Blogolj!

Lőrincz Gergely: Digitalizációval a kézműves szakmák megmentéséért

2018.10.03.
A gyűjtögetés mellett a földművelés és az állattenyésztés volt az, ami leginkább összeszervezte az emberi társadalmakat. Ennek a folyamatnak volt a következő állomása a kézművesség kialakulása. Lőrincz Gergely 2011 óta segíti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát (BKIK), és a Kézműipari Tagozatban is igyekszik minél eredményesebb munkát végezni.

Lőrincz Gergely: A kézműves szakmák Bartók Béláira van ma szükség

Ragnar Volarus
2018.09.17.
37 éves, de lassan már egy évtizede az Újbuda Prizma ügyvezetője, legutóbb 2014-ben újították meg a kinevezését. A tanulást sosem hagyja abba, hiszen a már megszerzett igazgatásszervezői végzettség mellett jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanulja az államtudományokat és bele kezdett a szociális munkába is. Nem véletlenül, hiszen a Prizma fő tevékenysége a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, amiben Újbuda vezetősége is rendkívül elkötelezett ezért az önkormányzat folyamatosan támogatja a cégnél dolgozó mintegy 300 ember mindennapi munkavégzését. Lőrincz Gergely munkájára 2011 óta számíthat a BKIK (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara), több bizottságban is szerepet vállal, ám fáradhatatlan és újabb feladatokat is magára vállalna. Blogstar-interjú.

Ezeket a cikkeket olvastad már?