban a hétvégén. Ennek arra kellett volna ösztönöznie az itt működő üzletek vezetőit, s így a dolgozókat, hogy a szokásosnál is nagyobb elővigyázatossággal tartsák be a járványügyi szabályokat. Csakhogy ebből nem sok valósult meg: tapasztalataink szerint az alkalmazottak jelentős része egyáltalán nem, vagy nem az előírásoknak megfelelően viselte a maszkot.

Csalás

Gáspár Tibor önvédő bizalmatlansága.

A csalók ellen ad tuti tippeket Gáspár Tibor színművész az időseknek a Blikk Online-on.

„Velem is próbálkoztak már korábban, talán olyan is volt, hogy a bizalmatlanságommal bántottam meg valakit. De ezek a csalók épp azon a vékony mezsgyén mozognak, amely a hihető és az irreális határán van, az ember pedig alapvetően bízik a másikban. A filmbeli magamnak már nem dőlnék be.”

„Legyenek éberek" - tanácsolja Gáspár Tibor színművész az időseknek

Gáspár Tibor színművészt kérdeztük.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/102626/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.11.28. 04:15
A munkanélküliség számháborúja, Soros és Gyurcsány mesterterve, Kunhalmi Ágnes beismerő vallomása, a vakcinák életmentése és Presser Gábor hatalmas melója szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.11.27. 05:15
A korrupciós veszély fokozódása, a Gyurcsány-kormány LMBTQ-politikája, a népszavazás álcája, Diego Maradona rejtélyes halála és Vlagyimir Putyin titokzatos leánya pénteki online lapszemlénkben.

Rákay Philip: Nem kérdés, hogy Magyarország újra célkeresztbe kerül

2020.11.26. 16:15
Joe Biden megválasztásával újabb támadásokra számíthat Magyarország, erre pedig már most fel kell készülni – figyelmeztet legújabb videójában Rákay …

Müller Cecília: Egyre több a teszt, ezért egyre több a regisztrált fertőzésszám

2020.11.26. 13:45
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket és …

Blogstar kávéház

2020.11.26. 05:20
A Fidesz-hadtest nyugat-balkáni nyomulása, a multikulturális társadalom önfeladása, Brüsszel rögeszmés büntetése, a Jobbik zuhanórepülése és Oszter Sándor vörös rózsái csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezt a cikket cenzúrázta a “független” Soros-média

2020.11.25. 12:15
Orbán Viktor közzétette Soros Györgynek szánt levelét, miután a Project Syndicate letiltotta azt.

Müller Cecília: Folyamatosan zajlik az egészségügyi dolgozók tesztelése

2020.11.25. 11:55
Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol ismertették a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

3806 fővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.11.25. 09:30
Ezzel összesen már 185 687 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma az országban. Az elmúlt huszonnégy órában 106-an hunytak el, összesen 4 114 áldozata van már a …

Blogstar kávéház

2020.11.25. 05:15
Dobrev Klára predátor üzemmódja, a Fehér Ház fehér zászlója, a Fradi csodálatos helytállása, Párizs illegális migrástábora és Nádai Anikó tanulságos üzenete szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.11.24. 05:15
A magyar rendvédelem háborgása, Párizs illegális koronapartijai, Brüsszel lopakodó kvótatervei, Törőcsik Mari köszöntése és Curtis szerelmes őrangyala keddi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?