Tíz újabb fertőzöttet azonosítottak
Négy nap után emelkedett a halálozások száma is, mégpedig két fővel.
Blogolj!

Harc lesz Brüsszellel a Soros-terv lesöpréséért

2017.10.07.
Az uniós bürokraták a nemzetek megváltoztatására törekednek, ami biztonsági kockázatot jelent. Magyarország a nemzetekre épülő közösségben hisz.

A migrációs válság már biztonságpolitikai és bűnügyi kérdés is

2017.10.05.
A migrációs válság nemcsak humanitárius, hanem biztonságpolitikai és bűnügyi kérdés is, hiszen a menekültekkel, illetve a gazdasági bevándorlókkal együtt az ember-, fegyver- és kábítószercsempészek is mozgástérhez jutottak, miközben az átjárható határok a terrorizmus veszélyét növelik.

Brüsszel a "Soros-terv" szerint halad

2017.09.26.
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának elmondása szerint Brüsszel a "Soros-terv" szerint halad, holott a milliárdos víziója szerinti kötelező betelepítési kvótáról szóló vita lassan "okafogyottá válik", mert kedden lejár az azt előíró határozat hatálya.

A Soros-terv része a határzár lebontása

2017.09.25.
Az Orbán-kormány azonban kitart a határzár mellett, és arra kéri az embereket, mondják el véleményüket erről a nemzeti konzultációban.

A "Soros-terv" fejenként 9 millióval támogatná a migránsok integrációját

2017.09.22.
Egy minimálbért kereső magyar ember 9 év alatt kereshet annyit, amennyit Soros György egy migráns integrációjára akar költeni - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Bakondi György: Életveszélyes Botkáék migránsbarátsága

Huszonnegyedik órájához érkezett az Európai Unió, hogy átvizsgálja az eddigi, kudarcokkal teli migrációs politikáját. A kötelező betelepítési kvóta sikertelen, és ha a baloldal a kerítés lebontását szorgalmazza, akkor egyértelműen a féktelen, ellenőrizetlen illegális bevándorlás híve - állítja Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Hamarosan kész a Soros-konzultáció menetrendje

2017.09.15.
Napokon belül kidolgozzák a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáció menetrendjét. A korábbi konzultációk egyszerre voltak papíralapúak és internetesek, valamint tájékoztatást is tartalmaztak, ebben az esetben is ilyenre lehet számítani - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

Uniós pénzeket vonna el Magyarországtól egy német miniszter

2017.09.09.
Eddig is tudtuk, hogy a németek egy részének migráns-ügyekben nem tetszik a magyar különvélemény, de az igazságügyi miniszter most szintet lépett.

Az ellenzék kész a migránsok betelepítésére

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerint az ellenzék Brüsszelben is "szorgosan nyomkodta a gombot", amikor a kvóta "kierőszakolásáról" szóló, illetve az ezt felgyorsító jelentést kellett támogatni.

Orbán: nem engedem, hogy Magyarországot bevándorlóországgá változtassák

2017.09.08.
Az igazi csata csak most kezdődik, politikai harcra van szükség – szögezte le Orbán Viktor a kvótaperben hozott szerdai döntésre reagálva.

Ezeket a cikkeket olvastad már?