Blogolj!

Havasi Katalin: Vásárhely nem kísérleti terep, hanem az otthonunk!

Gyerekorvos, a Fidesz helyi elnöke, lokálpatrióta hódmezővásárhelyi. Türelmes asszony, de nála is betelt a pohár. Elege lett abból, hogy az országos politikai lózungokat hangoztató összellenzéki független jelölt az időközi polgármester választás kapcsán az országos sajtóban mocskolja a várost, és, mindazt, amit a vásárhelyiek eddig elértek. Kirakatperekről tudunk. Ezúttal egy kirakatválasztás kulisszáit kérdezzük. Blogstar-interjú.

Csepreghy Nándor: Nem szabad kiskorúnak tekinteni az állampolgárokat

2017.12.27.
Aki hamarabb felhasználja az uniós forrásokat, attól később nem lesz mit elvenni. Ez most a tét. A kormány büszkén vállalja patrióta gazdaságpolitikáját, illetve azt, hogy nemcsak a pályázatok elbírálásában, de a vidékfejlesztés terén is szakított a sehová sem vezető szocialista logikával. No meg a 4-es metró beruházása által szimbolizált gigakorrupcióval. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes az év végi, összefoglaló beszélgetésben arról is vall, a fiatalok pártja-e még a Fidesz. Blogstar-nagyinterjú. 

Magyarország legnagyobb korrupciós botránya: az MSZP és az SZDSZ a felelős

Sok milliárd forintnyi kenőpénz került magánzsebekbe és a két párt kasszájába a most lezárult vizsgálat szerint.

Gyurcsány Ferenc kavarja…

Kecskés István
2017.09.30.
A DK elnöke Facebook-posztban írta le a véleményét a baloldali összefogásról, ami úgy tűnik, hogy jelenleg nagyon távoli.

Családi biznisz milliárdjait nyögheti Magyarország

2017.05.15.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek és Dobrev Klárának tisztáznia kell felelősségét azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság 18 milliárd forint visszafizetésére kötelezte Magyarországot a korábbi uniós fejlesztési ciklus ellenőrzése során feltárt szabálytalanságok miatt - mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.

Toroczkai László: Simicska Lajost is el kell számoltatni

2017.04.15.
A Jobbik alelnök ásotthalmi polgármesteri irodájában és a határvédő kerítések tövében beszélt a migráció veszélyeiről, a politikusok és a gazdasági háttéremberek elszámoltatásának szükségességéről, arról, hogy egy valódi betyár, küzdősportokban jártas, két méter feletti munkatársa várja a Magyar Narancs újságíróját, valamint, hogy miért szerencséje hazánknak a radikálisok józansága a CEU-tüntetések, Soros aknamunkája és a „gender-elmélet tenyészállatai” kapcsán. Meglátása szerint nem sok választja el Magyarországot egy Soros György által kirobbantott polgárháborútól.

Érdekességek, a ma nyolc éve leváltott Gyurcsány Ferencről

Kecskés István
2017.04.14.
Ha már évforulója van annak, hogy 2009. április 14-én konstruktív bizalmatlansági indítvány után leváltotta a parament Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, akkor nézzünk érdekességeket vele kapcsolatban.
Címkék: Aktuális, Gyurcsány

Gulyás Gergely: A szükségtelen konfliktusokat el kell kerülni

2017.04.11.
Valóban polgári Magyarország épül-e? Simicska, Jobbik, Soros. CEU. És persze a magyar médiaviszonyok. Hogy áll a belpolitika egy évvel a választások előtt? Interjú Gulyás Gergellyel, a Fidesz és a Parlament alelnökével.

Ezeket a cikkeket olvastad már?