Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-törvényt
137 igen és 53 nem szavazat mellett a Parlament megszavazta a felhatalmazást a kormánynak, mely a veszélyhelyzet megszűnéséig a védekezés érdekében rendeletekkel irányíthatja az országot.
Blogolj!

Startup: a szexi cégeknél is meg kell dolgozni a sikerért!

Kecskés István
2017.06.30.
Nem tudjuk pontosan, hogy mit is takar, ha egy cégre azt mondjuk, az bizony egy startup. Vannak az embernek képei a babzsákfotelekről és arról is, hogy szinte kizárólag fiatalok dolgoznak egy ilyen vállalkozásnál. Meg arról is, hogy ez egy aranybánya, ahol lényegében semmit nem kell csinálni, mert egy ilyen céget csak el kell indítani és ontja magából a pénzt. Szekeres Péter, a Neticle Technologies egyik alapítója elmondott néhány titkot. Anélkül, hogy bárkit is letörnénk, a startupoknál is keményen kell dolgozni. Blogstar-interjú.

Ezeket a cikkeket olvastad már?