Blogolj!

Kozma-Vízkeleti Dániel: A kapcsolat érték, és megéri azt a sok erőfeszítést, amit a fenntartásába fektetünk

2020.08.28.
Rohanó világunkban a párkapcsolati szerepeink és családmodelljeink is folyamatosan változnak, a jelenkor társadalmi kihívásairól pedig már nem is beszélve. Ez azzal is együtt jár, hogy egyre többünknek van szüksége útmutatásra ebben a nagy kapcsolati kavalkádban, amivel a legjobban egy pár- illetve családterapeuta tud szolgálni. Milyen problémákkal néznek szembe a mai párok, hogyan változott az emberek megítélése a párterápiákról és hasonlóan érdekes témákról beszélgettünk Kozma-Vízkeleti Dániel, kiképző család-pszichoterapeutával az idei KŐFESZT egyik előadójával. Blogstar-interjú.

Hazai hangzás a Kőfeszten

2020.08.27.
A Magyarhang zenekar a Káli-medence egyik legismertebb népzenét játszó együttese. A zenekart alkotó Mészáros testvérek szülei még a 70-es években költöztek a vidékre és bár a három testvér (Erzsébet, Vince és Mátyás) már elhagyták a szülői házat, gyakran hazalátogatnak, hogy helyi kisebb-nagyobb rendezvényeken zenéljenek a helyieknek.

Jazz-esített popzene a Kőfeszten: Wenk FUNKover

2020.08.25.
A győri illetőségű Wenk FUNKover zenekar két koncertet is ad a Kőfeszten. Egyet Kékkúton, egyet pedig Kővágóörsön. A zenekarról Baczoni Gergelyt kérdeztük.

Tfirst Péter: Nemzeti zenekarként az a feladatunk, hogy a klasszikus zenét közelebb vigyük a közönséghez

2020.08.24.
Az 1963-ban alakult Liszt Ferenc Kamarazenekar az ország egyik legismertebb zenei formációja. Felléptek már a New York-i Carnegie Hall, a Sydney-i Operaház vagy a párizsi Théatre de la Ville színpadain, idén pedig a KŐFESZTEN is hallhatja őket a közönség. Tfirst Péterrel, a zenekar koncertmesterével hagyományokról és megújulásról, a zenekar sikeréről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk. Blogstar-interjú.

Borbély Mihály: Az élő zene elvarázsol, és mi szabadon muzsikálunk

Dorogi László
2020.08.23.
A népzene és a jazz olykor kéz a kézben járnak, de a két műfaj tökéletes fúziójának titkára az elsők között alighanem a Borbély-Dresch Quartet jött rá. A fesztiválélményekről, a fúziós jazz műfajáról és a koronavírus-járvány okozta nehézségekről is beszélgettünk Borbély Mihállyal. Blogstar-interjú.

Pély Barna: Mindenkinek lehet véleménye, de senki nem lát bele a másik életébe 

Dorogi László
2020.08.22.
Mozgalmas évet tudhat maga mögött Pély Barna, akinek tavaly jelent meg Blue Heart című első szólólemeze. Egy évvel ezelőtt a Kőfeszt egyik legnagyobb buliját csinálta, és azt ígéri, ez most sem lesz másképp. Blogstar-interjú.

Cseh Tamás, Trianon, LGT: a Csík Zenekar is a Kőfesztre hangol

Pintér M. Lajos
2020.08.22.
A Hazám, hazám című kultuszsláger dalszerzőjével, Szabó Attilával a Csík Zenekar Kőfeszt-koncertjéről és a készülő LGT-feldolgozáslemezről is beszélgettünk. Blogstar-interjú.

Visszatérés: a Kőfeszten találkozhat újra a közönséggel Szarka Tamás

Pintér M. Lajos
2020.08.20.
A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, zenész, költő zenekarával lép fel augusztus 29-én a Kőfeszten. Valódi csemegének ígérkezik a koncert, mert Szarka Tamásék napra pontosan fél éve, február 29-e óta nem találkozhattak a rajongókkal.

Ezeket a cikkeket olvastad már?